Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Év végén már 15 csatornán sugározhatja Andy Vajna kormánybiztos az agymosást

 

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, és az általa állami hitelek segítségével felvásárolt,  a 2016-ban 7 milliárd forint veszteséget összehozó, és egyébként nyakig eladósodott TV2 Média Csoport hamarosan 11-ről 15-re növeli az adói számát.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Mindig olyan szomorú hírek ezek, mikor egy nap olvassuk, hogy míg az ellenzék egy ötletnek is szánalmas és amúgy egy huszárvágással meghiúsított kordonbontással próbál hatást gyakorolni a választókra, addig a másik oldal tovább tapossa a siker ösvényét, és bővíti médiabirodalmát, hogy még több helyen nyomathassa a propagandát az arra fogékonyak agyába. Meg azokéba is, akik már hupililát hánynak tőle.

Mindent az állam kormánybiztos cége felügyel!

Dirk Gerkens, a vállalat vezérigazgatója számolt be róla, hogy idén 4 új csatornával bővíti kínálatát a TV2-cégcsoport.
Indul a Spíler2 és a Spíler3, két új sportadó, melyeknek a 0,3%-os részesedésű Spíler1 mellett nem lenne sok létjogosultsága, de elintézték, hogy a következő szezontól a spanyol bajnokság, a LaLiga, valamint az olasz bajnokság, a Serie A is a Spílerek kínálatát erősítse majd. Vajnáék korábban már bekebelezték a Bajnokok Ligája, a Premier League, az NHL és a MotoGP közvetítési jogait is. Így aki minőségi sportot szeretne nézni, kénytelen lesz majd Vajna adóit lesni minden nap. Bye-bye Sport1 és Sport2.

Indul egy új premium filmadó is, a Moziverzum, és egy non-stop Dallast és Columbo-t sugárzó adó, a Jocky is. Azt hiszem, az utóbbinál olcsóbban embereknek még nem mostak agyat. A célközönség teljesen világos. Most kellene meglépnie az RTL-nek a Barátokközt-adót, óránként 20 perces hírblokkokkal. Csak mondom.

Dirk Gerkens elmondta, hogy a TV2-csoport eddig kizárólag reklámbevételekből élt. Ám ez a vezérigazgató szerint nem volt egészséges, mert emiatt „nagyon ki voltak szolgáltatva a piaci mozgásoknak, ezért létre kellett hozni még egy bevételi forrást. Ezek az előfizetések, és ezért indították a kábelcsatornákat.”

Mindjárt megsajnálom Gerkenst, de inkább megírom, hogy csak 2016. január és június között csak a TV2-n több, mint 2.200 alkalommal ment le kormányzati szpot, listaáron összesen 3,68 milliárd forint értékben. Ez egyes napokon akár 25 társadalmi célú hirdetést is jelenthetett. Ezek érintették a kvótaellenes kampányt, a magyar reformokról szóló kommunikációt, és az “Üzenjünk Brüsszelnek!” szlogenű baromságot is. Tavaly is ömlött az állami reklámpénz Vajna tévéjébe, de persze ez sem volt elég ahhoz, hogy ne legyen atomveszteséges a cégháló. Minőségi szakmai munka.

Amúgy az új csatornákkal együtt gyakorlatilag a piac valamennyi szegmensét lefedi majd a médiavállalat.

foto: Wiki

foto: Wiki

A fenti 15 adóval és a 8 „közszolgálatival” (Duna, Duna World, M1, M2, M2 Petőfi TV, M3, M4 Sport, M5) immáron 23-ra nőtt a kormányközeli televízió adók száma.

És – ahogy a 24.hu renmekül összefogalta – Andy médiabirodalma is hatalmasra duzzad. Övé már a több mint 30 kereskedelmi rádiós frekvencián elérhető Rádió1 hálózat, továbbá közelébe került a budapesti és a nyíregyházi Retro Rádió, övé ezenkívül a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld újságok kiadója, a Lapcom Zrt is. Szép munka!

Vajnát 2017-ben a Marketing&Media szaklap Magyarország második legbefolyásosabb médiatulajdonosának választotta. Az első Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója, a harmadik pedig Mészáros Lölö lett.

Annak pedig nincs egy hónapja, hogy Szájer József fideszes EP-képviselő  azon morgolódott, hogy a Fidesznek elsöprő médiaerővel szemben kellett kampányolnia. 

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás