Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

társadalom

Majdnem kétszer annyi pénz megy TAO-ra évente, mint a kórházak adóssága

Múlt hónap végére kis híján elérte a 30 milliárd forintot a magyar kórházak lejárt adósságállománya. Csak márciusban  közel 6 milliárd forinttal nőtt a tartozás a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint, és még hol az év vége? Mindeközben a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány csak tavaly 7,7 milliárd TAO-s pénzt tudhatott magáénak, de a többi sportklub sem panaszkodhat, ugyanis 2011 és 2017 között 522 milliárd forint TAO-pénzt kaptak.

 

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

A kórházak alulfinanszírozása és ebből következő eladósodása nem újkeletű dolog, de míg 2010 és 2011 között sikerült az állandó adósságállományt bőven 20 milliárd forint alatt tartani, addig idén már márciusban elérték a 30 milliárdot. Mindezt ráadásul a nulláról, mivel a kormány tavaly év végén „roppant nagylelkűen” kifizette a 2018-ban felhalmozott 55 milliárd forintot (2017-ben 53 milliárd adósság lett év végén rendezve).

A két legnagyobb adós most a Péterfy Sándor utcai kórház és a Honvédkórház 2,477 és 2,467 milliárdos lejárt tartozással, de az Országos Mentőszolgálat is mintegy 1,1 milliárd forintnyi lejárt számlát halmozott fel március végére.

Csak szemléltetésként, a Péterfy Sándor utcai kórház 2017-es költségvetése 13,29 milliárd forint volt, ebből bérekre 5,8 milliárd ment el (+1,56 milliárd munkaadókat terhelő járulékokra), dologi kiadásokra pedig 5,7 milliárd.

Látszatintézkedésként az évről-évre visszatérő adósságcsapda okainak kivizsgálására külön csapat is alakult, emellett Kásler miniszter elkezdte kirugdosni a rosszul gazdálkodó kórházak vezetőit. A vizsgálóbizottság az okokat máig nem találja, de Kóti Tamás a MÁK részéről elmondta: Arra rájöttek, hogy probléma magától nem fog megoldódni. (Ne röhögj!)

Btw összességében megállapították, hogy egy-egy tényezővel nem írható le az adósság oka, valamint azt is, hogy nincs különleges oka, ha valamelyik intézmény képes az adósságmentes működésre, s a tartozásállomány nagysága nem függ össze az egy főre jutó személyi költségekkel, amely viszont fontos paramétere az ellátás minőségének.

Ugyanígy nem találtak összefüggés a rezsikiadások és az eladósodás között. Ugyanakkor továbbra sincs megalapozott válasz arra a kérdésre, hogy az ellátás minősége és a tartozások alakulása között van-e összefüggés – hangsúlyozta Kóti  a Napi.hu-nak. 

Totális alulfinanszírozottság! Ahogy az Orvostechnikai Szövetség főtitkára, Rásky László elmondta:

„Az egészségügy vezetésének végre neki kellene állni a jelenlegi hbcs-k (homogén-betegségcsoport, azaz az egyes ellátásokért járó pénz) és a tvk (teljesítmény-volumen korlát) rendszer átdolgozásának, és belátni, hogy a kórházi üzem a jelenlegi feltételek, mellett, EZEN A SZÍNVONALON az előirányzottnál is – alsó hangon 50 milliárd forinttal – többért működik, amit mindenképpen előre bele kellene kalkulálni a finanszírozásba.”

Évi 50 milliárd forint. Bagó! Ahogy az alábbi grafikon is mutatja, többet kapnak a sportklubok TAO-ban, mióta működik a rendszer, és Orbán a kedvenc hobbijára költi az adónkat. 

TAO vs. EÜ-intézmények adóssága

Szörnyű leírni, de nem kevesebb mint 522 milliárd forint társaságiadó-bevétel ment az állami helyett a sportszövetségek és a klubok kasszájába 2011 és 2017 között. Majdnem kétszer annyi, mint amennyi a kórházak összes adósságállománya volt ezekben az években.

A 24.hu mai cikke szerint a TAO-rendszer 2011-es indulása óta mostanáig összesen 658,4 milliárd forint támogatást gyűjtöttek a sportszövetségek és egyesületek. Ennek 40 százaléka, összesen 275,3 milliárd forint ment a fociba.

És a Nemzeti Bajnokság klubjai nem csak így akasztanak le súlyos állami milliárdokat. A 90 milliárd éves költségvetésű MTVA is busásan fizet nekik a közvetítési jogokért, természetesen szintén a mi pénzünkből.

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) pedig pont a minap tette közzé a 2018-as beszámolóját és közhasznúsági jelentését. Ebben leírták, hogy tavaly a 7,7 milliárd forintos TAO-pénzek mellett további 6,3 milliárd támogatást is kaptak különböző gazdasági szervezetektől. A FUNA-nak ugyan weboldala sincs, de a Puskás Akadémia szponzorfala alapján nem nehéz kitalálni kik lehetnek ezek a bőkezű támogatók.

És miközben a kórházakban hullik a vakolat, addig a felcsúti fociakadémia 12,5 milliárd forintos Sport- és Konferenciaközpontjában biomechanikai labort hoztak létre, ahol a focisták a NASA által kifejlesztett, vákuumtechnológián alapuló antigravitációs futópadon edzhetnek.

 

Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond Felcsúton, a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpontjának átadó ünnepségén 2018. október 13-án (fotó: kormany.hu)

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás