Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Kuss, lehetne ennél rosszabb is!

Minden csak viszonyítás kérdése, a demokrácia is.

 

banner2_mozgo_2

 

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke interjút adott a Magyar Nemzetnek, a lap pedig feltette neki az utóbbi idők legaktuálisabb kérdését, miszerint „Mi az oka annak, hogy szinte lehetetlen ma népszavazást tartani Magyarországon?”

Patyi erre ezt válaszolta:

„Magyarországon egyáltalán nem nehéz népszavazást tartani, főleg azon országokhoz képest, ahol például nincs népszavazás”

Végülis igaza van. Minden csak viszonyítás kérdése, a demokrácia is.

Nálunk tagadhatatlanul jobb a helyzet, mint egy szarabb helyen.

Valami ilyesmivel érvelt egyszer kormányon Gyurcsány is, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt akkor készítette a címlapképen látható zseniális miniplakátot.

Ezzel a magyarázattal az a baj, hogy mi ITT élünk, nem máshol.
És lehet ám példálózni azzal is, hogy hol JOBB, mint nálunk.

Nézzük csak a legutóbbi népszavazásos ügyet, az olimpiát. Hamburgban volt, itt kifacsart érveléssel elmeszelte a Kúria, de Rómában úgy tűnik, hogy lesz. Ráadásul az olasz fővárosban többen laknak, mint Budapesten, ott mégis kevesebb aláírást kell hozzá összegyűjteni.

 

Patyi Andrásnak erről vajon mi a véleménye?

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját, ha szeretnéd, hogy jobb hely legyen Magyarország!

Megosztás