Az a Budapest akar olimpiát rendezni, ami még egy 18 milliós köztéri órát sem tud normálisan üzemeltetni.
Van az a szállóige, hogy majd akkor rendezzen olimpiát a magyar főváros, ha legalább már egy (de inkább több egymást követő) átlag hétköznapot sikerül hibamentesen levezényelnie. Metrótűz és egyebek nélkül, csak úgy simán, már-már unalmasan.
Itt van például a Moszkva téri óra története: megfilmesítve nagyokat lehetne nevetni rajta. Így testközelből nézve csak kínunkban kacagunk az abszurditásán, de legalább elmondhatjuk, hogy mi átélünk olyasmiket, amiket az imperialisták csak a moziban látnak!
A bajok két éve, 2015 januárjában kezdődtek, amikor a Moszkva Széll Kálmán térről a nagy átépítés miatt leszerelték a régi órát, ami 1941 óta volt ott.
Három hónappal később kiderült, milyen lesz az új óra. Mint egy álom!
„Egy hatméteres látszóbeton oszlop tetején lévő digitális óra mutatja majd a pontos időt a Széll Kálmán téren. Az új órát a Szövetség ’39 csapata tervezi, akik a régi óra árnyképét is megőriznék az új alkotásban. Az óra nemcsak az időt mutatja majd, hanem mobilalkalmazások és betonba épített érzékelők segítségével összeköttetésben lesz a téren járókkal.”
Aztán jött a valóság. A teret 2016 májusában átadták, két nappal később pedig már javítani kellett. A fákat meg fél év múlva cserélni, mert kirohadtak a sok betontól víztől. Az órából elhagytak két extrafunkciót, konkrétan a dátum és a hőmérséklet kijelzését, maradt az alap, a pontos idő mutatása. De ez se megy rendesen. 2017. január 8-án a közterületi problémákkal foglalkozó Járókelő tette közzé, hogy az új óra rosszul mutatja az időt.
„Véletlengenerátor hajthatja a Széll Kálmán tér köztéri dizájnórát, amit a tér felújításakor tettek a régi klasszikus óra helyére. Nemcsak hogy késik (vagy siet), de teljesen rendszertelenül teszi ezt.
Szerdán délelőtt és délután is arra jártunk, és csináltunk egy-egy kontrollfelvételt. Az eredmény döbbenetes.
Az óra reggel 10 óra 39 percet sietett. Kora délután viszont már csak 49 percet. A két ellenőrzés között eltelt 3 óra 13 perc alatt tehát 9 óra 56 percet tett meg, azaz háromszorosára gyorsult benne az idő.”
Fotó: Tenczer Gábor
Ezután egy (vagy több) ismeretlen tettes találékonyan orvosolta a helyzetet: celofánnal faliórákat partizánkodott a totemoszlopra.
A kézműves technikával készült pontosidő-jelzés persze nem tartott sokáig, gondos kezek egy napon belül leszedték a hibátlanul működő órákat, így a téren újra átvette az uralmat az önkényesen villogó digitális kijelző.
Ezt követően jött az egymásra mutogatás: a gyártó úgy nyilatkozott, hogy a BKK miatt rossz az óra, a BKK szerint meg a gyártó a hibás.
A történet úgy teljes, ha azt is tudjuk, hogy a Moszkva tér felújítása nettó 5,3 milliárd forintba került, de a tételes költségeket nem akarta elárulni a BKK. Az Index azonban bíróságra ment emiatt, és meg is nyerte a pert. A BKK-nak ki kellett adnia a beruházás elszámolását, amit az Index nyilvánosságra is hozott.
Az egyik doksiból (PDF, 18. oldal alja) kiderül, hogy a „Formaoltalommal levédett beton köztéri óra” néven futó műalkotás 18 millió 150 ezer forintba került. Ennyiből akár működhetne is normálisan.
Végül a Nemzeti Problémamegoldó Bizottság a békeidőkben használt kreatív gányolás helyett a vészhelyzetekben alkalmazott izommódszerrel oldotta meg a problémát: kikapcsolták az órát.
Rosszul jár? Nem! Naugye.
fotó: Botos Tamás / 444
Januári előfizetési akció!
Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!