Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Krisztus felcsúti csapata

Baboss Botond, a felcsúti Nagyboldogasszony-plébániatemplom világi lelkipásztora május elején írt egy cikket, amely Felcsút honlapján jelent meg, és amelynek címe „Felcsút-Foci-Krisztus”. Idézek belőle:


Mi, felcsútiak sokszor találkozunk a jelenséggel, hogy munkatársaink, ismerősök összekötnek bennünket a focival. Érdekes érzés ez, főleg annak, akinek korábban semmi köze sem volt a futballhoz. Rajtunk áll, hogy ilyenkor mi örömmel, és büszkén vállaljuk ezt a közösséget az asszociációval, vagy szemlesütve, kívülállóként vallunk színt e kérdésben. Na de, hogy jön a focihoz Jézus Krisztus?

Jézus Krisztus, vezető edzőként már több mint kétezer éve dolgozik azon, hogy egy nemzetközi csapatot hozzon össze belőlünk. A cél az volna, hogy együtt nyerjünk vele az univerzumkupán. Az ellenfél kemény, úgyhogy nem mindegy hogy hogyan játszunk!

Na igen ám, de ahhoz hogy nyerjünk, mindenkire szükség van!
(…)
Gondoltál- e már arra, hogy Krisztus felcsúti csapatában, velünk focizz?”

A helyi önkormányzat ingyenes havi újsága, a a Felcsúti Hírlap júniusi számában jelent meg a hír, hogy a május 26-ra meghirdetett jótékonysági Mága Zoltán-koncert a hegedűművész és Felcsút elöljáróinak közös döntése értelmében az eredeti időpont helyett az augusztusi 17-i falunapon lesz. Tegnap a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjára ki is került a bejelentés, miszerint a hegedűművész nevével fémjelzett jótékonysági koncert lesz a felcsúti Nagyboldogasszony-plébániatemplom felújításáért zajló közadakozás részeként, a Puskás Akadémia kollégiuma melletti füves területen augusztus 17-én, szombaton 18 órától. A tájékoztatás szerint a katolikus templom részben közadakozásból zajló felújítása június elején kezdődött, és a tervek szerint augusztus végére fejeződik be; a Mága-koncertre az augusztus 15-i katolikus búcsú (Nagyboldogasszony ünnepe), és az ahhoz kapcsolódó, 16-i és 17-i falunapi rendezvénysorozat keretében kerül sor; és a koncertre ingyenes buszjárat is indul, amely Tabajd-Alcsútdoboz-Felcsút-Bicske-Felcsút útvonalon szállítja az érdeklődőket.

mága_mészáros.jpg
fotó: pfla.hu

Mága nem először látogat Felcsútra: 2011 decemberében már adott ott egy koncertet, amikor is 100 jegyet ajándékozott a helyieknek híres újévi koncertjére, és ígéretet tett a felcsúti óvoda és iskola 500 ezer forintos támogatására, amelyet 2012. február elején át is nyújtott Mészáros Lőrincnek. Mága ekkor kijelentette, hogy szívesen adna egyszer koncertet a kollégium aulájában, de ez sajnos nem jött össze, csak a Puskás Akadémia kollégiuma melletti füves területre engedik be hétvégén.

Ám ennek ellenére is egyértelmű a nagy barátság, melynek megismerése érdekében érdemes elolvasni a Blikk cikkét a 2010-es választási győzelmet ünneplő Fidesz-buliról.

„A Fidesz vezetői a Vörösmarty téren ünnepeltek kora este a szavazókkal, aztán egy budapesti bár felé vették az irányt. A Sinatra Piano bárban este 10-től hajnalig folyt a buli, Pataky Attila énekelt, Mága Zoltán hegedült, a politikusok pedig táncoltak.”

mágaorbánnal.jpg
fotó: magazoltan.hu

„Mága Zoltán (36) sem készült aznap este koncerttel, de a hegedűje mégis előkerült.

– Fantasztikus társaság jött össze, évek óta nem látott barátok is felbukkantak – emlékezett vissza Mága. – Addig-addig rimánkodtak az ismerősök, hogy csak elővettem a hegedűm. Az igazság az, hogy ilyen alkalmakra nem igazán merem otthon hagyni a hangszeremet; arra még nem volt példa, hogy a tokban maradt volna. Fantasztikus vacsorával, rengeteg pezsgővel leptek meg bennünket, őrületes táncos buli volt. Én kizárólag klasszikusokat játszottam, utána pedig Edda-dalokra csápoltam a Fidesz vezérkarával.”

Szóval Mága Zoltán már réges-rég eldöntötte, hogy Krisztus felcsúti csapatában, velük focizik.
Ez persze nem baj, csak már borzasztó unalmas, hogy minden napra jut egy Felcsúttal kapcsolatos hír, mindenki őket támogatja, és még a miniszterelnöki kerti budiból is a stadion látszik.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás