Bezárás

Népszavazást kezdeményeztünk a budapesti olimpiáról

A biztonság kedvéért két népszavazást kezdeményeztünk: egy fővárosit és egy országost is.

Bár a 2015 decemberében beadott fővárosi népszavazási kezdeményezésünket idén februárban nyakatekert indoklással visszadobta a Kúria, nem adjuk fel.

Szeptember 6-án ismét népszavazást kezdeményeztünk, rögtön kettőt.

Az NVI-nél nagyon kedvesek voltak, kopaszokkal sem találkoztunk, minden simán ment.

A kérdés, amit benyújtottunk, már felkerült a valasztas.hu-ra is (lap alján), és így hangzik:

“Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről szóló 2016. évi LVIII. törvényt?”

A Nemzeti Választási Bizottság öt napon belül dönt arról, hogy jóváhagyja-e a kérdést. Amennyiben igen, akkor 200 ezer érvényes aláírást kell összegyűjtenünk az országos népszavazáshoz.

A biztonság kedvéért beadtunk egy fővárosi népszavazási kezdeményezést is, ott a kérdés így szól:

“Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”

A Fővárosi Választási Bizottság is hamarosan eldönti, hogy átengedi-e a kérdést. Amennyiben igen, akkor 140 ezer aláírást kell majd összeszednünk a népszavazáshoz.

Nagyon reméljük, hogy legalább az egyik kérdés átmegy a rendszeren, és összejön a kellő számú aláírás, mert akkor nem pár politikus, hanem mi adófizetők dönthetjük el, hogy akarunk-e minimum 2000 (KÉTEZER) milliárd forintot olimpiarendezésre költeni.

tudta_elofizetok

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom