Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nagyon cseles a Fővárosi Választási Iroda

Egy október 25-én postára adott levélben értesítettek arról, hogy aznaptól gyűjthetjük az aláírásokat az olimpiai népszavazáshoz.

Gyors kronológia:

Szeptember 6-án kezdeményeztünk a budapesti olimpiáról egy helyi és egy országos népszavazást is.

Október 5-én döntöttek mindkét kezdeményezésről:

1, Az országos népszavazás kiírására irányuló kérdést a Nemzeti Választási Bizottság egészen elképesztő érvekkel söpörte le az asztalról. Pl. azzal, hogy nem egyértelmű a kérdés, de az is elhangzott az NVB ülésén, hogy a kezdeményezésben szereplő olimpiai törvény érinti az olimpiai jelképekről szóló 1981-es nairobi szerződést, nemzetközi szerződésről pedig nem lehet népszavazást kezdeményezni.

2, A Fővárosi Választási Bizottság átengedte az olimpiával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezésünket

Persze nem gondoltuk, hogy akkor hamarosan kezdődhet is az aláírásgyűjtés, hiszen a tavaly beadott kezdeményezésünket is átengedte az FVB, aztán valaki megtámadta a döntést, és a Kúria egészen elképesztő érveléssel a beadványozónak adott igazat, és elkaszálta a népszavazást.

Most nem ez történt, hanem valami sokkal cselesebb.

Október 24-én a Fővárosi Választási Iroda küldött egy emailt, amelyben értesítettek arról, hogy senki nem adott be felülvizsgálati kérelmet a határozatuk ellen, így az október 20-án jogerőre emelkedett, ezért menjek be átvenni a hitelesített aláírásgyűjtő ívet, de előtte jelentsem be a NAIH-nál az adatkezelést.

Azt JAVASOLTÁK, hogy másnap, október 25-én menjek be az íveket átvenni, és azt írták az email végére, hogy „ezen dátummal” látják majd el a hitelesítési záradékot, vagyis innentől indul majd a 30 nap, ami alatt össze kell gyűjteni a népszavazáshoz szükséges 140 ezer aláírást.

Mivel csak JAVASOLTÁK az átvételi időpontot, és nem írtak konkrét dátumot, hogy mikortól számítva kezdődik a 30 nap, többszöri átolvasás után is úgy értelmeztük az emailt, hogy majd onnantól, ha átveszem a hitelesített ívet. Így tűnt logikusnak is, ezért elkezdtük szervezni az aláírásgyűjtést (segítők, kitelepülések, standok, időbeosztás stb.), és úgy terveztük, hogy jövő héttől nekiállunk a dolognak, bemegyek az ívért, és elkezdjük.

Október 28-án pénteken este hazaérve egy értesítőt találtam a postaládában, miszerint levelet kaptam a Főpolgármesteri Hivataltól. Gondoltam ugyanazt megküldték papíron is, amit emailben, mert az ugye nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, és a szabály az szabály, így hivatalos, ha postán, pecsétes, iktatószámos papíron is megkapom, hogy jogerős a határozat, amit szintén kiküldtek postán október elején.

Jött a hosszú hétvége, szerdán és csütörtökön már hetekkel korábban lebeszélt programok, végül pénteken, vagyis tegnap, november 4-én bementem a postára átvenni a levelet.

Nos, abban nem pont ugyanaz van, mint az emailben.

Az október 24-én kelt, és október 25-én postára adott levélben már feketén-fehéren az áll, hogy október 25-én lepecsételik a papírt, és onnantól számított 30 napon belül lehet gyűjteni az aláírásokat.

fvilevel

 

Szóval az egyébként sem túl hosszú határidőből már letelt 9 nap, vagyis közel az egyharmada, mire kezembe kaptam a levelet. Lenne még 21 napunk összegyűjteni 140 ezer állandó budapesti lakos aláírását, de inkább az országos népszavazásra koncentrálunk, mert az olimpia országos ügy. Bár papíron Budapest pályázik a rendezésre, ez csak formalitás.

A Nemzeti Választási Iroda elutasító határozata ellen még októberben beadtuk a fellebbezést, és várjuk a Kúria döntését, amelyet 90 nap alatt kell meghoznia. Vagyis legkésőbb január 18-ig kiderül, engedik-e az országos népszavazást az olimpiáról. Ti mire tippeltek?

 

Előfizetőket keresünk
Támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

Megosztás