Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A pártállam bűzével leheli be a Fidesz az igazságszolgáltatást

Az egyik legkiválóbb magyar jogász, Németh „Rezsitábornok” Szilárd, folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban folytatna le parlamenti vizsgálatot, s raportra hívná Darák Pétert, a Kúria elnökét, és Handó Tündét, alias Szájernét, a Bírósági Hivatal elnökét. A vizsgálat tárgya a Hagyó- és a vörösiszap-ügyekben hozott elsőfokú ítéletek megvitatása lenne. Ez csak annyiban jobb a kommunista tempónál, hogy nem is titkolják: ha a politikai érdek úgy kívánja, folyamatban lévő ügyekben nyíltan gyakorolnak nyomást bíróságokra.

  

banner2_mozgo_2

 

RezsiSzilárd szerint az említett két ügyben hozott ítélet joggal háborítja fel az emberek többségét. Ez az állítás akár még igaz is lehet. De ez kb. semmire nem érv, hacsak nem akarjuk bevezetni a népbíráskodást. De ha ezt megtesszük, akkor bizony nincs biztonságban senki a Fideszben sem. Az emberek többségét ugyanis felháborítja az is, hogy Rogán Antal V. kerületi ingatlanpanamájában nem történik semmi, hogy a dohánypiac és a földek újraelosztása során tapasztalt visszaélések miatt nyomozás sem indul, hogy senki nem tudja, honnan van Lázár Jánosnak vagy Szijjártó Péternek annyi pénze, amennyi látható, hogy a BudaCash- és a Questor-botrányok kapcsán egyetlen állami szereplőt sem vontak felelősségre, hogy az LMP által a múlt héten nyilvánosságra hozott korrupcióról szóló felvétel kapcsán nem történik semmi. Kár is folytatni.

A lényeg, hogy az elmúlt hat év során egyetlen fontos ügyben sem vontak büntetőjogi felelősségre még egy fideszes középkádert sem. Ezzel szemben a Hagyó-ügyben a 2010-es fideszes hatalomváltás előtt megindult az eljárás, és 6 év nem volt elég a fideszes Polt Péter által vezetett ügyészségnek ahhoz, hogy ennél többet kihozzon az ügyből. Vagy azért, mert ennyi volt benne, vagy azért, mert ennyit tud az ügyészség. Aki a Questor-ügyben 2 hét után veszi őrizetbe a vezért (akinek személyi titkára egyébként Polt lányával jár), attól persze fölösleges sokkal jobb teljesítményt elvárni.

Az is igaz, hogy a fülkeforradalmi változás után nem példátlan a kormányzati nyomásgyakorlás egyedi bírósági ügyben. A törést éppen a vörösiszap-ügy jelentette, amikor Orbán Viktor a Mal Zrt. vezetői őrizetbe vételének bejelentésével megtapsoltatta a parlamenti plénumot. Azt követően a Marion Cozma-ügyben született ítélet váltott ki vitát: akkor Navracsics Tibor azzal védekezett, hogy jogerős ítélet után nem lehet nyomást gyakorolni a döntésre.

Most szintet lép a Fidesz: elsőfokú ítéletek után parlamenti vizsgálatot fontolgat, ahova beidézné a bírósági szervezetrendszer két vezetőjét. Ha ők nem küldik el a picsába a bölcs tekintetű Szilárd képviselő urat, akkor bizony törvényes kötelezettségüket sértik meg. „A bíró a döntés befolyásolására irányuló minden kísérletet köteles elhárítani, és köteles tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, amely a bírósági eljárásba vetett bizalmat vagy a bíróság tekintélyét csorbítaná.” – így szól ugyanis a bírák jogállásról szóló törvény. Ha belemegy a bírósági vezető abba, hogy egyedi ügyben számot ad bírósági döntésről, akkor ezt a kötelezettségét kétségtelenül megszegi. Az tényleg a bírói függetlenség vége, ha a bírósági vezetők azt közvetítik, hogy a bírák elszámolással tartoznak RezsiSzilárd csapatának arról, hogy a független bírák nyilvánosan kihirdetett ítéletei miért olyanok, amilyenek.

Szilárd mester a bírói függetlenség követelményét a liberális jelzővel illette a bejelentés során. Ezek szerint a haverjaival együtt elkúrták, amikor az Alaptörvény 26. cikkébe beleírták, hogy „A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak.” Hiszen egy illiberális államban nyilván a nép ítélkezik, a népet meg képviseli a Fidesz, tehát az illiberális államban a Fidesz ítélkezik.

Ezzel szemben talán sokan vélik úgy, hogy még mindig jobb, ha a bírák hoznak néha rossz ítéletet, mint ha Orbán Viktor és csapata elvárásai szerint ítélkeznek. Utóbbi esetben nincs esély arra, hogy a jogi kérdések ne mindig politikai érdekek alapján dőljenek el.

(N.L., jogász)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás