A brüsszeli EU-csúcs miatt Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúja vasárnapra tolódott. A miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában mondta fel a szokásos mantrákat. De inkább úgy fogalmaznék, hogy telehazudta a mikrofont.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Nézzük néhány gondolatát.
„Brüsszelből az az utasítás érkezett ide is, amit a magyar ellenzék be is tart, hogy a migrációról nem lehet beszélni. Mindenről beszélnek, de a magyar nemzet előtt álló legfontosabb kérdésről, ami a magyar emberek leginkább húsbavágó kihívása, a migráció, arról nem.“ Orbán szerint cenzúrázzák nyugaton a témát, sőt, már az internetet is: „Videókat vetetnek le, töröltetnek,”
Azért ahhoz nem kell doktori, hogy érezzük, Orbánnak ez a gondolata egy ordas nagy sarkítás, mi több, kamu. Az ellenzéki pártok mindegyikének megvan a véleménye a migrációról, és gyakorlatilag mind el is mondja, hogy nem akar kerítést bontani, viszont szerintük – és szerintünk is – sokkal égetőbb kérdések nyomják most az ország vállát, hiszen emberek halnak meg a sürgősségin, versenyképességben tökutolsók vagyunk az EU-ban, korrupcióban csak Bulgária mohóbb nálunk, és a PISA-teszten is történelmi rossz eredményt értek el a magyar diákok.
Emellett, médiacenzúráról beszélni egy olyan országban, ahol a kormánymédia 10 éves migránsozó hírekkel riogatja a népet, nem kicsit visszás az értelmes hallgató fülének.
„Az egész európai kultúra a nők egyenjogúságára épül, ez a sarokköve. És mindig megadjuk a nőknek kijáró tiszteletet, sőt, többet is, mint ami kijár. Ez most a migránsok miatt veszélyben van.”
Tény, hogy össze sem lehet hasonlítani a gyengébbik nem társadalmi helyzetét Európában és az iszlám világban, és tény, hogy ez a szakadék az integráció egyik legnagyobb kihívása. De női egyenjogúságról papolnia egy olyan államfőnek, akinek a kormányában egyetlen egy nő sem ül, nettó képmutatás. Októberben a Zoom szedte össze egy szép kis csokorba, hogy amúgy a Fidesz mennyire tartja egyenjogúnak a nőket. De ez abból is jól látszik, ahogy a parlamentben beszélnek a fideszesek az ellenzéki képviselőnőkkel. Nettó bunkóság és lekezelés.
„Végül rá akarják tenni kezüket a magyar bankrendszerre, energiaszektorra. Mert végül is, ő egy pénzügyi spekuláns, nem is kispályás.”
Ezt már Sorosról mondta. Hogy van-e valóság alapja, nem tudni, de Orbán sem tudhatja, és vele ellentétben én találgatásokba most nem is mennék bele. Úgyhogy maradjunk a tényeknél.
Mára a magyarországi áramellátás ötöde van Orbán strómanjának barátjának, Mészáros Lőrincnek a kezében. A bankrendszer versenyképességet pedig jól mutatja, hogy a keresleti oldalról mérő Vállalati és háztartási finanszírozási index alapján Magyarország az előkelő 24. helyen végzett az Európai Unió országai között.
A miniszterelnököt megkérték arra is, hogy beszéljen az elmúlt 8 év eredményeiről is, de ő nem akart . Persze nem azért, mert –ahogy fent is írtam – minden mutatóban elszaladt mellettünk a teljes régió, hanem azért, mert szerinte akkor dicsekvéssel vádolnák a magyarok, mert olyanok.
„Ismerem a saját fajtámat. A családom egyik fele Pannóniából, a másik fele Hunniából van. Nekem az az érzésem, hogy elég sok mindent tudok a magyar népről és én ismerem azt a reflexet, hogy a magyar az úgy van vele, hogy ami megvan, az már megvan, arról már minek beszéljünk? És ha túl sokat beszélünk róla, akkor még meg is vádolják az embert, hogy dicsekszik. Mit vág itt fel?”
Végezetül, kommentár nélkül:
„Szeretnénk tiszta lapokkal játszani, és azzal is játszunk”
[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!