
Schmidt Mária 10 legdurvább Amerika-ellenes kirohanása
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
A Nemzet Konzultáció egy oltári nagy faszság, nem érdemes ezt szépíteni.
Orbánék könnyes szemmel mesélik, hogy ők aztán nem olyanok, mint a szocialistaliberális kormány volt, ők meghallgatják, kikérik a Nép, a Nemzet, a Zemberek véleményét, hiszen ők a Népért és nem a Nép ellen kormányoznak. Ezért konzultálnak. Kérdeznek. Hallgatnak. Beépítik a válaszokat.
Lófaszt, mama!
2011-ben, az Alaptörvényről szóló Nemzeti Konzultáció után nyilatkozta:
A kormányfő úgy fogalmazott: érzelmileg is megérintette, hogy több mint 900 ezer ember elolvasta, megértette, kitöltötte és visszaküldte a kérdőívet. Hangsúlyozta, hogy ez talán nagyobb dolog, mint maga az új alkotmány megalkotása, mert bizonyíték arra, hogy a magyar emberek nem cinikusak, nem önzőek és nem a maguk hasznát nézik, hanem ha fontos kiállnak az ország mellett.
A Nemzeti Konzultáció nem pótolhatja a népszavazást, amit viszont a Fidesz jelentősen megszigorított, így talán nem is lesz sikeres népszavazás többet. Pedig sokat köszönhettek a 2008-as „szociális” népszavazásnak.
Idén máris két Nemzeti Konzultáció érkezik, az egyik az internetadó elterelésére kitalált tényleg full alibi konzultáció az internetről, a másik pedig Habony fejéből kipattant aktuális új ellenségről, a „gazdasági bevándorlókról”.
Orbán ma jelentette be, hogy hamarosan postázzák a kérdéseket, amiktől tényleg felfordul az ember gyomra.
A legfőbb kérdések:
Egyetért-e azzal, hogy az illegális bevándorlókat őrizetbe kell venni?
Egyetért-e azzal, hogy az illegális bevándorlókat azonnal vissza kell toloncolni?
Egyetért-e azzal, hogy az illegális bevándorlóknak dolgozniuk kell addig, amíg itt vannak, hogy kitermeljék az itteni költségeiket?
Éppen indul az új Puskás Stadion építése, gyerekek, férfiak, nők, mind dolgozhatnak az építésén. Hogy mernek éppen Magyarországon keresztül Nyugatra menekülni?
És hogy milyen nemzetközi és EU-s törvények szabályozzák a menekültekkel való bánásmódot? Kit érdekel? Nehogy már behurcolják ide az ebolát, meg elvegyék a munkát a keményed dolgozó kisemberek elől!
Miért nem tesznek még fel egy tucat demagóg kérdést, amire minden bizonnyal az igenre fognak ikszelni a fideszes állampolgárok? Nekik megtiszteltetés válaszolni, hiszen személyes a Miniszterelnök Úr kíváncsi a véleményükre!
Összeszedtünk még pár kérdést a Tumblren:
Kép: chimie
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Megkérdeztük a chatbotot, mit gondol hazánkról. Nem sok jót sajnos.
És közben a baloldalt szidják, mert tüntetni és "lázítani" akart. Tragikomikus helyzet a kalocsai kórház környékén.
Majd az állam kifizeti a hiányt, hiszen állami cég.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!