Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

RTL-vizsgálat indul

Szombaton hozta nyilvánosságra az Átlátszó a birtokába került kormányzati háttéranyagot, amely az RTL műsorainak több hónapos elemzése után született. A tanulmány szomorúan állapítja meg, hogy az RTL negatív színben tünteti fel a kormányt a hírműsoraiban.

A 17 oldalas dokumentum alapjául szolgáló vizsgálat 2012. szeptember 1. és 2013. május 31. között készült, meghazudtolva ezzel mindazokat – például Rogán Antalt – , akik azt állították eddig, hogy az RTL Híradója csak a reklámadó óta kormánykritikus. Holott a most napvilágra került anyagból egyértelműen kiderül, hogy már jóval korábban is azok voltak. Ugyanis be mertek számolni olyan hírekről, mint a hallgatói demonstrációk, a trafikpályázatok, Varga „Szüljetek” István beszólása, és a megszorítások, amiket az elemzésben „költségvetési kiigazító csomagok”nak hívnak.

Nagyon komoly táblázatok, grafikonok meg százalékok vannak az anyagban, és nagyon ütős mondatok. Ez a mi öt kedvencünk:

1, „A negatív hangvétel aránya különösen számottevő azt tekintve, hogy az adott időszakban a TV2 műsoraiban jóval kedvezőbben alakultak a polaritás értékei.”

2, „Sugallt konklúzió 2. A kormány a levegőbe beszél, a kormány inkompetens.”

3, „Az RTL Klub műsorai ritkábban számoltak be olyan témákról, melyek más médiumokban vezető, pozitív hírnek számítottak, mint a települések adósságának átvállalása, a minimálbér emelése, a munkahelyvédelmi akcióterv, továbbá a rendvédelem erősítése.”

4, „A szegénység mint környezeti tényező a Házon Kívül című műsorban a kormány kudarcos teljesítményének asszociációs elemévé válik”

5, „A bemutatott híradókat a közlésük szekvencialitásában vizsgálva egyértelműen kiderül, hogy az RTL csoport a közműszolgáltatókat védi a rezsicsökkentéssel szemben.”

Az sajnos nem derült ki, hogy ki készítette a tanulmányt, de nagyon remélem, hogy ugyanez a csapat egyszer majd a közmédiát is kielemzi, és az az anyag is kiszivárog, jót mulatnánk biztos.

Az persze még nagyobb titok, hogy mennyit költött a Fidesz-kormány erre az RTL-vizsgálatra és naggggyon komoly dokumentumra, de szeretnénk megakadályozni az újabb közpénzpazarlást, ezért mától kezdve monitorozni fogjuk az RTL Híradóját és a Házon Kívül című, oknyomozó jellegű műsort, amiről az Átlátszó által szombaton közzétett kormányzati háttéranyag kiemeli, hogy „a műsor az RTL Klub leginkább kormánykritikus tartalmai közé tartozik„, ráadásul most tér vissza a nyári szünetről, méghozzá ezzel a figyelemreméltó ajánlóval.

 

 

Szóval RTL-vizsgálat indul! Mostantól napi Híradó-szemle a Vastagbőrön, csütörtökönként Házon Kívül-összefoglalóval, hogy a kedves olvasóknak és kormánypárti politikusoknak csak egy kattintásba kerüljön megállapítania, hogy pozitív vagy negatív képet fest-e a Fideszről a csatorna. Igény esetén grafikonokat is készítünk szívesen.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás