Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Kijavította az MTI Rogánt

Javította az MTI a tegnapi Rogán Antal-nyilatkozatot.
Ugyanis szerintük Rogán még véletlenül sem célzott arra, hogy a devizahitelesek 23%-nak nőtt a törlesztőrészlete, és amikor mi erre gondoltunk, amikor elolvastuk a nyilatkozatát, akkor nem jól gondolkoztunk.

“A banki elszámolásban érintett devizahitelesek 77 százalékának csökkent vagy változatlan a törlesztőrészlete – mondta a gazdasági bizottság fideszes a testület keddi ülésén

Rogán Antal elmondta: 51 százalék esetében egyértelműen csökkent, 26 százaléknál változatlan maradt. Kifejtette, hogy a tőketartozás szinte minden esetben komolyan csökkent, már csak azért is, hiszen a forintosításnak köszönhetően ezek a devizahitelesek mentesültek a hitelek átváltási árfolyamánál 17 százalékkal drágább jelenlegi svájci frank árfolyam hatásától.” – MTI

Nem egy agysebészet, ha 77 százaléknak csökkent vagy változatlan maradt a törlesztőrészlete, akkor 23 százaléknak nőtt.

Nos, nem egészen.

Arra még célozni sem szabad, hogy nőtt volna a törlesztőrészlet, ahogy ugye megszorítás sem volt, a magánnyugdíjpénzeket is megvédték, ahogy a fiatalokat a dohányzástól.

Az új szómágia: A TÖRLESZTŐRÉSZLET VÁLTOZÁSÁNAK IRÁNYA B I Z O N Y T A L A N 

Az MTI kiadta a Rogános hírt tagnap 15:24-kor, majd 16:39-kor ezt a javítást.
Abba bele sem merek gondolni, hogy mi történhetett, hogy éppen ez az egy mondat maradt ki.

Screenshot_00962Így  a javított változat már így néz ki:

Screenshot_00963

Megosztás