Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Bencsik András örül Bayer Zsolt lovagkeresztjének

Többekkel ellentétben Bencsik nem adja vissza a saját kitüntetését Bayeré miatt. Sőt!

 

tudta_elofizetok

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást 

havi 1000 forinttal!

 

Sokan sorra adják vissza a lovagkeresztjüket, mert nem szeretnének a sűrűn kurvaanyázó, frissiben kitüntetett Bayer Zsolttal egy listán szerepelni.

Szerencsére azonban nem mindenki határolódik el tőle, avagy madarat tolláról.

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, és a Békemenet egyik főszervezője a Facebook-on tette közzé Áder János köztársasági elnöknek írt nyílt levelét, miszerint ő idén március 15-e alkalmából kapott lovagkeresztet, és személy szerint nagyon örül annak, hogy most Bayer Zsoltnak is jutott egy, mert Bayer

„a magyar társadalom széles körű konszenzusa – és a magam véleménye – szerint kiváló ember, nagyszerű publicista, olyan médiaszemélyiség, aki bár néha egyeseket irritáló módon, ki tudja és ki meri mondani azt, amit a legtöbb ember gondol”

Szintén kiállt Bayer mellett Stefka István, aki 2007-2014 között a Bayernek fizetést adó Magyar Hírlap főszerkesztője volt, 2015 eleje óta pedig a szintén híresen kormányfüggetlen PestiSrácok lapigazgatójaként tevékenykedik, de fontos tudni róla, hogy Bencsikhez hasonlóan szintén a Békemenet egyik főszervezője volt.

Stefka azt írja Bayerről, hogy

„az ő szemében az újságírás elsőrendű feladata a magyarság védelme, a nemzeti önazonosságtudat megtartása. Ha kell, a nemzeti ügyek érdekében még világhatalmasságoknak is nekimegy és ehhez az újságírás számos eszközét felhasználja. Még ha néha durva, talán nem mindig nyomdafestéket tűrő hangnemben. De szóból ért az ember. Ezért népszerű Zsolt, megértik az emberek – iskolázottságtól függetlenül -, amiről ír, megértik az emberek, amit üzenni akar. Nem sumákol, nem taknyol írásaiban, hanem kimondja, amit gondol. Ezt nem szeretik a magyart, a magyar nemzetet gyűlölő, gyakran eláruló balosok.”

Örülünk, hogy ilyen szépen összezárnak a NER lovagjai.

A magunk részéről a róla szóló kedvenc cikkeinkkel gratulálunk Bayer Zsoltnak.

Már VV Aurelio is körberajzolta Bayer Zsoltot

Durván indul a Putyin-nap: Bayer Zsolt szerelmes levelet írt az orosz elnöknek

Bayer Zsolttal Zemplénben

Meggyes és Bayer: közpénzből magánvádas ügyvédi költség

Bayer nem szereti a blogokat

 

Megosztás