Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A CÖF-nek nem tetszik a kampányunk

Nahát, micsoda meglepetés.

A fideszhívő kormánypárti „civil”kommandó, a CÖF egy MTI-közleményben reagált a Vastagbőr és az MKKP közös ellenplakát-kampányra, ami egyébként szárnyal: reggelre 9, délutánra pedig 15,7 millió forint adományt kaptunk tőletek. Köszönjük!

Megértjük, hogy a CÖF-nek ez nem tetszik, és nem bírták ki, hogy ne adjanak ki sajtóközleményt ebben a példátlan ügyben. Íme:

„A CÖF-CÖKA szerint a modernkori népvándorlás meghatározó elemére, a gazdasági migrációra adható magyar válasz nem pártpolitikai kompetencia. A hiteles választ a megoldást illetően csakis a magyar civil állampolgárok fogalmazhatják meg.

Ezért van szükség a népi konzultáció eredményére, majd aztán a javasolt állásfoglalások melletti gyors intézkedésekre.

A Kétfarkú Kutya Párt nevű bohócegylet és a Soros György portálján működő blog bejelentette, hogy plakátkampányt indít a bevándorlási konzultáció és a kormány ellen. Mindezt saját bevallásuk szerint is jelentős részben külföldről érkező pénzből teszik.
A baloldal ezek szerint ott folytatja, ahol korábban abbahagyta. Külföldi pénzből indítanak lejárató kampányt a demokratikusan megválasztott magyar kormány ellen.

Felszólítjuk a Kutyapártot, hogy hozza nyilvánosságra, hogy melyek azok a külföldi szereplők, akik újra civilnek álcázott mozgalmak mögé bújva hergelik a magyar társadalmat.

Ideje lenne észrevenni, hogy a lakájpénzből fenntartott ál-civil szervezetek ál-szolidáris akciói egyre jobban bosszantják a magyarság érdekeit szem előtt tartó polgárokat. A zsoldos pénzből fellépők a társadalmi támogatottság hiányában vandalizmussal irányítják magukra a figyelmet. Azzal dicsekednek, hogy dől hozzájuk a pénz.

Egy biztos, rövidesen Guinness rekord dől meg, mert két farokra ennyi pénzt két marokkal az emberiség történetében még soha nem adományoztak.

Felhívnánk arra is a figyelmet, hogy Szigetvári Viktor mind a mai napig nem hozta nyilvánosságra, milyen külföldi forrásokból finanszírozta politikai alapítványát.

Itt az ideje, hogy a baloldali, civilnek álcázott mozgalmak magukra nézve is kötelezővé tegyék az átláthatóságot.

Rossz ómen az ellenzéki plakátháborút folytatóknak, hogy az MSZP volt elnöke, Mesterházy Attila éppen a mai napon vesztett jogerősen pert a CÖF-el szemben általa indított plakátperben.”

Erre csak annyit szeretnénk reagálni, hogy természetesen mi is gratulálunk a CÖF-nek a Mesterházy Attila ellen megnyert perhez: a politikai közszereplőnek tűrnie kell, ha a képmását felhasználják egy politikai kampányban, bármilyen minőségű is legyen az. – erről írt már korábban a hozzánk hasonlóan szintén az Átlátszó felületén működő Ígyírnánkmi-blog is.

Az adományozóink nevét természetesen nem tesszük közzé, mert nem kaptunk hozzájárulást az érintettektől – márpedig az kell, ugyanis nyilvánosságrahozatali kötelezettségünk nincs. Viszont itt a kapott adományokról vezetett, folyamatosan frissülő nyilvántartásunk, amihez hasonlót még nem láttunk a CÖF-nél. Továbbá emlékeztetjük a CÖF-öt, hogy ő maga sem hozza nyilvánosságra magánadományozói nevét. Mint ahogy amúgy a politikai pártok is csak a félmillió forint fölötti adományoknál közlik az adományozót (nálunk a legnagyobb összegű adomány eddig 150 ezer forint volt), pedig ők választást nyerni és közhatalmat gyakorolni akarnak ebből az adományozott pénzből, nem csak a véleményüket elmondani, mint a Vastagbőr és az MKKP.

Adományokat továbbra is várunk, hisz több pénzből több plakátot tudunk kirakni.

Bankszámla adatok: 

Bankszámlaszám: 16200106-11565857

IBAN: HU56 1620 0106 1156 5857 0000 0000

SWIFT: HBWEHUHB

Számlavezető bank: Magnet

Számlatulajdonos: Erdélyi Katalin

Paypal-támogatás:

Megosztás