Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Ismered azt, hogy a közvagyon felmegy a Várba éttermet nyitni, és mire felér, elveszíti közvagyon jellegét?

Most, hogy egy nap alatt keresztülvittek egy olyan törvényt, amivel ellopnak 250 milliárd forintot a magyar emberektől, nem igazán érzem, hogy létezik ennél nagyon pofátlanság, de hát  hányszor gondoltuk azt, hogy elértük már a legalját / a legtetejét, aztán ….

banner2_mozgo_2

Ez a 250 milliárd forint több mint kétszerese annak, amit a magyar állam a teljes magyar felsőoktatásra költ, A-tól Z-ig, mindennel együtt.

Ha csak egy kibaszott tizedét fordítanák a kormányzásra a kreativitásának, amit a lopásra fordítanak, nem kellene terveket szőni, hogyan érjük utol Ausztriát.

„A vagyon olyan mértékű elkülönülésére kerül sor, amely alapján az is megállapítható, hogy az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét.”

Érted, ugye? Egyik pillanatban még közvagyon, a magyar emberek közös vagyona, a másik pillanatban huss, elveszíti … van ilyen, néha előfordul.

Teljesen egyértelmű, hogy a Magyar Nemzeti Bank cégei, alapítványai állami tulajdonú cégek, alapítványok, az ezeknek juttatott utolsó forint is közpénz. Ezt nem én mondom, hanem az alábbiak:
– a Fidesz által írt Alaptörvény
– a magyar bíróság
– a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy az egész rendszer a lopásra, a zsákmányra épül, és mivel egyre kevesebb az, amit el lehet még lopni, kénytelenek egyre durvább és durvább dolgokat meglépni.
Mivel ha nem lesz már mit ellopni, akkor az a rendszer végét jelenti.
Ha feldől az első dominó, az a rendszer végét jelenti.
Szembemennek már mindennel, nem számít már semmi, sem az általuk hozott törvények, sem bírósági ítélet, semmi.

Csak a pénz.
Tegnap az állami földek.
Most éppen 250 milliárd forint.
Ma? Holnap?
Mi maradt még? Maradt még valami? A víz? A levegő?

Hogy miért csinálják? Miért ne? Megtehetik.
Ha lenne tüntetés, talán ezren is összejönnének.
A tüntetés felszólalóiról kiderítenék, hogy a dédszülei ávósok voltak, vagy van a rokonságban valaki, aki egyszer látott egy szocialistát.
Esetleg volt olyan helyen, ami a Norvég Civil Alapból nyert pénzből működik.
Amúgy meg nincs semmi látnivaló, nem történik semmi.

Itt van például a tegnapi 60 perces (!) esti M1 Híradó teljes beszámolója erről:

 

És hogy mire költik az MNB által létrehozott alapítványok ezt a 250 milliárdot?
Pár hajmeresztő dolog már eddig is kiderült, ingatlanok, műkincsek, de a többi nem fog kiderülni.

Ja, várj …. te abban bízol hogy Janó nem fogja aláírni?
De cuki vagy 🙂
Te meg úgy gondolod, hogy az Alkotmánybíróság majd elkaszálja a törvényt?
Csacsi naiv olvasó, te hol élsz? 🙂

Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány 2014-ben azt jelentette be, hogy a régi budai városháza patinás épületében, amit 1,85 milliárd forintért vásároltak meg „Magyarországon egyedülálló, angol nyelvű, nemzetközi oktatóbázissal és hallgatói körrel rendelkező Doktori Iskolát kíván üzemeltetni 2016 szeptemberétől”.

Ám most már úgy néz ki, hogy a budai Várban megvásárolt ingatlanban csak az emeleten lesz ez a minden bizonnyal nemzetközi színvonalú iskola, ugyanis éttermet és borozót nyitnak az épület földszintjén és a pincében, írja a Magyar Narancs.

Ha van unortodoxia a doktori képzésben -és miért ne lenne?! – akkor ez az:
Az emeleten: tanulsz.
Lemész a földszintre: megebédelsz.
Utána lemész a pincébe: borozni.

A Pallas Athéné Domus Animae Alapítványt Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapította a Társadalmi Felelősségvállalás Program jegyében, és egyben részét képezi a Közgondolkodási Programnak, melynek kiemelt célja a társadalomtudományok (főként a közgazdaságtan, pénzügyek és azok peremtudományai) területén tanulók támogatása alapítványi keretek között létrehozandó angol nyelvű PHD iskolának.

Az Alapítvány célja egy olyan, a kor követelményeinek megfelelő tudományos műhely létrehozása, amely a modern képzés megteremtésével, valamint kiemelkedő oktatási színvonal és kompetenciák biztosításával fórumot teremt a jövő generációk közgazdasági és pénzügyi szakembereinek.

Az Alapítvány működésének tervezett helyszíne a Budapest, Úri utca 21. szám alatti régi Budai Városháza műemlék épülete, amelynek felújítását követően otthont ad majd egy angol nyelvű PhD iskolának és egy kiállítótérnek.

Tudjátok kik nyitnak éttermet a várban?

Collage2
A nemzetközi hírű szakács és a jegybankelnök.
Jamie Oliver vajon nem szeretne angol nyelvű PhD iskolát nyitni?

Támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal, mielőtt azt is ellopják.

Megosztás