Magyarország egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó társasága, a KPMG, és a GKI Gazdaságkutató Zrt. kiadott egy tanulmányt az uniós pénzek 2007 és 2013 közötti felhasználásáról. Ebben elemezték, hogy mire is menne kis hazánk Brüsszel hathatós segítsége nélkül. Spoiler: nem sokra.
Máig emlékszem, amikor 2003-ban a Hősök terén szénné pálinkázva, ezrekkel összeborulva ünnepeltük, hogy felvettek minket az EU-ba. Emlékszem, olyan önfeledt voltam, hogy még egy magyar zászlót is loptam egy házról az Andrássyn, hogy a haverom nyakában ülve lengethessem.
Vártuk a Kánaánt, hogy fellendül a gazdaság, hogy modernizálódik az ország, hogy bevezetik az eurót, és szépen lassan, de felzárkózunk a nyugathoz.
Mára kiderült, hogy az EU csak három dologra volt jó hazánknak:
– hogy Brüsszellel riogatni lehessen az ostoba Fidesz-szavazókat
– hogy a munkaképes fiatalok a jobb élet reményében szabadon menekülhessenek el ebből a szarkupac országból, és
– hogy a nekünk „ajiba” adott 14 ezer milliárd forintnyi támogatás a magyar gazdaságot a víz felszíne felett tartsa.
Pedig kurva nagy pénz ez, csak hát az összeg nem megfelelő felhasználása (értsd: szétlopása) miatt Magyarország fejlődése lelassult. Sőt, visszájára is fordult. Kössz Gyurcsány, kössz Orbán. Nagyon durva számok jönnek, melyeket a Miniszterelnökség publikált a honlapján AZUTÁN, hogy a hétfői, uniós forrásokról tartott vita véget ért a parlamentben.
A magyar gazdaság 2006 és 2015 között mindössze 4,6 százalékos gazdasági növekedést produkált, ám ha nem lettek volna uniós források, akkor 1,8 százalékkal csökkent volna a GDP. A lakossági fogyasztás a vizsgált időszakban 5,3 százalékkal csökkent, uniós források nélkül 11 (ejtsd: TIZENEGY) százalékkal esett volna vissza.
Remekül mutatja a magyar kormányba vetett bizalmat, hogy a befektetések az uniós pénzdömping ellenére is csak 2,8 százalékkal nőttek, enélkül viszont 31,3 százalék lenne a visszaesés. Nyilván, hisz hosszú távon a kiszámítható gazdaságpolitika, és a vállalatok számára kedvező adózási környezet javítja a beruházási kedvet. A beruházási paráról a Napi.hu írt egy remek cikket. A rapid törvénykezés, a haverok kedvéért és az aktuális „ellenség” kicsinálására mindenféle háttértanulmány vagy minimális gondolkodás nélkül megírt LEX-ek érthető módon nem nyerik el a befektetni szándékozók bizalmát – mennek inkább Szlovákiába, Romániába, stb.
A 2007 és 2013 közötti időszakban a foglalkoztatás 280 ezer fővel emelkedett, uniós támogatások nélkül ez csak 105 ezer fő lett volna. Ezzel párhuzamosan Magyarország versenyképessége jelentősen romlott a régiós országokhoz képet: míg 2006-ban a Világgazdasági Fórum felmérése szerint a 12 csoportból álló versenyképességi listán Magyarország 7 csoportban az első vagy a második helyen szerepelt, addig 2016-ban 10 csoportban az utolsó helyen állunk.
A tanulmány megállapítja, hogy bár jutottak pénzek az egészségügy és az oktatás fejlesztésére, ám azok felaprózottsága és a koncepció hiánya miatt nem érték el hatásukat, nem sikerült átütő strukturális változásokat elérni. És akkor finomak voltunk.
Az uniós támogatások egyik célja a munkahelyteremtés és a munkaerő megtartása lett volna. Ezzel szemben az uniós költségvetési ciklus végére menekül innen szinte mindenki, aki tud.
A magyar GDP a támogatások ellenére lassabban nőtt, mint a visegrádi országok gazdasága – vagyis a régióhoz képest is nőtt a hátrány, ugyanakkor a tanulmány rámutat arra is, hogy a magyar gazdaság függősége a legnagyobb az uniós forrásoktól. Gyurcsányék 2006 előtt eladósodásból finanszírozták az országfejlesztéseket, 2007-től viszont már szinte kizárólag uniós forrásokból. Ez a folyamat tart jelenleg is, ami viszont arra figyelmeztet, hogy a 2014-2020-as ciklus kifutásával a magyar gazdaság egyetlen motorja leáll, és ne gondoljuk, hogy – Orbánék folyamatos arcoskodása után – Brüsszel 2020-után is ilyen bőkezű lesz velünk. Ha kapunk is, nagyrészt majd visszatérítendő támogatást.
Az uniós támogatások által generált beruházások és többletfogyasztás növelte a költségvetés adóbevételeit is, így közvetett módon segítette a költségvetési stabilitás elérését, illetve a kamatszint csökkentését. Az uniós források nélkül az államháztartás hiánya tartósan a maastrichti szerződésben kimondott 3 százalékon vagy épp afelett alakult volna, míg az államadósság az elmúlt évek csökkenése helyett a GDP 84 százalékára emelkedett volna, a mai 73 százalékkal szemben.
Az Unióból beáramló 40 milliárd eurót persze az utolsó fillérig a Magyar Nemzeti Bank váltotta át, ami hatalmas devizatartalékhoz juttatta az államot, hisz a támogatásokat a jegybank által nyomtatott forintokkal fizették ki. Így az uniós milliárdok beáramlása helyettesítette a korábban felvett EU-IMF-hitelt, elősegítette a devizahitelek átváltását forinthitelekre.
