Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A hónap performansza: Gulyás Gergely szélsőségesen liberálisnak tartja magát

 

A Republikon Intézet “Kire szavazzanak a liberálisok?” címmel beszélgetéssorozatot szervezett, melyben a kedd esti vendég Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője volt. 

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadságot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban. A magyar nemzet polgárainak szabadságáért küzdő legnagyobb liberális hőseink: Kossuth Lajos és Deák Ferenc voltak. (Wikipedia)

Már ebből a két névből és  pár sorból is látszik, hogy a Fidesz és Gulyás Gergely olyan messze van a liberalizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől, de azért olvassunk bele abba a beszélgetésbe, amelyben a kormánypárt frakcióvezetője szokás szerint hülyének nézett minden szavazót.

Gulyást Tóth Csaba, az intézet stratégiai igazgatója kérdezte.

Azt Gulyás már a beszélgetés elején elmondta, hogy ma Magyarországon különbséget kell tenni a liberalizmus és a szabadelvűség között, mert előbbit ma az SZDSZ-el azonosítják. A saját felelősségükre nem tért ki ezügyben, és sajnos nem kapta meg a kérdést, hogy a kormány lakájmédiája miért használja a liberálist (libsit) szitokszóként, és miért gúnyolja a liberális gondolkodásúakat, vagy miért hívják így rendszeresen a teljes ellenzéket?

Gulyás  a Fidesz liberális vonásaként említette, hogy a rendszerváltáskor még a liberális térfélen helyezkedett el, valamint a 2011-es alaptörvény volt az első, amit egy demokratikusan megválasztott Országgyűlés fogadott el.

Finomkodó témaként előkerült, hogy van-e a Fidesznek liberális szárnya, Gulyás pedig tagja-e, erre a frakcióvezető azt mondta, hogy a kormánypárton belül számtalan irányzat van, és azzal, hogy ő liberális, nem bélyegezné meg magát. Azonban ha a klasszikus szabadságjogokat vesszük, bevallása szerint Gulyás szélsőségesen liberális…

Sőt… a klasszikus szabadságjogok terén liberális például Kövér László is.- mondta Gulyás. Nem vicc. Tóth rá is kontrázott, s megkérdezte, hogy ha a sajtószabadság terén a házelnök liberális, akkor miért fordult elő többször is újságírók kitiltása a Parlamentből? Na és miért van alig több mint egy folyosóra szűkítve a kérdezés joga.

Gulyás szerint a szabályozás nem üt el az európai normáktól, azt pedig méltatlannak tartja, hogy bizonyos helyzetekben kamerákkal és mikrofonokkal rohangáljanak a sajtó képviselői a képviselők után. Muhaha…Itt Tóth megint nem lőtte be a ziccert, és nem kérdezett rá arra – ami pont Kövértől szivárgott ki pár hete -, hogy nem-e vall a szabad választás ellen, hogy a Fidesz 2013-ban, a saját előnyeire szabta át a szavazókörzetek határait?

Tóth Csaba megkérdezte, utálja-e Orbán a liberalizmust, azzal együtt, hogy huszonöt éve még maga is liberális volt, mire Gulyás úgy felelt, hogy a miniszterelnök a szabadság pártján áll, szeret vitázni, sőőőt Orbán készen is áll a vitára. Itt megjegyezném, hogy elhiszem, hogy Orbán szeret vitázni, viszont az nevetséges, hogy készen áll rá. Orbán és a legtöbb fideszes politikus rettegve menekül a viták és a nyílt számonkérés elől, pontosan azért, mert tudják, hogy a politikájukat és döntéseiket egy 10 éves gyerek is ízekre szedné secperc alatt. Ezzel ÉN meg is válaszoltam azt, hogy igazából miért nem lehet ott a kritikus sajtó parlamentben „kellemetlenkedni”. És ez az oka annak is, hogy Orbán nem hajlandó nyilvános, élő vitára kiállni a miniszterelnök-jelöltekkel. Szívesen, Gergely!

Ha már itt tartunk, Gulyás kapott kérdést a sajtószabadságról is, amire úgy felelt, ha nap mint nap féltené azt, akkor is megnyugodna minden nap, mert elég lenne bekapcsolnia a tévét, kinyitnia az újságokat vagy felmennie a netre. Biztos nincs beállítva egyik „közszolgálati” adó sem 🙁  Btw, igazából örülök, hogy még írhatom ezt a cikket, anélkül, hogy a hátam mögé kelljen nézelődnöm…

Szóba került a végtelenül leegyszerűsödött kampány és Soros György is, Gulyás erre azt mondta, hogy ma már nem lehet vád az, ha egy kampány egyszerű, ők pedig nem csak a plakátok szintjén foglalkoznak a bevándorlással.

„Nem érzem, hogy Soros kampányba vonása méltánytalan.”

Az antiszemitizmus vádját pedig azzal ütötte el, hogy ha Izrael miniszterelnöke nem találta annak, akkor “ne legyünk pápábbak a pápánál”.

Utolsó kérdésként a frakcióvezetőnek arra kellett válaszolnia, lesznek-e antiliberális lépései a Fidesznek, ha újra kormányt alakíthat. Gulyás azt válaszolta, hogy „Remélem, ugyanazt értjük antiliberális alatt, de nem.”

Nem Gergely, hidd el, nagyon nem ugyanazt!

Sajnos kimaradt a beszélgetésből még sok-sok antiliberális téma, pedig fel lehetett volna Gulyással mosni a padlót.

Meg lehetett volna kérdezni, hogy miért értékelte az iszlám vallás közösségi gyakorlását nemzetbiztonsági kockázatként? Miért mondta, hogy „Magyarországon nem lesznek mecsetek”? Mikor hazánkban jelenleg is számos, mecsetként funkcionáló imaház működik, melyek szabadon látogathatóak.

Miért kell Bolek Zoltánnak, a Magyar Iszlám Közösség elnökének arról panaszkodnia, hogy „Több éve saját bőrünkön tapasztaljuk az iszlamofóbiát, s sajnálatosnak tartjuk, hogy eddig jórészt sem a hazai politika, sem más egyházak képviselői nem álltak ki a minket érintő nyilatkozatok ellen!”

Miért nyújtotta, be Gulyás a civiltörvényt, mellyel a Fidesz ellehetetlenítheti a kormánynak nem tetsző (értsd: kormánykritikus) civil szervezeteket? Azt a törvényt, amit a Transparency  diszkriminatívnak és szükségtelennek, a TASZ szerint pedig a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozónak nevezett.

És miért tartja elképzelhetetlennek, hogy egy Fideszes politikus ott legyen a budapesti melegfelvonuláson, a Prideon? És miért „kerüli el távolról is” ezeket a rendezvényeket?

És ez csak az elmúlt egy év termése egy „szélsősegesen liberális” kormánypárti politikustól.

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás