
Schmidt Mária 10 legdurvább Amerika-ellenes kirohanása
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Petrin László jelenleg a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatójaként tevékenykedik.
Ángyán József becsapta a jogban kevésbé jártas olvasókat – ezzel indítja a Magyar Idők honlapján megjelent írását Petrin László, akit nemes egyszerűséggel jogászként tüntetnek fel. Petrin szerint Mészáros Lőrinc csak azokra a földekre licitált, amelyeket már évek óta művel és bérel – most figyeljenek – „tevékenységével így több száz családnak biztosítva tisztes jövedelmet.” Írásában teljes mellszélességgel áll ki a felcsúti polgármester mellett, elutasítva azokat a vádakat, hogy Mészáros tisztességtelen módon jutott volna a földekhez az árveréseken.
De ki is ez a Petrin László, akinek még csak rendesen hivatkoznia sem sikerült az Átlátszón megjelent cikkre, amelyet nem Varga Gábor írt, hanem Vágó Gábor?
Az interneten kutakodva gyorsan összeáll a kép, hogy kiről is van szó. A Népszabadság 2015-ös cikkéből is kiderül, hogy Petrin már a névváltást megelőzően is publikált a Napi Gazdaságban, „jogászként”. A felcsúti önkormányzat honlapján szereplő 2011. januári bejegyzésből megtudhatjuk, hogy Petrin az év január 1-jétől a falu jegyzője volt, joggal feltételezhetjük tehát, hogy Mészáros Lőrinccel való ismeretsége innen datálható. Ezt követően Felcsút-Alcsútdoboz-Csabdi-Vértesacsa körjegyzőjeként dolgozott, ezt már a székesfehérvári önkormányzat honlapján olvashatjuk, mielőtt 2014. augusztusban kinevezték a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatójává.
A főigazgató azonban nem csak aktuálpolitikai kérdésekben publikál: a Vitézi Rend Magyarországi Törzsszékének (!) honlapján Ki volt Horthy? címmel jelent meg írása dr. vitéz Petrin Lászlóként szignálva, amelyben Horthy Miklós rehabilitációját sürgeti.
Mészáros Lőrinc jogszabályok szerint törvényes földszerzését fejben tartva nézzük meg Petrin jegyzői ars poeticájának egy részletét, amelyet felcsúti jegyzői kinevezésekor írt le:
„A jogszabályok merev, betű szerinti alkalmazása vezet sokszor a legsúlyosabb jogtalansághoz, méltánytalansághoz. A jog lehetőséget biztosít a méltányosságra, annak gyakorlására, ezzel élni lehet és kell is. Boldogabb, élhetőbb élettér megvalósítása a közjó érdekében tevékenykedő helyi közigazgatás célja. Az ügyek egyedi elbírálására, mérlegelésére van szükség a rutin munka helyett. A jogszabályok szerint hozott döntés csak akkor szolgálja az itt élők javát, ha az a lehetőségekhez képest egyéniesítve kerül megalkotásra. Szakmai körökben ismert fogalom az igazságtalan jog, vagy a jogtalan jog jelensége.”
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Megkérdeztük a chatbotot, mit gondol hazánkról. Nem sok jót sajnos.
És közben a baloldalt szidják, mert tüntetni és "lázítani" akart. Tragikomikus helyzet a kalocsai kórház környékén.
Majd az állam kifizeti a hiányt, hiszen állami cég.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!