Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A surdi ovisok virágcsokrot adtak át a politikusoknak

 

Sajnos régi hagyomány Magyarországon a politikai pedofília, ami most egy Zala megyei óvodában bukkant fel. 

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Sajnos a blog egyik visszatérő témája a politikai pedofília, a gyerekek kampánycélokra biodíszletként való használása.

 

Most a ZAOL számolt be arról, hogy

Felújították az ovit Surdon – A kicsik műsorral hálálták meg„.

A hírből kiderül, hogy a 600 fős falu óvodája 40 millió forint támogatást kapott a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. „A pénzből megtörtént a pincerész szigetelése, az épület külső és belső festése, a csoportszobák felújítása és eszközbeszerzésre is jutott.” – írja a lap. A Közbeszerzési Értesítőben is van nyoma ennek: nettó 28,9 millió forintból a Konzultax Kft. végezte el a felújítást.

A ZAOL beszámolója szerint az ünnepélyes avatási ceremónián megjelent Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselőjét, Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke, valamint a fenntartó települések, Nemespátró és Belezna polgármesterei, Gilicze Sándor és Bődör István. Nekik mutatta be a megszépült ovit Surd polgármestere, Kanász János, és  Pölöskey Éva óvodavezető.

De történt más is:

„Az óvoda apróságai kedves műsorral és virággal köszönték meg az érintetteknek megszépült ovijukat.”

A ZAOL fotóján láthatóak is a politikusok, amint a felújított óvoda egyik csoportszobájának szőnyegén állnak cipőben, kezükben kis virágcsokorral. A ZAOL kiadója egyébként a Pannon Lapok Kft., amit tavaly ősszel vett meg a Mediaworks Hungary Zrt., amelynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc.

Bene Csabának, a megyegyűlés alelnökének és Cseresnyés Péter államtitkárnak Kanász János polgármester, illetve Pölöskey Éva óvodavezető mutatta be a megszépült csoportszobákat Fotó: Horváth-Balogh / ZAOL

Bene Csabának, a megyegyűlés alelnökének és Cseresnyés Péter államtitkárnak Kanász János polgármester, illetve Pölöskey Éva óvodavezető mutatta be a megszépült csoportszobákat Fotó: Horváth-Balogh / ZAOL

 

Többször írtunk már arról, hogy mennyire undorítónak tartjuk a politikai pedofíliát, vagyis azt, hogy a közszereplők gyerekeket használnak biodíszletként a saját népszerűségük növelése érdekében:

A józsefvárosi fideszes képviselők elkísérték a Mikulást az óvodákba

Tállai András a március 15-i megemlékezéseken sem tud leállni a politikai pedofíliával

Ovisok verseltek Tasó Lászlónak

Alapkőletétel és műsor a miniszter úrnak Putnokon

Ovisokat szerepeltettek a szennyvíztisztító-telep korszerűsítésének projektmegnyitóján Kazincbarcikán

A miskolci képviselőnő gyerekekkel farsangol

Bevetésen az óvodások

Balog miniszter iszonyatosan megalázta a szegény gyerekeket

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás