Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A feketelista – így listázza a civil szervezeteket a Miniszterelnökség

Nézegessük ezt a listát, amelyet a 444 kért el és kapott meg a Miniszterelnökségről, és azokat a civil szervezetek tartalmazza, akiknek a Miniszterelnökség szerint „baloldali kötődésük” van és miattuk indult meg a támadás a Norvég Civil Alap ellen.

Mivel erre már tényleg nincsenek szavak , így csak pár gondolat …

A 444 olyan jóban van Csepreghy Nándorral, hogy elkérnek és megkapnak egy ilyen listát, mikor a sajtó és a civilek vért izzadva próbálnak bármilyen közadatot kikérni a minisztériumoktól? És még olyan is előfordul, hogy per lesz a vége?

A Magyar Köztársaság kormánya vélt pártszimpátia alapján listáz civil szervezetek, olyan civileket, akik amúgy egy árva petákot sem kapnak a kormánytól, mert a pályázati pénzeket a Norvég Civil Alaptól nyerték el? Hát hol élünk, újra 1976-ban?

Egyik kedvenc olvasmányom az új Alaptörvény, egy szellemi világítótorony a balkáni sötétségben, de én nem emlékszem, hogy lenne benne olyan rész, amely alapján egy minisztérium listázgathat.

Igazából azt is odaírhatták volna e mellé a 13 civil szervezet mellé, hogy „nem úgy civilek, mint a CÖF„, sokkal érthetőbb volna.

Nagyon-nagyon veszélyes tevékenységek ezek:.
„Nyílt adatokkal az átláthatóságért”. Durva.
„Közös erővel a bántalmazott nőkért és gyermekeikért”. Példátlan.
„Alapjogok”. A betyárját, de kemény!
„Párkapcsolati erőszak”. Nincs is ilyen, csak vak kommondorok!

Mennyivel jobb lenne, ha csak katonsírok felújítására menne ez a pénz!

Soha nem voltam még ilyen büszke, hogy egy picit minket is listáztak (Átlátszó), éljen a Büszkeség Napja!

Egy közérdekű adatigénylést beadtam a Miniszterelnökségre, talán méltóztatnak válaszolni, bár mi nem a 444 vagyunk …

Tisztelt Miniszterelnökség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
azokat a listákat, amelyeket a vélt pártszimpátia alapján vezetnek
civil szervezetekről.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre,
hogy milyen utasítás vagy előírás, esetleg a Szervezeti és Működési
Szabályzat mely pontja alapján végzik ezt a listázást.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre,
hogy az Alaptörvény mely cikke tartalmazza, hogy a Magyar Köztársaság
kormányának vezetnie kell civil szervezetek esetleges
pártszimpátiáját.

 

Megosztás