Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

„A népszavazás megnyerte az első csatát”

Kamerafóbiás kopaszok a Nemzeti Választási irodában a vasárnapi boltbezárás miatt.

 

banner2_mozgo_2

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke megmondta múltkor: „Magyarországon egyáltalán nem nehéz népszavazást tartani, főleg azon országokhoz képest, ahol például nincs népszavazás”.

Igaza van, a szocik örülhetnek, hogy egyáltalán volt lehetőségük sokadjára is népszavazással próbálkozni a vasárnapi boltzár ügyében. Hogy volt ott egy szófukar idős néni és pár kamerafóbiás kopasz is, és végül az MSZP 4 másodperccel alulmaradt? Pech…

Érdemes megnézni a 444 helyszíni videóját:

 

Majd rögtön ezután elolvasni pár fontos mondatot Orbán Viktortól, 2007-ből:

„A népszavazás megnyerte az első csatát azok ellenében, akik el akarták venni az emberektől a lehetőséget, hogy népszavazás formájában döntsenek számukra fontos ügyekről”

„(…) egy demokráciában általában a demokratáknak van igazuk. Egy demokráciában nem képzelhető el, hogy a kormány a saját programját egyetlen lehetséges útnak minősítse. Egy demokráciában mindig van más út, ha az emberek úgy döntenek.”

„Akkor leszünk erősebbek, ha Magyarország polgári nem lesznek kiszolgáltatva a mindenkori hatalom önkényének. Közös döntést várunk, azt, hogy a legfontosabb kérdésekben végre a nép döntsön.”

„nem érdemes az állami szerveknek ravaszkodni, és egyszerűbb, ha szabad folyást engednek a népakaratnak. A hatalomnak be kell látnia, hogy ezekhez a kérdésekhez oda kell engedni a magyar választópolgárokat, hiszen ezek az ő életükről szóló, fontos döntések.”

A dolog külön pikantériája, hogy a Fradi-szurkolók közölték, hogy nekik semmi közük a választási irodában tobzódó kopaszokhoz: „ezek a személyek nem „Fradi Ultrák”, hanem a Kubatov féle „Fradi Security” tagjai, akiktől az ultrák elhatárolódnak!”

Adakozz a demokrácia érdekében: támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!

Megosztás