Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

3 milliót húznának a termékbemutatósok egy nyugdíjason, miután ő nem törlesztette a „gyógyfotelt”

A rokkantnyugdíjas Pósa Éva még 2009-ben, egy termékbemutatón vásárolt magának egy gyógyfotelnek mondott széket. Mivel az eszköztől semmit nem javult az asszony állapota, pár havit törlesztés után abbahagyta a részletfizetést. A minap érkezett hozzá egy 3 millió forintról szóló végrehajtói követelés…

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

2014 év elején vezették be az új szabályozást, amely szerint ha egy cég termékbemutatót kíván tartani, az esemény előtt tizenöt nappal köteles jelezni ezen szándékát a település jegyzőjénél vagy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (NFH). A cél ezzel az volt, hogy az NFH minél több rendezvényről értesüljön, jelen legyen, tetten érjen, ezzel megvédve az esetleges visszaélésektől az eseményen résztvevő gyanútlan, zömmel nyugdíjas korú vásárlókat. A szándék megvolt ugyan, de az ötlet már az alapoknál el lett rontva, mivel az ilyen lehúzós rendezvényeken a legtöbb esetben, csak névre szóló meghívóval lehetett részt venni, az NFH munkatársainak meg ilyen nem volt, így már a bejáratnál fel kellett fedniük kilétüket. Nyomorékok!

Mostanában az egyik legelterjedtebb árubemutató forma, amikor a szervező vállalkozások rendezvényeiket „egészségnapként”, „egészségügyi szűrővizsgálatként”, „teljes körű egészségmegőrző programként”, illetve „ingyenes állapotfelmérésként” (például: szív- és érrendszeri állapotfelmérés, vércukorszint mérés) hirdetik meg. Sőt én személy szerint pár éve elkísértem édesanyámat egy „PÁLINKAFESZTIVÁLRA” amelyről a helyszínen kiderült, hogy egy árubemutató és a pálinkához annyi köze volt, hogy megkínáltak 2 centtel az érkezéskor, az M3-as melletti hotelecske fölé pedig egy kifeszített lepedőre felírták alkoholos filccel, hogy „pálinkafest” + SZMÁJLI :).

Az új hitelintézeti törvény 2015. december 12-től megtiltotta az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során pénzügyi szolgáltatás azaz hitel nyújtását. Annak ellenére, hogy az új szabályozás kizárólag a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz – például bankkártya – használatával összefüggésben nyújtott pénzügyi szolgáltatásra ad lehetőséget, még most is potyognak csontvázak a szekrényből…

Hárommillió forintról szóló végrehajtói követelést kapott egy 69 éves nyugdíjas nő a Csongrád megyei Bordányban, miután 100 ezer forint kifizetése után abbahagyta egy részletre vásárolt masszázsfotel árának törlesztését. A bútordarabra még 2009-ben beszélték rá egy árubemutatón, de a mozgásszervi problémái nyilván nem múltak el tőle – számolt be a Délmagyarország.

„– Sajnos nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Már fiatalon komoly mozgásrendszeri problémákkal küszködtem, azt hittem, a fotel javít majd az állapotomon – mondta a 69 éves, bordányi Pósa Éva. Kezdetben lelkiismeretesen fizette a havi részletet, de állapotában semmi javulást nem tapasztalt. – Ráadásul a csekkek is elfogytak. Bordány egyik dűlőjében élek, a levelesládám több száz méterre van a tanyámtól, betegségem miatt nem tudok kimenni a küldeményekért. Úgy voltam vele, hogy 100 ezer forintot már úgyis kifizettem, ócska vacak a fotel, nem használ semmit, így ráhagytam az egészet – magyarázta. Most augusztus végén érkezett címére egy levél a végrehajtótól. A mosonmagyaróvári cég az elmaradt részletek miatt főkövetelésként már 961 ezer 124 forintot kér számon az asszonyon, amihez 1 millió 384 ezer 964 forint kamatot számoltak fel. Egyéb költségként 111 ezer 572 forintot határoztak meg. – Ehhez jön még a végrehajtó munkadíja is. Számításaim szerint összesen nagyjából 3 millió forintot kellene fizetnem.”

Hátraléka miatt 73 ezer forintos nyugdíjából már levonnak 24 ezer 300 forintot, így egy hónapra 49 ezerből kell gazdálkodnia. Más tartozása is van, aminek havi törlesztőrészlete 20 ezer forint. Az áramért szintén havi 10 ezer forintot kell fizetnie. „– Tehát 19 ezer forintom marad. Nem szégyellem, de odáig jutottam, hogy a szegedi Bortérre csak azért mentem ki, hogy kukázzak. Valaki hagyott egy kis mócsingot a csülökcsonton, úgy dobta bele a szemetesbe. Én kivettem, és megettem. Ide jutottam a gyógyfotel miatt, teljesen padlóra küldött ez a vásárlás – mondta csüggedten.”

Kertész József, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke azt mondta: a már elindult végrehajtással kapcsolatban semmit nem lehet tenni. „– Egyedüli megoldás, hogy az adós megkeresi a céget, és megpróbál valami külön megegyezést kötni vele, hogy legyenek már oly kedvesek ne vonják élete végéig le a nyugdíja 30%-át!”

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás