Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

"üzletemberek"

Közpénzen kitömött jóbarátja almáit osztogatta Németh Szilárd a mentősöknek

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke május 12-én, a mentők napján személyesen fejezte ki köszönetét, tiszteletét és elismerését a csepeli mentősöknek. Hálája jeléül átadott két raklap almát is, melyet az az Agricolae Kft. biztosított számára. A cég korábban több állami támogatást is elnyert, Németh polgármestersége idején pedig együttműködési megállapodást kötött a csepeli önkormányzattal. 

„Szatmári barátaim, az Agricolae cégnek a vezetője itt van velünk, és az ő, az őnekik a segítségével, Zolibarátom segítségével szereztünk egy pár láda szatmári almát, és szeretnénk átadni. Szerintem ilyenkor jól jön, vitamin van benne. „ – zárta beszédét Németh Szilárd az elé felsorakoztatott öt mentősnek, majd kiosztott két raklap almát, melynek rekeszeire az Agricolae Kft matricája volt ragasztva.

Az 1998-ban alakult Agricolae Kft. 2003-ban hozta létre a Meggy Kert-Tész szövetkezetet, ezután 2005-ben a Szatmár Bio Kft., majd 2009-ben a Szatmári Szilvalekvár Kft. kapcsolódott be a cégcsoport munkájába, amely 2014-ben mindössze közel száz embert foglalkoztatott, de így is sikerült elnyernie egy 84 millió forintos állami támogatást plusz 30 munkahely megteremtésére. A fejlesztéssel, a 20 tonnás kapacitású fagyasztó- és 1000 tonnás kapacitású tárolóhelyiséggel a társaság megkétszerezte addigi logisztikai kapacitását.

Ebben még nem lenne semmi különös, de az átadáson nem kisebb nevek stand up-oltak, mint Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár, valamint maga Németh Szilárd.

Bíró Csaba ügyvezetõ (b), Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselõje (b) és Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerõpiacért felelõs államtitkára (j) az Agricolae Kft. hűtõházának és logisztikai egységének ünnepélyes átadásán Jánkmajtison 2014. szeptember 26-án. (MTI Fotó: Balázs Attila)

Németh Szilárd az eseményen hangsúlyozta, hogy a beruházás nagyszerű példa a kormányzat, az önkormányzat, a helyi vállalkozók és a munkavállalók összefogásának, hogy ebből a szociálisan nehéz helyzetből a „saját hajuknál fogva” kihúzzák magukat. Azt is elmondta, megvizsgálják annak lehetőségét, hogyan lehetne Budapesten – akár üzlethelyiség átadásával – az Agricolae Kft. termékcsaládját népszerűsíteni.

Mindössze pár hónap telt el, és ez is sikerült,: az Agricolae 2015-ben először a csepeli piacra „tört be”, épp Németh Szilárd polgármestersége alatt, mi több, akkor alá is írtak egy együttműködési szerződést a csepeli önkormányzattal.

2016 őszén a kft 208 millió Ft uniós pénzhez jutott. A cég K+F+I tevékenységének támogatása című pályázaton nyerte el az összeget, amelynek segítségével a térségben termő szatmári szilvából, illetve a szabolcsi almából és beregi meggyből készítettek speciális gyümölcsitalokat és lekvárokat. Nem mintha korábban nem pontosan ez lett volna a cég profilja.

Tavaly év végén a Agricolae már nagyobbat szakított. A „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása (2019-1.1.1-PIACI KFI) című pályázati felhívás keretében a kormány 55 milliárd forintot osztott szét 151 vállalatnak. Ebből az Agricolae „A Szabolcs-Szatmár-Bereg térség gyümölcs termesztési és feldolgozási komplex rendszerének fejlesztése a hatékony és fenntartható gazdasági működtetés érdekében” nevű projektre nem kevesebb, mint 997 900 025 forint támogatást kapott. Ez a közel 1 milliárd a teljes projektköltség 60%-ának felelt meg.

Gratulálunk a vállalkozáshoz és köszönjük az almát!

Címlapkép: Németh Szilárd/Facebook

 

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám:18516641-1-42 Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás