Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

"üzletemberek"

A 101 legbefolyásosabb magyar – Mészáros Lőrinc lapja szerint

Mészáros egyik lapja, a Manager Magazin idén is kiadta a 101 legbefolyásosabb magyar üzleti döntéshozó listáját. Ahogy ők fogalmaznak, azokét, akik  tevékenységükkel példát mutatnak, és jelentős hatással vannak a nemzetgazdaságra. Lehet tippelni, hányadik helyre tette Mészáros Lőrincet a saját újságja.

Zsolt Péter szociológus, a 24.hu rendszeres szakértője két évvel ezelőtt remekül összefoglalta a lista mibenlétét, mármint azt, amit egy átlagos magyar gondol, ha nem a kormány szervilis seggnyalója és/vagy egy kicsit is próbálja objektíven nézni a magyar gazdasági életet.

„Van az a szörnyű elit, amely zsákmányként tekint a társadalomra. Ez a metszet viszont egyértelműen torz… az összkép azért kaotikus, mert a közvagyon átjátszásából meggazdagodott kegyeltek, offshore-lovagok mellett van egy szinte teljesen ismeretlen, modern réteg, amelynek tagjai valóban tisztességesen gazdagodtak meg. Birtokoljuk a Rubik-féle elitet, a Prezi-féle kreativitást, egy sereg tehetséges és szorgalmas vállalkozót, de itt van velünk a balkáni-keleti erőszakos fajta is. „

Na nézzük az elit elitjét, az idei toplistát.
És mindenki döntse el maga, ki a szorgalmas vállalkozó és ki a balkáni-kelet.

1. Csányi Sándor

Csányi az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a magyar gazdasági életben valóban megkerülhetetlen figura, megnyerte ugyan a listát, de azért mostanában nem csak a sikeres döntései miatt kerülhetett címlapra. Első helye megkérdőjelezhető, még akkor is, ha mérhetetlen magabiztossággal idén áprilisban előre vetítette, hogy 1-2 éven belül 5-6 bankot is bekebelezhet az OTP, hogy a  Budai Egészségközpont többségének megszerzése a neve mellé került, és hogy kinevezték a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) alelnökének is.
Ez utóbbi amúgy egy teljesen érthetetlen döntés a fociszerető közönségnek, hisz pont Csányi az, aki a talán valaha volt legmélyebb gödrébe vezette (és vezeti jelenleg is) a magyar labdarúgást. (UPDATE: fehéroroszországi medvék – hazánk büszkeségei 1:1)

2. Mészáros Lőrinc

Azért az mégis durva lett volna, ha Lőrinc lapja pont a főnököt hozza ki elsőnek, de azért benyalni be kell neki csontig, így megkapta a második helyet. Az az ember, akinek Orbánhoz való barátságának hála soha a büdös életben nem kellett üzleti kockázatot vállalnia, vagy bármiben kiemelkednie az üzletemberek népes masszájából. Nem is tudna. A karhatalom mégis el tudta érni, hogy ez a tehetségtelen, pökhendi, arrogáns, nemzet szégyene, gázszerelő nímand legyen az ország első vagy második leggazdagabb embere. Példát senki nem vehet róla, hiszen csak egy stróman, személyes befolyása pedig maximum az alatta dolgozókra van.
Bár néha azért még a külföldi újságírókat is nagyon ügyesen helyre tudja rakni…magyarul.

3. Matolcsy György

Az ember,  akinek minden devizahiteles átkozza a nevét, mert a forintot 2014 óta nem tudta elmozdítani a 310-es eurozónából. A krőzus, aki egy év alatt elverte az ország aranytartalékának ötödét.  A nagylelkűség csimborasszója, aki az állami szervezetek közül a legnagyobb karácsonyi jutalmat adta a dolgozóinak (átlagosan 650 ezer forintot). A pedagógus, aki közpénzmilliárdokból (12) építi saját egyetemét, hogy a fiatalok tanulhassanak tőle. Az igényesség Ronaldoja, aki 400 milliós luxusvillából mutat példát.  A diplomata, aki a lakásügyét firtató újságíróknak áldott ádventet (sic!) kíván. A gavallér, aki alatt az MNB megtízszerezte az alaptevékenységeinek költségvetését, és aki öt év alatt a hétszeresére emelte dolgozói bérét. És az Apa, akinek fia viszi az ország legnagyobb hazugsággyárát, ami naponta több mint félmillió embert riogat.

Nos igen, ő vastagon megérdemli a harmadik helyet.

A többiekről csak távirati stílusban, mert elég frusztrált lettem:

4, Patai Mihály –  az UnicreditBank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, Matolcsy „jóbarátja„.

5, Hernádi Zsolt –  a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja, akit már nem köröz azt Interpool. 

6, Szíjj László – aki 2018 első negyedévében még Mészáros Lőrincnél is több közbeszerzést nyert. Útépítés a kenyere.

7, Garancsi István – a Videoton tulajdonosa, Orbán Viktor jóbarátja, a legnagyobb bankok és üzletláncok pénzszállítója. 

8,  Andy Vajna – a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, kaszinó- és Tv2-tulajdonos.

9, Schmidt MáriaA leggazdagabb magyar nő. Hjajj!

10, Parragh „Én akkor is Jaguarral fogok járni, ha másik kormány lesz” László – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás