Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

társadalom

A hanyatló nyugat: óránként háromezer forint lesz a német minimálbér

Miközben a magyar kormány azzal van elfoglalva, hogy folyamatosan pocsék képet fessen a nyugati életkörülményekről, és csodálatos színben tüntesse fel a hazaiakat, egy új német törvényjavaslat szerint hamarosan újra emelkedik az országban a minimálbér összege. 

Németországban 2015-ben indult el a minimálbér „intézménye”, akkor óránként 8,50 euróval. Majd 2017-ben nőtt a jelenleg is érvényben lévő 8,84 euróra.  A tervek szerint 2019. január 1-től óránként 9,19 euróra fog tovább emelkedni, egy évvel később pedig 9,35 euróra nő. Ez kb 5,4%-os emelést jelent 5 év alatt, ami így leírva nem tűnik soknak, de ha megnézzük a fizetések reálértékét, már láthatjuk is, hogy a „hanyatló nyugat” köröket ver ránk.

„Irigyel minket a Nyugat” és  „A nyugati „okoskodások” mögött az áll, hogy „savanyú a szőlő”, hallottuk Orbán Viktortól a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2017 januárjában.

„Ahhoz voltak szokva a nyugatiak, hogy megmondták nekünk, közép-európaiaknak, hogyan kell modernnek lenni, hogyan kell sikeresnek lenni, hogyan kell kapitalizmust építeni, hogyan kell piacgazdaságot építeni, hogy mi a demokrácia, és így tovább, aztán most ők sikertelenek, az ő számaik rosszak, a mieink meg jók. És ennek az az oka, hogy mi másképp csináljuk, mint ők, és nem akarják beismerni, hogy ahogy mi csináljuk, ésszerűbb, mint az, ahogyan ők csinálják. ” – mondta Orbán.

Az unió 28 tagállamából amúgy mindössze 22-ben van minimálbér, mert Dániában, Olaszországban, Cipruson, Ausztriában, Finnországban, és Svédországban egyáltalán nem alkalmazzák ezt a módszert.

Az EU statisztikai hivatala friss elemzésében a 2018. január elsejei állapotokat hasonlította össze, és állította sorrendbe. Az adatok bruttóban értendők, és az adózás előtti állapotot mutatják. Remekül látszik, hogy annak ellenére, hogy 2010 óta hiába nőtt majdnem duplájára a magyar minimálbér, még mindig a lista végén kullogunk az EU-ban.

Ezen csak tovább ront, hogy a „remek” gazdasági intézkedéseknek hála jelenleg kb. 327 forintba kerül 1 euro, és az adóterhek kb. nálunk a legmgasabbak.

 

Van egy másik táblázat is, amiben az Eurostat összeméri a tagállamokat, ez pedig nem más, mint a sokkal többet mondó vásárlóerő. Ez tulajdonképpen azt méri, hogy az adott minimálbérből mennyi mindent tud vásárolni a lakosság. Annak ellenére, hogy nálunk még mindig alacsonyabbak az árak, mint a lesajnált nyugati országokban, ebben is a lista alsó harmadában kullogunk. Németországban pedig a harmadik legmagasabb ez az érték, majdnem 25%-al magasabb, mint az USA-ban.

 

 

Persze nincs mit csodálkozni ezeken a számokon egy olyan országban, ahol a létminimum alatt él az ország harmada, de az állam mégis a leggazdagabbakat támogatja.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás