Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Fidesz Cool lista 2016 – 3. hely, Orbán Viktor

Egy kormányzó párt működését sokféleképpen lehet mérni. Valaki a GDP növekedést tartja mérvadónak, valaki azt, hogy mennyit költ oktatásra és egészségügyre az állam, másnak pedig az a legfontosabb, hogy a forint épp mennyit zuhant – már megint. A mi listánk aszerint állítja rangsorba a kormánypárti politikusokat, hogy 2016-ban mennyire volt kúl a politikai és közéleti jelenlétük, mit tettek az országért (muhaha), és hogyan sáfárkodtak a hatalmukkal.

 

3. Orbán Viktor

Kétség sem férhet hozzá, hogy annak a miniszterelnöknek, akinek a pártja a teljes népesség alig egy harmadát tudja maga mellé állítani, de ezzel az egy harmadnyi támogatóval is kétharmados teljhatalmat képes birtokolni a parlamentben és az országban, a dobogón a helye.

 

Hirdetés

800x600_Januar2

 

Orbán annak idején jó ember volt, ’98-ban még akart kormányozni, tenni valami jót, még nem az volt a cél, hogy megtömjék a zsebüket és ellehetetlenítsenek mindenkit, aki ellenük van… csak közben iszonyatosan balfasz módon kikaptak egyszer a Kovács László, és egyszer a Hiller vezette szociktól. 2006-ban, miután Gyurcsány és a belharcok tönkre vágták a komcsikat, a legtöbben (még én is) azt hitte nagy naivan, hogy végre elhúztak a tolvajok, jön egy igazi kormány, aki végre csinál is valamit, elindulunk felfelé, juhuuu… Nem így történt! 😐

A Lopás Filozófiája

Az Orbán kormány jött és felosztotta a magyar gazdaságot lopható és nem lopható szektorokra. Kétharmada volt, és nem kellett mást tennie, mint törvényekkel lehetőséget teremteni, hogy ezekből a szektorokból minél több pénzt  játsszon ki rokonoknak, haveroknak, hű kutyáknak és strómanoknak. De Orbán nem hülye, természetesen csak azokat a szektorokat sápolják, ahol a jogszabályok megfelelő alakításával, „törvényesen” biztosítani tudja a profitot. Nyilván nem mondtam újat.

Itt egy remek 444-es grafika… Ha a balra lévő szektorba tartozol, beszoptad – hacsak nem vagy Orbánék hűbérese -, ha a jobb oldali „termelőibe”, akkor viszont az állam nem ugat neked, sőt még támogat is esetenként, mert

a, az jó az országnak, hozzádsz az exporthoz
b, könnyen lelépsz innen a picsába, ha sokat basztatnak, és viszed a munkahelyeidet is

 

grafika: 444

grafika: 444

 

A Hatalom Megtartása

A Fidesz pontosan tudja, hogy a rengeteg lopás és botrány után teljesen esélytelen, hogy ők túl sok extra szavazattal gazdagodjanak a 2018-as választásokig. Márpedig az nem is kérdés, hogy azt is meg kell nyerni, hogy folytatódhasson az ország kifosztása. A Nolimpia mozgalom eddigi sikerei épp tökéletesen példázzák, hogy az embereknek mennyire tele van már a tökük a kormány (értsd: Orbán) megalomán ötleteivel. Nem akarnak több üresen kongó stadiont a bohócligának, nem akarnak többszörösen túlárazott vizes VB-t, nem akarnak lovardát meg erkélyt a Várba, és nem akarnak több ezer milliárdos Olimpiát sem, mert pontosan tudják, hogy az is a mutyiról szólna, és közben szétrohad az ország. Nem cirkuszt és parasztvakítást akar a nép nagy része, hanem egy jól működő, korrupciótól mentes államot.

Mindezek okán, Orbán célja a választásokig nem lehet más, mint a jelenlegi szavazók megtartása. Így, ha az ország első harmada továbbra is a Fideszre szavaz, a második el se megy, mert annyira kiábrándult az egész reménytelen helyzetből, a harmadik pedig majd jól eloszlik 4-5 párt között, biztosítva lesz, hogy kormányunk 2022-ig biztosan, gond nélkül szívhatja el az életerőt a testünkből.

Orbán 2016-ban Magyarországon kiépítette saját médiabirodalmát, és így biztosítja azt, hogy saját szavazóbázisához szinte semmi más információ nem jut el a tervezett és ellenőrzött agymosáson kívül. Miután 2015-ben a minden lakásba ingyen eljutó M1-et a kormány egy hírcsatornává propagandagépezetté alakította, múlt évben teknősről nyúlra váltott. Ez már nem az a házmester tempó volt.

Az év elején Andy Vajna állami kölcsönből megkaparintotta  a TV2-őt, így most már az egymilliós nézettségű alternatív Tényeken is napi szinten mehet a propaganda, a hírhamisítás és a gátlástalan karaktergyilkolás. Megy is, csak nagyon szarul. A sok szemét között azért apró elégtétel volt az embernek, mikor látta, hogy az olyan igazi szakemberek, akikben még maradt alázat a hivatásuk iránt, fejvesztve menekültek el ezektől az adóktól és csak mindenféle hozzá nem értő pályakezdők és médiakurvák maradtak.

Nyáron megszűnt a Budapesten reggelente ingyenes osztogatott Simicska-közeli Metropol, és helyére jött Habony Árpád cégétől a 150 ezres példányszámú Lokál, ami valami zseniális módon rejti el a propagandát a bulvár és közéleti hírek közé. Egy kis lagzilajcsizás, egy kis fradikitigazol, egy kis fürdőruháscsöcs, majd BUUUM!!! A migránsok megindultak, mind meghalunk, Magyarország meg egész oldalas reklámban fejlődik!

A Mediaworks Hungary Zrt. bekebelezte a Pannon Lapok Társasága Kft.-t, így ők ketten együtt majdnem 25 milliárdos árbevétellel és csaknem 1150 munkavállalóval rendelkeznek. Az új csoport tizenkét megyében (Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Heves, Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Fejér, Vas, Veszprém, Zala) van jelen megyei lapokkal, ugyanakkor két országos napilapot (Nemzeti Sport, Világgazdaság) ad ki, valamint magazinok és digitális médiatermékek tulajdonosa is. A Népszabadság is az övék lett, de gyorsan be is záratták, ahogy kell. Ennek kapcsán még az amcsi nagykövetség is beleszállt a kormányba…

És, hogy értsük, hogy mit jelent a megyei lapok uralása:

Nem Photoshop!

Nem Photoshop!

Lábjegyzetként teszem hozzá, hogy Simicska rádiója, a Class FM is elhallgatott, van helyette a Vajna-rádió.

A Felelősségre Vonás Elkerülése

Egy rendesen működő jogállamban az ilyen kormánypárti politikusok és holdudvaruk bűnlajtstromával Dunát lehetne rekeszteni, nálunk viszont minden törvényes, és hogy ha véletlenül mégis egy fideszes kerül kereszttűzbe, akkor az ügyészség PONT NEM TALÁL BŰNCSELEKMÉNYRE UTALÓ JELET. Esetleg a vád nem túl konkrét, mint mikor Rogán Antalt gyanúsították meg, hogy 10 millió forintnyi eurót kapott a maffiózó Portik Tamástol.

Köpködhettünk Rogánra akkor is, mikor bagóért kiárusította az V. kerületet, dühönghettünk a Századvég pénzmosása miatt, nem indult eljárás, és verhettünk a fejünket a falba Questor-ügy kapcsán is.

De mikor a legfőbb ügyész Polt Péter lánya a Questor titkárával jár, vagy mikor Péternek az MNB ügy kapcsán, pont a saját feleségét is vastagon érintő ügyben kellene kiadnia gyomozást, vagy mikor a Fideszes Tállai által vezetett NAV kijelenti, hogy 2016-tól már nem kérhetünk vagyonosodási vizsgálatot senkire, a szerv dönt  arról, hogy kit világítanak át, akkor már csak legyintünk, elhúzzuk a szánk szélét, és inkább rendelünk egy sört meg egy felest,  mert értünk már mindent, és pontosan tudjuk, hogy kik azok, akik a törvények felett állnak.

WE ARE FUCKED! 

Felhúzhatjuk a szopóálarcot agancsokkal, mert mint a fentiekből is látható, Orbán gépezete kifogástalanul működik. A maga módján zseniálisan működteti a kézivezérelt rendszert, ahol minden fontos helyen a saját emberei ülnek, emiatt a közpénz akadálytalanul ömlik ki az emberek zsebéből, a szócsövekből kormánymoslékkal etetik az agyhalottakat, és felelősei sincsenek soha a balhéknak… max magánemberek. 2018-ra nem fog megváltozni ez az undorítóan torz választási törvény, és a földből nem fog gombaként kinőni olyan ellenzéki párt, mely új lendülettel minden szavazót maga mellé állít, és a mostani ellenzék marakodó politikusai sem fognak egy, közös jelöltet indítani sehol, hogy megakadályozzák a 4. Orbán-kormányt.

Korábbi helyezettek:

Fidesz Cool lista 2016 – 4. hely, Semjén Zsolt

Fidesz Cool lista 2016 – 5. hely, Kövér László

Fidesz Cool lista 2016 – 6. hely, Matolcsy György

Fidesz Cool lista 2016 – 7. hely, Németh Szilárd

Fidesz Cool lista 2016 – 8. hely, Kósa Lajos

Fidesz Cool lista 2016 – 9. hely, Szijjártó Péter

Fidesz Cool lista 2016 – 10. hely, Tállai András

Pedig az egyetlen esély EZ lenne,  mind a 106 választó körzetben megtalálnák azt az EGY embert akinek esélye van legyőzni a Fidesz politikusát, és őt indítani ellene. 1 VS 1. Utána első lépésként megváltoztatni a választási törvényt egy igazságosabbra, olyanra ami nem a Fidesz felé torzít, és utána akár új szavazást is ki lehetne írni, ahol már minden párt indulhatna…

Orbán harmadik lett a listán ezzel a teljesítményével. Nyilván csont nélkül lehetne aranyérmes is, mert mindent visz. De egy olyan politikus, akinek hiányoznak a tökei ahhoz, hogy szembenézzen egy vitában más pártok vezetőivel, vagy aki ahhoz is beszari, hogy ne olyan riporternek adjon interjút, akit megvett, nálam sosem lesz első.

Úgy hogy innen üzenem: Nem mersz bemenni az Olgához (<3), Viktor! 

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás