Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Csak a bírósági ítéletet hajtotta végre a Miniszterelnökség, amikor megbuherálta a Századvég-iratokat

Századvég-tanulmányok, kis történelmi áttekintés:

– A Századvég Politikai Iskola, a Századvég Gazdaságkutató és a Strategopolis konzorciumától közel 4 milliárd forintért rendelt tanulmányok megismeréséért lapunk munkatársa, Joó Hajnalka 2012-ben, még az Origo újságírójaként perelte be a Miniszterelnökséget.

– Kúria 2015 novemberében helybenhagyta elsőfokú bíróság döntését az adatok kiadásáról.

– A Miniszterelnökség a Kúria döntése után is húzta az időt, az adatokat csak 2016. február 4-én adták át Joó Hajnalkának.

– A 21 gigabájtnyi adathalmaz 77 ezer oldalt tartalmazott.

– A Miniszterelnökség azért húzta az időt, mert az összes, eredetileg nagyrészt Wordben készült dokumentumot átalakították ugyanis nagyméretű PDF-ekké.

– A dokumentumok ettől kezdve már nem szövegként, hanem képként viselkedtek, vagyis semmilyen, a feldolgozáshoz szükséges műveletet nem lehetett végezni rajta.

– A teljes biztonság kedvéért a műveleteket külön-külön is letiltották, se keresni, se másolni nem lehetett a szövegben, sőt a nyomtatás funkciót is inaktiválták.

– Az átalakítással az eredeti fájlok metaadatai ugyanis – vagyis, hogy az anyagokat mikor, esetleg kik írták és módosították – mind elvesztek a konverzióval. Így az összes kiperelt, 2012 és 2014 között született dokumentum ugyanazt a 2015. 12. 07-i és 08-i dátumot viseli, amikor átalakították őket, vagyis felderíthetetlen, hogy az anyagok valójában mikor keletkeztek.

Szép történet …

Magam is szoktam közérdekű adatokat igényelni, és nagyon érzékeny vagyok arra, amikor az adatgazda kiadja ugyanaz az adatokat, de akkora geci, hogy direkt szívatja az adatkérőt.
Például azzal, hogy egy több ezer soros excelt, ami tele van összegekkel, előbb kinyomtat, majd beszkenneli, mint képet (!), majd a képeket egybefűzi egy pdf-be. 90 fokkal elforgatva.

Tessék, megkaptad az adatokat, te sötétben bujkáló, visszaélésszerű adatigénylő? Megkaptad!
Hogy a lófaszt sem tudsz kezdeni az adatokkal? Pont ez volt a cél!

Nyilván végtelenül cinikus gecinek kell lenni ahhoz, hogy a Kúria döntését leszarva több tízezer oldal Word doksit átalakíttass képekké, de ha Miniszterelnökséget Lázár János vezeti, akkor ne lepődjön meg az ember semmin.

Egy közérdekű adatigénylést megért az eset a Miniszterelnökség elé, roppant minimálisra véve az elvárásokat, de azért kíváncsi voltam, hogy egyáltalán válaszolnak-e, és ha igen, akkor mit.

Tisztelt Miniszterelnökség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre hogy

1. A jogerős bírósági döntés után, mely szerint ki kell adni a Századvég által a kormánynak 2012–2014 között készített tanulmányokat, hány ember hány munkaórában dolgozott a kért tanulmányok összegyűjtésén?

2. Milyen utasítás szerint jártak el a tanulmányok összegyűjtésén az ezen dolgozó minisztériumi alkalmazottak?

3. Ki és milyen utasítást adott a tanulmányok átkonvertálására, hogy a Word dokumentumokból kép formátumú pdf állományokat készítsenek?

4. Ki és milyen utasítást adott, hogy ne az eredeti, a Századvégtől megkapott, nagyrészt eredetileg Word formátumú dokumentumot adják át a jogerős bírósági ítélet után, hanem a Miniszterelnökség módosításokat eszközöljön és ezzel elrejtsen olyan közadatokat, mint az eredeti fáljok metaadatai.

Tegnap megjött a válasz:

Screenshot_02174
Elég cinikus magyarázat, hogy Miniszterelnökség a bírósági ítéletet hajtotta végre, és Joó Hajnalka átvette, aláírta a jegyzőkönyvet.

Szerencsére a vs.hu remek fotókat készített az eseményről:

Danku Csaba helyettes államtitkár egy borítékban kihozott 7 darab pendrive-ot:

Screenshot_02178
Joó Hajnalka kinyitotta, kiestek a pendrive-ok, és aláírta hogy átvette azokat.

Screenshot_02175

Screenshot_02177
Nyilván Joó Hajnalka a hibás, aki 3 év pereskedés, elsőfok, másodfok, Kúria, időhúzás, szívatások után átvette a 7 pendrive-ot.
Nézte volna végig ott helyben a 7 pendrive 77 ezer oldalát!

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás