Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Kocsis Máténak küldöm

Kocsis Máténak, Józsefváros polgármesterének, a Fidesz kommunikáció igazgatójának ötlete támadt.

„Szinte minden nap olvasni droggal kapcsolatos híreket.  (…) A drog ugyanis életveszélyes, féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is. Szerintem érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. Így a 12-18 év közöttiekre, a választott politikusokra és az újságírókra vonatkozhatna az évenkénti kötelező drogteszt.”

Nem is lehetne ennél illiberálisabb egy állam, ha rámutat 3 csoportra, hogy te meg te meg, rátok most akkor más törvények vonatkoznak. Vérvétel, vizeletadás egy idegen szeme láttára, mert ugye a 12 éves pisis drogosok lennének olyan eszesek, hogy más vizeletét adnák le, így ezt csak úgy lehet megakadályozni, ha mondjuk egy Bizottság előtt kell belepisilni az edénykébe. Minden 12 éves gyerek erről álmodik …

Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata politikus szerint nincs ezzel semmi probléma, „tudna képzelni valamilyen rendszeresen vizsgálatot, mint ahogy van rendszeres fogorvosi szűrés, van rendszeres testkontrollmérés, van rendszeres orvosi vizsgálat, és azokban a térségekben, ahol a drog súlyos problémává vált, ez egy eszköz lehet.” Ennyi, ez olyan mint a testsúlymérés, problem?

A jogász (!) végzettségű Kocsis ötlete nemcsak azért hungarikum, mert ilyen nincs a világon sehol, azt már megszoktuk, hogy mi nem a világot másoljuk, mi diktáljuk a trendeket, hanem mert 18 éves koráig a gyermek törvényes képviselői a szülei, a legutolsó dolog, amit engednék, hogy a gyermekemet megzaklassa és megalázza az Állam egy ilyen eljárással.

Mellékszál: Tippelje meg, hogy Kocsis Máté hány évet dolgozott nem politikusként!

(Kép: tumblr)


A frakció ma tárgyalja az ötletet, már az is teljesen rémisztő, hogy egyáltalán eljut erre a szintre egy ilyen agyrém. Egyelőre olyan apróságokkal nem is foglalkoznak, hogy a vizsgálatok évente 47 milliárdba kerülnének, és a minták vizsgálatával 90 év (!) alatt végeznének.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Remélem nem fog elkallódni a Postán, mint Vida Ildikó levele
Kocsis Máténak küldöm, mint egy jó illiberális-államépítő apró fogaskerék.

Pár soros levelet is mellékeltem:

screenshot_00007

Megosztás