Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Fordulat, világbékét akar a Fidesz!

Legalábbis ezt kommunikálják az olimpia miatt. 

A menekültellenes állami rettegtető kampány után óriási meglepetés: a kormány határozottan kiállt egy békés és szabad világ mellett, ahol mindenki tiszteli és megbecsüli a másikat.

A közelgő karácsony hatása? Netán a Mikulásé? Vagy felébredt a lelkiismeretük?

Nem, semmi ilyesmi. Csak megint az történik, amit már annyiszor láttunk 2010 óta: az itthon folyamatosan szidott külföld felé folytatott kommunikáció szöges ellentéte a szavazóbázisnak szóló belföldi propagandának.

Alig néhány nappal a legújabb állami gyűlöletkampány elindulása után a Magyar Állam (vagyis a kormány) együttműködési megállapodást kötött a Fővárosi Önkormányzattal és a Magyar Olimpiai Bizottsággal a 2024-es olimpia rendezési jogának elnyerése érdekében.

Az még hagyján, hogy

Kovács Ágnes úszó vezetésével lesz egy 24 olimpikonból álló sportolói bizottság, ami a magyar pályázatot fogja népszerűsíteni belföldön és külföldön

– a Főváros és a MOB a pályázat miatt 250 millió forintból létrehozza a Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-t, amelynek igazgatósági tagja többek között Schmitt Pál

– lesz „Olimpiai Törvény” a hatékonyság és eredményesség érdekében

Ezek nem annyira meglepő dolgok.
Na de az együttműködés eleje, a preambulum! Az már valami.

Arról szól, hogy miért fog össze az állam, a főváros és a MOB a sikeres olimpiai pályázat érdekében. Röviden azért, mert a sport és az olimpia jó, a magyar győzelem pedig nemzeti érdek. Sőt, az egész világnak hasznára válna.

Ez a legszebb indoklás mind közül, ezt minimum falvédőre kéne rakni:

felelosseggel

 

„felelősséggel azért, hogy Magyarország hozzájáruljon a világ országainak és nemzeteinek békés együttéléséhez, egymás megbecsüléséhez és tiszteletéhez, egy békés és szabadabb világ építéséhez”

 

Felelősséggel, igen. Biztos azzal készültek a kvótaellenes infografikák meg a csodás videó is.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás