
Schmidt Mária 10 legdurvább Amerika-ellenes kirohanása
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Egy apuka készítette ezt a fotót az egyik magyarországi kórházban, ezzel a megjegyzéssel:
„Egy gyermekkórház betegágya 2015-ben Magyarországon. Hirtelen nem tudom, hogy röhögjek, vagy inkább sírjak. Asszem inkább sírok…”
Nagy felháborodás lett belőle, rengeteg kommenttel és megosztással:
Kiderült, hogy a fénykép a szegedi gyermekklinikán készült, és valódi.
Facskó Andrea, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ megbízott elnöke a következőt nyilatkozta a delmagyar.hu-nak:
Bár az intézmények közötti szállítás a Maros Sped betegszállító cégnek köszönhetően már megoldott, amikor egyik épületrészből a másikba kell vinni a betegeket kivizsgálásra, az komoly gondot okoz. Sokáig kézben cipelték az altatott vagy más miatt hordozásra szoruló kicsiket – ez a megoldás annál jóval biztonságosabb.
A gyermekklinikán nem használhatók a felnőtthordágyak, már csak az ajtók mérete miatt sem, de nem is lennének praktikusak a kicsik számára. Speciális gyermekszállító eszköz viszont alig van forgalomban, ami pedig kapható, nagyon drága. Természetesen a klinikai központ eltökélt ezek beszerzésében, hiszen ez nem jó megoldás, egyelőre azonban ez tűnt a legbiztonságosabbnak – a kézben hordozásnál mindenképpen.
Ez a hordozóeszköz természetesen megfelel a kórházhigiénés szabályoknak: tisztítva, fertőtlenítve van, és ugyanúgy cserélik az ágyneműt és a fejtartót a belehelyezett matracon, mint a kórházi ágyak esetében.
Meg lehet nyugodni, nem ebben alszanak a gyerekek, csupán ebben tolják át vizsgálatokra, mert a normális gurulós gyermekágy DRÁGA.
Az egészségügy az Emberi Erőforrások Minisztériumhoz tartozik, ahogy a sport államtitkárság is is, akik idén alsó hangon 30 milliárd forintból építenek új stadionokat. De hát ez csak egy demagóg példa. Az egészségügyet most fogják rendbe tenni – Isten segítsen meg minket!
Mindenesetre a Tescoban rengeteg gurulós gyermekágyat láttam, már írtam nekik, hogy esetleg fel tudnak ajánlani párat az EMMI részére?
mert ezek szerint ez egy teljesen bevett és elfogadott szállítóeszköz, és feltehetőleg nagy segítség lenne a magyar államnak … kórházaknak.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Megkérdeztük a chatbotot, mit gondol hazánkról. Nem sok jót sajnos.
És közben a baloldalt szidják, mert tüntetni és "lázítani" akart. Tragikomikus helyzet a kalocsai kórház környékén.
Majd az állam kifizeti a hiányt, hiszen állami cég.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!