Bezárás

Dübörög a terézvárosi kampány: mesekönyv a gyerekeknek

A VI. kerületi önkormányzat minden korosztálynak igyekszik a kedvében járni: a nyugdíjasok strandoltatása után most a gyerekeknek kedveskedtek.

terezvarosimesekonyv 002

Az eseményről a kerületi honlap a Szabad Nép ötvenesévekbeli stílusában számolt be.

“Több osztálynyi VI. kerületi általános iskolás vehette először kézbe a Terézvárosi kalandok című mesefüzetet a Zeneakadémián szeptember 23-án. (…) Az első példányokat a gyerekek Hassay Zsófia polgármestertől vehették át.

Az első szerencsések között a Bajza utcai Általános Iskola, a Derkovics Gyula Általános Iskola, a Terézvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola és a Vörösmarthy Mihály Általános Iskola 2-3. osztályos diákjai kaptak helyet.”

terezvaros1terezvaros2

De nem csak a kisiskolások örülhettek.

“Az óvodások is örömmel fogadták a mesekönyvet

A kerület óvodásai a Bábszínházban vehették át Terézváros nevezetességeit a mese világába helyező könyvecskét. A főhőssel, Terkával és Kifli kutyával kalandozva a gyerekek bejárhatják Terézváros minden zegzugát.

Az óvodásokat köszöntő Hassay Zsófia polgármester láthatóan ért a gyerekek nyelvén. Kérdésére nagyon sok óvodás jelentkezett, aki már járt az Operaházban, az Epreskerttel kapcsolatos kérdésére is kezek erdeje emelkedett a magasba.”

terezvaros3

Már beadtuk az adatigénylést, hogy mennyibe került a közepén kivehető matricákat tartalmazó mesekönyv, ami egyébként így néz ki (kattintva nagyok a képek):

terezvarosimesekonyv 054 terezvarosimesekonyv 009 terezvarosimesekonyv 010 terezvarosimesekonyv 056 terezvarosimesekonyv 014 terezvarosimesekonyv 015 terezvarosimesekonyv 017 terezvarosimesekonyv 019 terezvarosimesekonyv 021 terezvarosimesekonyv 070 terezvarosimesekonyv 072 terezvarosimesekonyv 074 terezvarosimesekonyv 030 terezvarosimesekonyv 076 terezvarosimesekonyv 033 terezvarosimesekonyv 036 terezvarosimesekonyv 038 terezvarosimesekonyv 040 terezvarosimesekonyv 087 terezvarosimesekonyv 089 terezvarosimesekonyv 046 terezvarosimesekonyv 048 terezvarosimesekonyv 095 terezvarosimesekonyv 052

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom