Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Kormány vs. RTL: izgalmas hét volt

Roppant szórakoztató a meccs, amiben továbbra is a kormány áll vesztésre. A dolog sava-borsát persze az adja, hogy a Fidesz nincs hozzászokva ahhoz, hogy valakit nem tud pikk-pakk eltaposni a NER úthengere, így a kormánypárt most dühödten csapkod, mint egy hisztis kisgyerek. Az RTL meg vérprofin, faarccal reagál, és megy tovább.

Nézzük a mérkőzés legfontosabb eseményeit a héten.

Hétfő: A legütősebb rész a híradóban az volt, ami azt taglalta, hogy Andy Vajna cége járhat jól egy, az online szerencsejátékra vonatkozó fideszes törvényjavaslattal. Vajna sem erről, sem a kaszinókoncesszióiról nem nyilatkozott a csatornának.

Kedd:

– Rogán Antal kissé sértődötten nyilatkozott az MTI-nek:

„Ez a luxembourgi székhelyű milliárdos cég tett szert a legnagyobb profitra a reklámpiacon az elmúlt években, és most politikai furkósbotként használja híradóját, mert nem akar adót fizetni” – jelentette ki, abszolút tisztességtelennek minősítve az eljárást. Rogán Antal szerint ha valahol, akkor ebben az esetben kell félteni a sajtószabadságot.

„Tulajdonosi döntésre, egyértelműen a tulajdonos szándékainak megfelelően, a politikai bosszúállás eszközeként használják az RTL híradóját, ezzel próbálják a közélet szereplőit megfélemlíteni” –  – fejtette ki, elképesztőnek nevezve, hogy „belerúgnak” másokba vagy családtagjaikba, például ahogy a miniszterelnök édesapjával tették.

– Az eddigi talán legerősebb nap volt az RTL híradójának modernkori történetében. Egy egyszerűen hibátlan anyagot adtak le a miniszterelnök úr lányának, Orbán Ráhelnek esküvőjéről, illetve az ott eltűnt két telefon miatti rendőrségi hajcihőről. Tökéletes volt a riport felépítése: elhangzott a tény, miszerint 26 embertől vettek DNS-mintát a 2 telefon miatt; utána megszólalt egy kozmetikuslány, akinek szintén ellopták a telefonját, személyleírást is adott a tolvajról, mégis alig foglalkozott az ügyével a rendőrség; ezután elhangzott, hogy az Orbán-esküvőn eltűnt két telefon bolti ára összesen 250 ezer forint, a DNS-vizsgálatok viszont 3,9 millió forintba kerültek; végül pedig a kegyelemdöfés következett: elmondták, hogy az ároktői banda tagjai azért szabadultak ki (és szöktek meg utána a házi őrizetből), mert 1,5 év alatt sem készült el a DNS-vizsgálat, ami most meg pikk-pakk igen.

 

Ezután pedig még következett egy olyan összeállítás is, amire az is felkapta a fejét, akit az Orbán-lány esküvője, meg a hárombetűs szavak és okostelefonok hidegen hagynak, mert az átlagszavazó és tévénéző szívéhez a zsebén át vezet az út. A világon nálunk a legmagasabb az ÁFA, még Romániában is olcsóbb egy kiló kenyér, mint itt – pofonegyszerű üzenet.

 

Szerda:

– Az RTL Magyarország vezérigazgatója, Dirk Gerkens interjút adott a Magyar Narancsnak:

„Minket nem lehet megfélemlíteni. Az RTL marad Magyarországon”

– Este pedig következett a híradó. Beszámoltak arról, hogy Áder János és Kövér László a türkmén diktátort fogadta, és Türkmenisztán lett Magyarország második legfontosabb partnere Közép-Ázsiában. Elhangzott, hogy 1,2 milliárddal forinttal drágább lesz a Fradi-stadion; a törvénnyel ellentétben nem minden trafik zárt be a plázákban; soha nem volt ilyen magas az államadósság; a Rogán vezette V.kerületi önkormányzat az őszi önkormányzati választás előtt 10 ezer forintot ajándékoz a nyugdíjasoknak; és ismét foglalkoztak Orbán Ráhel esküvőjével és az ott eltűnt telefonokkal.

Csütörtök:

– Történt egyszer egy abszolút jogállamba illő dolog: A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja közleményt adott ki, amelyben arra kérik a (Fidesz-Kdnp-) kormányt, hogy vizsgálja meg az RTL (tehát egy magáncég) gazdálkodását.

– A híradóban pedig a fő téma a vagyonnyilatkozatait duzzogva nyilvánosságra hozó Mészáros Lőrinc volt, aki ugye Orbán Viktor barátja, és elég rendesen meggazdagodott 2010 óta.

 

Péntek:

– Lázár János interjút adott a Napi Gazdaságnak:

„Azzal kapcsolatban, hogy a csatornán az elmúlt napokban megszaporodtak a kormány tevékenységével és Orbán Viktor családjával foglalkozó hírek, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: ezt akkor engedi meg magának egy vállalat egy országgal, annak lakosaival szemben, ha gyarmatnak tekinti.

„Ez már a Bertelsmann-csoport és a nemzetközi médiavállalatok számára a legsúlyosabb dolog, mert az RTL Klub bebizonyítja, korrupt vállalkozás.”

Hozzátette: „ha nem kell adózni, akkor nincs lejárató műsor, ha kell, akkor pedig Orbán Viktor édesapjával, lányával vagy barátjával, Mészáros Lőrinccel foglalkoznak. Egy európai uniós országban ez elképzelhetetlen.”

Egy európai, vagy mondjuk úgy, normális országban egyébként minden áldott nap ilyen egy híradó, tehát igazi híreket ad, de persze elhiszem, hogy Lázár számára ez elképzelhetetlen.

– Az RTL közleményt adott ki.

„Határozottan visszautasítunk minden olyan vádaskodást, amely az RTL munkatársainak a demokráciába, a sajtószabadságba vetett hitét, szakmai és etikai hitelét vagy munkatársaink hazafiasságát kérdőjelezi meg. (…) A sajtószabadság nemzeti érték, annak védelme mindnyájunk kötelessége.

2013-ban az RTL Magyarország 8,9 milliárd forintot fizetett be az államkasszába. (…)

Az RTL Magyarország továbbra is kiáll a nézői mellett, mert meggyőződésünk, hogy a kormány a választóitól nem arra kapta a felhatalmazást, hogy elvegye tőlük a Barátok köztöt, az X-Faktort, a Házon kívült, a Híradót vagy az RTL Klub más, több millió embernek szórakozást nyújtó műsorait vagy korlátozza a sajtószabadságot.

A médiaadó valódi célja az RTL ellehetetlenítése, a sajtószabadság durva korlátozása.”

– A híradóban: az új rendészeti államtitkár, aki korábban ügynök volt; Andy Vajna kaszinói; nekiment a KEHI a civileknek; a választás előtt átadott, majd bezárt Várkert bazár.

Szombat: Viszonylag nyugodt, kormányzati közlemény nélküli nap volt. A híradóban volt szó arról, hogy a trafikbotrányt kirobbantó Hadházy Ákos most tanteremmutyiról beszél; a szegedi MSZP-nek nem tetszik, hogy 250 millióért újítottak fel egy játszóteret; ha Orbán csökkenti az SZJA-t, akkor a szegényebb többgyerekes családok rosszul járnak; és bemutatták a norvég támogatással megnyitott cigány éttermet, a Bodagozót.

Vasárnap: Az RTL híradója beszámolt a Szabadság téri emlékmű elleni tiltakozásról, valamint arról, hogy 2,2 milliárd forintba került a testnevelési sratégia, bár tornaterem sincs még minden iskolában. Ezután pedig jött a legjobb anyag, őfelsége a szalonkavadász úr, és az ő „keresztényi” gondolatai a melegekről. Ennek kapcsán bemutatták, hogy bezzeg külföldön kimennek a politikusok a felvonulásra, Semjénnel ellentétben a pápa nem beszél így a melegekről, és a következő Budapest Pride két hét múlva lesz.

 

Igazán izgalmas hét volt, köszönjük mindkét félnek.

A mai napot a kormány azzal indította, hogy a Századvég lapja, a Napi Gazdaság az RTL vezetőinek zsebében turkál.

„Összesen 1,6 milliárd forintot fizetett ki tiszteletdíjként az RTL Klub a tévécsatornát működtető társaság igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai részére.”

 

Persze jól beégtek, az RTL közleményéből kiderül, hogy

„A Társaság, az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjai részére 2013. évben összesen 1.680 e Ft tiszteletdíjat fizetett ki.” Vagyis 1 millió 680 ezer forintot.

 

Várjuk az esti híradót!

 

(kép innen)

 

 

Megosztás