Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Napi EU-s pályázat (Tour de Szlalom)

Két évvel ezelőtt kezdődött az egész…

NFÜ:

 

A többi projektről nincs infónk (várjuk a helyiek beszámolóit!), csak a kerékpárutakról egy kevés.

"A kerékpárút egyrészt Nyíregyháza belvárosában a Bethlen Gábor utca teljes hosszán a Bercsényi utcától a Vasgyár – Mező utca kereszteződéséig kerül kiépítésre. Másrészt a Szent István utca – Inczédy sor kereszteződésétől indul ki, mely a Szent István utca páratlan oldalán halad, majd átvezetésre kerül a Gimnázium közön keresztül a Luther tér irányába, az Evangélikus templomot megkerülve a lámpával biztosított gyalogátkelőhelyen át az Iskola utcán tovább egészen a Széchenyi – Szarvas –Iskola utak kereszteződéséig vezet. Itt három irányba válik szét, a Zrínyi I. sétálóutca irányába, a Szarvas utcán a Kereszt utcáig, illetve a Széchenyi utcán a Benczúr tér mellett a Széchenyi – Petőfi – Vasgyár utcai csomópontig.

A Közgyűlés döntése alapján a beruházás – amelynek összértéke a kerékpárutakra vonatkozóan közel 90 millió forint – az uniós támogatáson felül saját forrásból is kiegészítésre került. A közbeszerzési eljárás nyertese – a Colas Út Zrt. és a Közmű Generál Kft. közös vállalkozása – 2010. augusztusában elkezdte a kivitelezést."

Nos, ikarus266 lefotózta a munkafolyamatot, és az eredményt is. Bár a képek már megjártak pár oldalt és blogot, hátha valaki még nem látta őket:

(A teljes album itt.)

Megosztás