Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

György István ahol tud, segít

György István (Fidesz) 54 éves, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, és országgyűlési képviselő. Nemrég nagyon aktivizálta magát, három érdekes javaslatot is beadott ugyanazon a napon. Csokor:

1, Ingatlankisajátítás a képviselőkért
A május 31-én György által benyújtott módosítósaláta 3.pontja az a javaslat, amely az eddigi gyakorlattal ellentétben az országgyűlési képviselők, valamint a Magyarország Alaptörvényében meghatározott, az Országgyűlés által választott közjogi megbízatást betöltő személyek és hivataluk elhelyezése érdekében is lehetővé tenné ingatlanok kisajátítását. Ugyan a kisajátítás nem elkobzást jelent, az állam kártérítést fizet, de akkor is durva ez, hogy egy képviselő miatt kitúrhatnak valakit az otthonából.

2, Az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft. védelmében
Ugyancsak a május 31-én György által benyújtott módosítósalátában szerepel a Lex Átlátszó 2-nek is nevezhető javaslat, amely hatályon kívül helyezné azt a törvényi rendelkezést, ami alapján a Fővárosi Törvényszék május 22-én első fokon arra kötelezte az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft.-t, hogy adja ki az atlatszo.hu-nak az Erzsébet-utalvány reklámozására vonatkozó szerződéseket. Ha a módosítót megszavazzák, akkor a másodfokú tárgyaláson a bíró erre hivatkozva már nem az Átlátszónak adhat igazat, és az Erzsébet Utalványforgalmazó reklámszerződései rejtve maradhatnak a nyilvánosság elől. Vajon mi lehet bennük, hogy ennyire titkolni akarják őket?

3, Dohányt a pavilonokba
Szintén május 31-én, a Fővárosi Közgyűlés Közterület-hasznosítási Bizottságának június 4-i ülésére nyújtotta be György a „Közterületi pavilonok létesítésének és funkcióinak koncepcionális kérdései” című előterjesztést, aminek az a lényege, hogy az eddig jellemzően virágot, újságot, BKV-jegyet áruló pavilonokban lehessen ezentúl dohánytermékeket értékesíteni. Végül is jobb egy bejáratott üzlethelyiségben árulni a cigit, mint vadiújat keresni, és odaszoktatni a vevőket……Sajnos az ülés jegyzőkönyve még nem elérhető, így őrületes kiváncsiságunk ellenére sem tudhattuk meg, hogy mi lett a sorsa ennek az előterjesztésnek. Át lehet alakítani a pavilonokat Nemzeti Dohányboltokká, vagy elmagyarázták Györgynek, hogy a kettő nem ugyanaz? Keddi ülésén állítólag a testület nem hozott végleges döntést a kérdésben, de a Népszava szerint Rogán szomszédjának cége, a Hamu és Gyémánt Média Kft. részére készítik elő a terepet.

györgy.png

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás