Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Vona Gábor mecsetet készül építeni Miskolcon?

 

Vona Gábort ábrázoló szórólapok leptek el a miskolci Avas lakótelepet, a kiadvány szerint a Jobbik elnöke mecsetet készül építeni a környéken. 

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Naivan mondhatnánk, hogy nem tudjuk, ki készítette és dobálta bele mind a 10.500 avasi postaládába a szórólapokat, de szerintem mindenki elsőre ráhibázna, ha tippelnie kellene. A Jobbik miskolci frakcióvezetője szerint fideszes lejáratókampány áll a háttérben. A HírTv szerint az avasiak egy része nevetségesnek, mások felháborítónak tartják a kiadványt. A párt pedig feljelentést tesz az ügyben.

A Jobbik helyi frakcióvezetője szerint a szórólap válasz a párt által korábban kiadott tájékoztatóra, amelyben arra hívták fel a helyi lakosok figyelmét, hogy a Fidesz 2.300 migránst telepített be az országba.

– A Fidesz beengedett 2300 migránst, a Fidesz lebukott, és a Fidesz most hazugságokba menekül, a legképtelenebb álhíreket terjesztve a Jobbikról, hol plakátokon, hol telefonon keresztül, és hát bizony nem lennénk meglepve, ha kiderülne, hogy a mostani hazug, hamis szórólap mögött is tulajdonképpen a kormánypárt áll. Természetesen feljelentést teszünk a szórólap miatt, és ugyanakkor én arra kérem a településrész fideszes országgyűlési képviselőjét, Csöbör Katalint, hogy ne bújjon mindenféle szórólap mögé, ne meneküljön, hanem álljon ki a nyilvánosság elé, és nézzen az avasiak szemébe, hogy a Fidesz miért telepített be titokban 2300 migránst – jelentette ki Jakab Péter.

A Fidesz önkormányzati képviselője természetesen bölcsen hallgat. Amúgy Csöbör Katalin az a Kőkeményen Kampányoló Fideszes (KKF) képviselőnő, aki még az iskolai méhnyakrákellenes előadásába is a kampánybeszédét rejtette el (5 : 40 perc arányban a kampány javára), de farsangon is kampányolt már, és 2014-ben a miskolci jezsuita templomban adott hálát a választási győzelemért.

Őszinte leszek, mikor annak idején Simicska oldalt váltott, dörzsöltem a tenyerem, és vártam, hogy majd gátlástalanul előrukkol néhány aduval a kormány ellen. De eddig néma csend, és az is marad, ahogy maga Simimcska is elmondta korábban, ez öngyilkosság lenne.

Sajnos jelenleg ott tartunk, hogy az ellenzék sem tudja felvenni a kesztyűt a Fidesszel pofátlanságban, gátlástalanságban és kreativitásban sem… kampány ide vagy oda. Pedig puskapor az lenne, csak tehetség nincs meg pénz, ez a kettő pedig elengedhetetlen a háborúhoz, és pláne a győzelemhez.

Kormányoldalon minden van, durrognak is az ütegek, ha kell, ha nem. Csak Vonáról a következők jelentek már meg – a teljesség igénye nélkül – szigorúan karaktergyilkoló célzattal:

– Haynau-imádó  és Kossuth gyalázó (Vona pert nyert, a Ripost szánalmasan helyreigazított),
– Homoszexuális orgiákra járt 2001 és 2003 között,
– Török terrorista (Vona itt is pert nyert a kormánylapok ellen, elmarasztalták a Ripost, 888, Origo és Lokál négyest),
– Soros-ügynök,
– Simicska-csicska,
Vadássza a nyugdíjasokat,
– Lebontaná a kerítést,
Allahot dicsőíti,
– Mecsetet építene Miskolcon

A karaktergyilkolási hadjárat nagy öngólja volt a közmédia tegnapi húzása: megírták, hogy Vonát a PALESZTIN esküvői tanúja ismertette meg az iszlám vallással, csak épp annak nem jártak utána, hogy ez a bizonyos tanú Amin Zoltán volt, aki  2010-ben a Duna Televízió vezérigazgató-helyettese volt, majd 2014 októberétől az MTVA programigazgatói posztját töltötte be 2015-ig.

De a kormányzati lejáratókampányban nincs megállás: ma a Ripost címlapon hozza, hogy a Jobbik logójában muszlim jelkép van.

Kommentekben lehet tippelgetni, mi lesz a következő „leleplezés”!

ripostjobbikfelhold

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás