Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Botrányos vita a családon belüli erőszak büntethetőségéről

A parlament a hétfői ülésnapon tárgyalta meg az Élet-Érték Alapítvány országos népi kezdeményezését, amelynek az volt a célja, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését. Az Élet-Érték Alapítvány a szükséges 50ezer duplájánál is többet, 106ezer aláírást gyűjtött össze.

Az úton-útfélen hangoztatott „konzultáció” és „nekünk fontos az emberek véleménye” erre nem vonatkozott, a parlament először hajnali 3-ra tűzte ki a vitát, majd végül este 10 órakor tartotta meg. Az ellenzék emiatti háborgására a KDNP-s Móring József, az Országgyűlés egyik jegyzője azt válaszolta, hogy „egy napban csak egyszer van délután 2 óra”, mindent nem lehet akkor tárgyalni. Valamit hagyni kell a tévéközvetítés nélküli időszakra is, és hát ha a védett állatos washingtoni egyezmény volt délután, akkor csak a népi kezdeményezés maradhat estére, ez van. 

Nem csak ez mutatja, hogy mennyire vették komolyan a dolgot, hanem a létszámuk is: 6 kormánypárti hímnemű képviselő volt jelen. A téma és/vagy a késői időpont kihozta belőlük az állatot, jegyzőkönyvben rögzített szavaikra a legtalálóbb kifejezés a SZÉGYEN.

A leghíresebb a Fidesz vezérszónoka, a hatgyermekes (5 saját, 1 nevelt) Varga István lett közülük, aki egy elég normális hangvételű felszólalás vége felé azt mondta, hogy

„Talán vissza kellene állítani a családnak, a gyermekvállalásnak a rangját és szerepét. Talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé, és elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.”,

majd azzal zárt, hogy szerinte elfogadhatatlan a családon belüli erőszak.

A logikai bukfenc és a maradi gondolkodás velős egyvelege…
Mintha azért vernék a nőket, mert nem szülnek (eleget).
Mintha többgyermekes nőket nem vernének.
Mintha a nők hibája lenne, hogy megverik őket…

Soha nem gondoltam, hogy ezt egyszer leírom: egyetértek Vadai Ágnessel. Ő ugyanis ekként reagált Varga szavaira:

„Szeretném mondani, hogy ennek, a női szerepeknek borzasztóan semmi közük sincs a családon belüli erőszak ügyéhez. Sokkal inkább az ilyenfajta gondolkodásnak és magatartásnak van köze a családon belüli erőszakhoz, akik azt képzelik, hogy egyébként a nőknek az a feladata és az a szerepe, hogy otthon a gyereket nevelje, vasaljon, és ha a férj hazaérkezik, akkor kibontsa neki a sört.”

Szerintem is így van. A felvilágosult gondolkodású férfi, aki egyenrangú félként tekint a nőre, és akként is kezeli, aki elfogadja, hogy a nőnek is vannak önálló gondolatai, álmai (amik nem feltétlenül 5-8 év csecsemőgondozásban és nonstop suvickolásban öltenek testet), és karrierje, kisebb valószínűséggel bántalmazza a párját, mert nem tekinti a tulajdonának, a lábtörlőjének, az engedelmeskedni köteles rabszolgájának, és nem rajta akarja kiélni a frusztrációit, és az erejét bizonygatni. Szemben azokkal a maradi férfiakkal, akik szerint a nőnek kuss, a nőnek a konyhában és a szülőszobában van a helye, ne önmegvalósítgasson, és ne pofázzon, pláne vissza. Na ők hamarabb levernek egy pofont.

További részletek a méltatlan vita jegyzőkönyvéből:

móring.jpg„Az, hogy mi okozza a családon belüli erőszakot, hogy miért jelennek meg ezek, és egyébként, ha megenged egy kiegészítést, akkor hallottam már olyat, hogy nők is zsarolnak gyerekekkel férfiakat, tehát ez nem csak ilyen egyoldalú beállítást igényel. Azt gondolom, féligazságok kimondásával nem jutunk előbbre. Meggyőződésem, hogy ezekhez a cselekményekhez nagyban hozzájárul az önök szellemi elődjének, a Szabad Demokraták Szövetségének (Közbeszólások, taps az LMP soraiban.) és a Magyar Szocialista Pártnak az az oktatáspolitikája, amelynek nyomán az iskolákban szétverték a szabályokat, azokat a normarendszereket, amelyek alapján a gyerekek megtanulták volna már az iskolákban, hogy a pedagógust meg a szülőt tisztelni kell, és ha ezt nem tették volna, akkor sokkal kevesebb ilyen eseményre került volna sor. Azt gondolom, hogy a köznevelési törvénnyel ezt is valamelyest sikerült rendezni, és reméljük, hogy a felnövekvő generációk, ha otthon kevésbé, de legalább az iskolában megtanulják, hogy vannak szabályok, vannak normák, hogy tisztelni kell a másikat, hogy becsülni kell pedagógust, szülőt, házastársat, gyereket egyaránt.” (Móring József, Kdnp)

——

„Köszönöm szépen a szót. Mindenekelőtt arra szeretnék reflektálni személyes megtámadottság okán, hogy én azt mondtam volna, hogy az asszonyok maradjanak a főzőkanálnál. Én nem azt mondtam; azt mondtam, hogy az asszonyoknak, a hölgyeknek és különösen a fiatal hölgyeknek a legfontosabb hivatásuk az, hogy gyereket szüljenek. (…) Emellett természetesen, ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát, és különböző helyeken kell dolgozni.” (Varga István, Fidesz)

——

karvalics.jpg„Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívántam különöebben hozzászólni, mert úgy gondolom, hogy ez nem vita kérdése. Mindenkinek más az erőszak, és másképp akarja élni az életét. Úgy gondolom, hogy a polgári törvénykönyv lehetőséget ad arra, hogy mindenféle olyan erőszakot, olyan mással szemben elkövetett dolgot megbüntessen, rendbe tegyen, amiről itt beszélgetünk. Úgy gondolom, a nőknek megvan a lehetőségük arra, hogy kiteljesítsék magukat, de talán vissza kellene menni a családhoz, a család fogalmához. Talán 44 évi házasság után azt tudom mondani, hogy lehet erőszak nélkül élni, és úgy gondolom, hogy ez nem is jogi kérdés elsősorban, hanem hosszabb távon morális kérdés, hogy példát tudunk-e mutatni. Inkább azt tanácsolnám mindenkinek, hogy a családok, a családban élők mutassanak példát, hogy hogyan lehet normálisan élni, és akkor talán kevesebb lesz az erőszak, kevesebb lesz az, amire valóban azt mondom, hogy egy elhibázott oktatási rendszer egy rossz értelemben vett női megmutatás hozott be a családba. Úgy gondolom, mindenki válogathat, mindenki megteheti, a nők is. Nem akadályozza ezt meg senki. Az én családomban a feleségemet nem akadályozta senki. Nem kellett ezért összevesznünk. Érdekes módon, lehet mutogatni, kedves Ágnes, de én úgy gondolom, inkább a családon belül a család fogalmát kellene tisztázni, hogy mi egy család, hogyan áll össze, kik azok, akik a családban részt vesznek, és akkor ebben a családban normálisan lehet élni, és nem lesz erőszak. Én úgy gondolom, a családok a morális változás után példát tudnak mutatni, és talán ez lesz a példa, és nem az, amiről most beszélünk és vitatkozunk.” (Karvalics Ottó, Kdnp, 1979-es (!) járműtechnikai (!) végzettség)

——

„Tisztelettel kérem, minden tiszteletemmel együtt, a páholyban helyet foglalókat, hogy ne tegyék, hogy érzelmeiket kifejezik, mert ezt a Házszabály, illetve az Országgyűlésről szóló törvény nem teszi lehetővé. Köszönöm szépen megértésüket.” (Latorczai János, elnöklő alelnök)

A reakciók nem kevésbé megdöbbentők az ülésen elhangzottaknál. Varga volt a vezérszónok, ő szólta be az első megdöbbentőt, vele van tele minden.

Mit szóltak vajon hozzá a többiek a legkevésbé sem tisztelt házból? Na mit?

1, a Fidesz női képviselői megvédték
2, Rogán és Selmeczi elhatárolódott tőle a Fidesz nevében, ÉS „magával a „családon belüli erőszak” elnevezéssel sem értenek egyet, mert véleményük szerint helytelen lenne bármely jogszabályban a család fogalmát az erőszak fogalmával együtt említeni.”
3, képviselői reakciók videón (Rónaszékiné: családon belüli erőszakról a Fidesz részéről nem beszélünk, (…) a család fogalma nálunk pozitív)
4, hasonló videó elsétáló Selmeczivel a végén

Ezt az aktuális viccet erről a nőről írták, ebben biztos vagyok…..rettentő buta szegény.

Varga István meg egy cinikus geci.

Az Origonak sikerült elérnie telefonon:

„Kérdésünkre, hogy jó helyen járunk-e, a képviselő azt felelte: „Igen, én vagyok. Az emancipáció híve, Varga István.” Nem akart részletesebben nyilatkozni, annyit mondott: sajnálja, ami történt, annál is inkább, mert szerinte „Jeruzsálemtől New Yorkig mindenki erről beszél”. Az 59 éves ügyvéd kérdésünkre azt mondta: direkt nem nézi, hogy a Facebookon mi megy róla, mert „nem akar szívrohamot kapni”. A képviselő visszahívást ígért, majd a beszélgetés végén egy szólással búcsúzott, amely szerint „nem az a legény, aki adja, hanem, aki állja”.”

Megosztás