Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Most megmutatjuk a világnak: a nyertes „Budapest 2024” logó!

Logó nélkül adtuk be az olimpia pályázatot, mert „Budapest direkt másként kampányol, mint a többiek„, és hogy később durrantsunk nagyot, és tessék, durran ez, ahogy ígérték:

tamogatoi_rontgen_jav2

„A Magyar Olimpiai Bizottság impozáns környezetben, a Gellért-hegyen megtartott sajtótájékoztató keretében mutatta be „A Hello Budapest 2024” olimpiai és paralimpiai pályázat logóját.”

Az ünnepélyes eseményen többek között Tarlós István főpolgármester, Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat kormányzati felelőse, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja leplezte le a nyílt pályázat útján kiválasztott logót.

A budapesti pályázat emblémájának meghatározó elemei a Szabadság-szobor, a víz és az olimpiai ötkarika, utóbbi azonban nem a klasszikus formában, hanem „újraértelmezve” jelenik meg. A szimbólum a frissebb, fiatalosabb, kreatívabb olimpia koncepciójára kíván utalni.

A logót egy fiatalokból álló designstúdió, a Graphasel tervezte, munkájukat közel 200 pályázat közül választotta ki a szakmai zsűri.

 

629logo

budapest-2024
Bár tényleg tökmindegy mi a logó, azért jó érzés azt látni, hogy a pályázatban lévő 30-40-50 milliárd forintot sem hagyják „elveszni”, lehajolnak az apróért.

Apropó, van még egy olyan ország, aki azért pályázik, hogy a pályázati pénzt ellopja, behülyítve egy egész országot?

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás