Bezárás
társadalom

A kormány újabb rohama a hajléktalanok ellen

Bajkai István fideszes parlamenti képviselő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a jelenlegi alkotmánymódosítás keretében emelje be a már most is szuperfinom  alaptörvénybe azt is, hogy legyen tilos a közterületen való életvitelszerű tartózkodás.

Egy éve sincs, hogy a  Város Mindenkié kikérte a belügytől azon állampolgárok számát, akik “élnek ugyan”, de egyáltalán nincs semmilyen bejelentett lakcímük. A belügy adataiból kiderült, hogy több mint 100 ezer magyarnak bizonytalan már a lakcíme, és idénre ez a szám csak nőhetett, hiszen a kilakoltatási moratóriumot csak a parlamenti választások végéig hosszabbította meg a kormány. Ha leszavaztál a Fideszre akár meg is dögölhetsz. Az elmúlt években átlagosan 3-4 ezer család került utcára a moratórium lejártakor, többségében bedőlt jelzáloghiteles adósok.

Májusban  Harrach Péter KDNP-s politikus az RTL-nek  azt mondta, hogy az adósok helyzetének segítésére könnyített törlesztési csomagok kidolgozását javasolják majd az új országgyűlésnek. Ez ELVIEKBEN „lehetővé teszi majd a végrehajtási folyamat felfüggesztését”, de kérdés, hogy ez azokon is segíteni fog-e, akiket már idén április 30-al jogerősen kirakhatnak otthonaikból? A kérdés költői, nyilván nem.

A Fidesz eddig sem arról volt híres, hogy támogatná a legszegényebbeket, és most is inkább arra törekszik, hogy egy új törvénnyel betiltsa az életvitelszerűen utcán élést, és a hajléktalanokat eltakarítsa az emberek orra elől. Mert amiről nem tudok, az nem fáj, amit nem látunk, az nincs – gondolhatják a kormányban, és az egyetlen érvük az, hogy szerintük elég helyet biztosítanak a hajléktalanok számára a szállókon. Noha a 100 ezer bizonytalan lakcímű honfitársunkat nem lehet és nem is szabad rögtön hajléktalannak tekinteni, az leszűrhető, hogy óriási a szakadék a tényleges hajléktalanok  és a  hajléktalanszállós férőhelyek között.

A Városmindenkié néhány éves közérdekű adatigényléséből összefoglalható, hogy 2015-ben

  • 12000 ember kényszerült arra, hogy legalább egy éjszakát éjjeli menedékhelyen húzódjon meg.
  • 9000 ember élt átmeneti szálláson, több, mint
  • 30000 ember vett igénybe  nappali ellátást és
  • 3000 ember élt az utcán.
  • És még közel 9000 ember élt családok átmeneti otthonában, vagyis ennyi ember volt, akinek a családjával együtt nem volt hol laknia.

Ezeknek kapásból ellentmond Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelő volt államtitkárának 2017 decemberi nyilatkozata.

Czibere elmondta, hogy 2017 november utolsó két hetében átlagosan 72 százalék volt a kihasználtsága az éjjeli menedékhelyeknek, melyekből téli időszakban  9600 férőhely áll rendelkezésre országosan. Ennek a 72%-a 6912 fő, majdnem a fele a 2015-ös adatnak, pedig november végéről beszélünk. Azonban az államtitkár kiemelte: ma Magyarországon senkinek nem kell kapacitáshiány miatt az éjszakát közterületen tölteni.

Ezekből a számokból két dolog látszik világosan. Az egyik, hogy ha a kormányt kérdezik, akkor durván lehazudják a hajléktalanok számát és a probléma súlyosságát, a másik pedig, hogy ha mindenki életvitelszerűen egy menedékhelyre vagy átmeneti otthonba költözne, akkor bizony nagyon nem lenne elég hely, hiába állítja a kormány ennek ellenkezőjét. És akkor még ott a kérdés, hogy egy munkanélküli, hajléktalan ember miből fizetné ki a térítési díjat?

Nos, kedvenc Bajkainknak erre is megvan a válasza:

“A KÖZMUNKAPROGRAMBAN MINDENKI RÉSZT VEHET, HOGY MAGÁRÓL, SZÁLLÁSÁRÓL GONDOSKODNI TUDJON.”

Végül is, nincs miért rinyálni, hisz Zsiga Marcell is már rég megmondta, hogy ebben az országban meg lehet élni 47.000 forintból.

Ha mindez nem lett volna elég, a rendkívül empatikus Bajkai azt is hozzátette, hogy “az, hogy egyesek életvitelszerűen tartózkodnak az utcán, az nagyon sokak számára, úgymond, megterhelő és rendkívül nehézzé teszi a város otthonként történő kezelését.”

A Fidesz-KDNP kormány először hét évvel ezelőtt próbálta meg kriminalizálni a hajléktalanokat, akkor a szabálysértési törvénybe foglalták bele a közterületen való életvitelszerű tartózkodás tiltását, azonban a törvényt az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette.

A mai Kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, hogy “Bár pontos statisztikai adatok nincsenek, de a hajléktalanellátásban működő szervezetek szerint bőven van férőhely minden hajlék nélkül élő számára”.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom