Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Döbbenet! A TV2 leleplezte: Vona ugyanúgy tartja a kezét, mint Gyurcsány!

Nézed, és nem hiszel a szemednek, hallod, de nem hiszel a fülednek:

 

Ez így lement tegnap a TV2 Tényekben.
3 perc 51 másodperc.
Szakértőkkel, lassításokkal, elemzésekkel!

Vona Gábor elkezdte Gyurcsány Ferencet utánozni, mert már ugyanúgy tartja a kezét beszéd közben, és elkezdett mosolyogni!
Aztakurvaéletbemár, mi folyik Gyöngyösön?!

TV2:

„Megdöbbentő a hasonlóság, Gyurcsány és Vona között! Legalábbis ezt állítja a szakértő, az egyetemi docens. Szerinte a Jobbik elnöke elkezdte utánozni az egykori miniszterelnököt, ugyanúgy gesztikulál, hasonlóan hangsúlyoz, olyan, mintha ugyanaz lenne a beszédtanáruk. Egymásra találtak!” – állítja Gurcsány Ferencről és Vona Gáborról a Civil Összefogás Fórum legújabb bohócos plakátja. Korábban ugyanis sem a Demokratikus Koalíció sem a Jobbik nem szavazta meg a kényszerbetelepítés ellen szóló hetedik alaptörvény-módosítást. Ifj. Lomnici Zoltán szerint ezzel tulajdonképpen közös politikai platformra került a Jobbik és a DK. „Európai Uniós szinten is tapasztalható tendencia, hogy a szélsőségek összeérnek jobb és bal oldalon” – mondta Lomnici Zoltán. Olyannyira, hogy a jobbik elnökének a kommunikációja, retorikája és a gesztusai is egyre inkább hasonlítnak Gyucsán Ferencéhez. Perlaky Papp József, a Metropolitan egyetem docense szerint a jobbikos politikus retorikája, beszédstílusa az utóbbi időben nagyon megváltozott. Egyre jobban hasonlít Gyurcsány Ferencéhez, főleg akkor, amikor a követőihez beszél. Vona Gábor a beszédeiben korábban inkább visszafogott volt és rövid mondatokat használt. Perlaky Papp József, kommunikációs szakértő szerint a változás az év első felében vált nyilvánvalóvá, akkor látszott először, hogy a korábban szinte mozdulatlanul álló Vona Gábor Gyurcsány Ferencéhez hasonló hatalmas gesztusokkal kezdte kísérni a beszédét. A gesztikuláció mellett Vona Gábor hangszíne, beszédsílusa is megváltozott. A beszédei felfokozottabb hangvéletűek lettek, és sokkal több hatásszünetet is tart. Sőt már a stúdióbeszélgetések alatt is egyre többet mosolyog. A szakértő szerint nem véletlenül.”

Friss: A szakértő docens Török Gábor Facebook-oldalán magyarázza, mi történt:

Screenshot_02863

 

Milyen lehet egy szerkesztőségi értekezlet a TV2 Tényekben?
– Van valamink mára Vonáról?
– Sajnos nincs …
– Nem buzult ma még? Semmi buzeránskodás?
– Sajnos nem.
– De azért nácult, ugye? Cigányozott, zsidózott?
– Nem, semmi ilyen.
– Habonyéktól jött valami? Lokáltól? Riposttól?
– Csak annyi, hogy jó lenne összemosni Gyurcsánnyal, rá kellene segíteni a CÖF-ös kampányra.
– Pompás, egy 4 percest állítsatok össze!

Oknyomozás csúcsa …nem tudom van-e ennél még feljebb, lehet-e ennél jobb anyagot készíteni.
Még szerencse, hogy csak az RTL Híradó végez politikai munkát, a TV2 nem.

 

Hirdetés

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás