Szórólapon keres munkaerőt a rendőrség a konténertáborba bruttó 161 ezer forintért.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Szeged mellett van a röszkei tranzitzóna, ami egy konténertábor a szerb határon épített kerítés mellett. A menedékkérők itt (és Tompánál) legálisan léphetnek be Magyarország területére, és amíg a magyar hatóság elbírálja a kérelmüket, addig ide bezárja őket. Szürke és kék fémdobozok a prérin, köztük fehér murva, körülöttük rengeteg szögesdrót, szóval nagyon csinos és barátságos az egész.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság most ide keres fegyveres biztonsági őröket. Kicsit aggasztónak tűnik, hogy 2 (KETTŐ) hét lövészeti kiképzés után éles fegyvert adnak valakinek a kezébe, és odateszik huszonnégyórázni a tranzitba, de gáláns módon a fizetés mellé jár folyószámla-, fogászati és szemüvegtámogatás is.
Ami pikáns, hogy a szórólapot Kékesi Márktól kaptuk, aki 2015-ben Szalai Balázzsal
– több kormányplakátot lefestett Szegeden. Ez az ügy egészen most júniusig húzódott: a szegedi ügyészség rongálással vádolta, és a bíróság első fokon egy év próbára bocsátásra ítélte őket. Végül a másodfokú tárgyalás előtt nem sokkal a Csongrád megyei főügyészség indítványozta a felmentésüket, mert „a két aktivista cselekménye nem veszélyes a társadalomra, mondván, a véleménynyilvánítás szabadságát az Alaptörvény garantálja.” Egyébként ők is ezzel érveltek a kezdetektől.
– létrehozta és működtette a szegedi Migszolt, vagyis rengeteg társukkal együtt szabadidejükben enni-, innivalót, takarót, ruhákat, pelenkát, emberséget, és mindenféle segítséget adtak az akkor még kerítés nélküli határon át érkező, Nyugat-Európa felé átutazó menekülteknek.
Kékesi – aki február óta regisztrált álláskereső – pénteken kapta meg a helyi munkaügyi hivatal levelét, amiben a tranzitzónás állásajánlat volt. Azt hitte, valaki viccelődik vele.
[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!