Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Az európai ügyek bizottságának fideszes elnöke is sajátként használ egy EU-s pénzből épült vendégházat

 

Az izsáki, edelényi és hollókői esetek után ezúttal Hörcsik Richárd fideszes képviselőre, lelkészre, az országgyűlés európai ügyek bizottságának elnökére vetült rá a gyanú, hogy bizony kizárólag ő és családja használ egy EU-s pénzből épült vendégházat. Egy éven belül ő a negyedik kiskirály, aki lebukott ezzel. Egyébként Hörcsik korábban kijelentette, hogy nagyon elégedett az EU-s pénzek felhasználásával. 

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Egy nagyszülői kis, poros ingatlanból 18 millióért vendégház átalakítására pályázott a Nitor Abaúj Szociális Szövetkezet a borsodi Göncruszkán, még három évvel ezelőtt. A szervezet tagjai között van a térség fideszes országgyűlési képviselőjének, Hörcsik Richárdnak a testvére, valamint annak fia is. Az elnöke pedig Sivák Zsolt, a szomszédos Gönc polgármesterének, Sivák Jánosnak a fia.

Az ügyet a HVG írta meg szerdán, és akkor még az égvilágon semmi nem jelezte az ingatlanon, hogy kereskedelmi szálláshelyről lenne szó. Másnapra azonban egy A4-es bugyiba bújtatott papírlapon kikerült a Ruszkay Pál Vendégház kapujára egy emailcím a szállásfoglaláshoz, és a projekttáblát is kitolták az ablakba. Írtam is nekik, kíváncsian várom, hogy mikor reagálnak.

ruszkay

 

A HírTv is lement forgatni, nekik a  szomszéd néni elmondta, hogy főleg a Hörcsik-család használja a vendégházat. „Ide járnak a Lajosék, a Zsuzsi, az öregek, a gyerekek is járnak ide, családostul is látni őket, meg van, amikor szoktak hozni magukkal valakiket”

A HírTv próbált informálódni magától Hörcsiktől is, de mikor megtalálták, a képviselő megkukult a kamerától, és olyan zavarba jött, hogy egy hosszú percig nem tudott bejutni a munkahelye beléptető kapuján, majd feladta a próbálkozást, és inkább gyorsan olajra lépett. Érdemes megnézni a ritka kínos felvételt:

 

A Ruszkay Pál Vendégház esete nem egyedi, a fideszes kiskirályok gyakran urizálnak közpénzből. Mondok József, izsáki polgármester Agro-Wild nevű cége 35 és 50 millió forintot kapott két vendégházra, de egyiknél sincs nyoma, hogy szálláshelyként működnének.

2017-ben 34,7 millió forint uniós támogatást kapott Garainé Bajnok Ildikó, hogy felépítsen egy szuper vendégházat az Edelényhez tartozó Császta-hegyen. Ildikó férje, Garai Bertalan az edelényi Fidesz szervezetének alelnöke volt, jelenleg a szomszédos Lakóközség polgármestere.

„Miért baj, ha valaki fideszes? Ők már nem is nyerhetnek? Mindenkire egyformán vonatkozzanak a szabályok!” – mondta a Magyar Nemzetnek Garainé, mikor az újság a pályázat elnyeréséről érdeklődött nála.

Egy hónappal ezelőtt pedig a HVG.hu a hollókői Görbeország vendégház elérhetősége után érdeklődött a vele azonos utcában lévő magán- és vendégházak telefonszámain, de mindenhol elmondták neki, hogy az nem kulcsosház, hanem Becsó Zsolt  fideszes országgyűlési képviselő magánrezidenciája. Ez a vendégház is 34 millióba fájt az EU-nak, az Átlátszó 2016-ban videóra vette az épülését. Az Együtt feljelentette miatta Becsót hűtlen kezelésért.

Hörcsik Richárd amúgy az országgyűlés európai ügyek bizottságának fideszes elnöke volt, és 2016-ban azt nyilatkozta az m1 reggeli műsorában, hogy rendkívül elégedett az EU-s pénzek felhasználásával és az előző ciklusbeli uniós pénzek felhasználása is azt mutatja, hogy „Magyarország tényleg jól teljesített”. 

A képviselő a riportban kitért arra is: a kormánynak nagy felelőssége van abban, hogy olyan intézményrendszert működtessen, amely le tudja hívni a forrásokat. És bezzeg a Gyurcsányék alatt ez nem ment ilyen flottul, de a Fidesz korrekciókat hajtott végre, az intézményrendszert és a pályázatírásokat is megpróbálta egyszerűsíteni!

A hangsúlyt itt a sikeres egyszerűsítésen van! Ugyanis idén januárban írta meg a Magyar Nemzet, hogy Hörcsik körzetére is pályázati visszaélés gyanúja vetül, mert túlságosan leegyszerűsítették a lehívásokat. A sátoraljaújhelyi központú kerületben hat település (Cigánd, Abaújszántó, Encs, Gönc, Hercegkút és Pálháza) szinte szó szerint azonos tartalmú pályázattal nyert 30–60 millió forintot az európai uniós terület- és településfejlesztési programból.

Tegnap megírta a kormánytól mindig jól értesült Magyar Idők, hogy a botrányok semmilyen negatív hatással nincsenek Hörcsik Richárd karrierjére: a most kezdődő új ciklusban is ő lesz az európai ügyek bizottságának elnöke.

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás