Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Énekelje velünk az Összetartozás Dalát

Egy hete jelentette be Balatoni Mónika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, hogy a Nemzeti Összetartozás Napjára választottak egy Összetartozás Dalát, Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeményét. Azt nem tette hozzá, hogy Gergely Éva Doncsev András, az EMMI parlamenti államtitkárának felesége.

Doncsev egyébként 2000-2012 között kormányzati tisztviselőként, majd 2006 óta saját kommunikációs cégével (Qualiton Kft.) írta Orbán Viktor beszédeit, 2010 augusztusa óta havi 700 ezer forintért. 2012 októberében a KIM-mel is szerződött, havi 300 ezerért vállalta Varga Mihály beszédeinek megírását. Tavaly szeptember lett az EMMI sajtófőnöke, majd idén február végén államtitkár. A cég ügyvezetéséről ekkor ugyan lemondott – helyét a felesége vette át – , de 50%-ban tulajdonos maradt, így a helyzet törvényes volt ugyan, de abszolút nem etikus.

„A Qualiton Kft. és a Miniszterelnökség között korábban fennálló szerződést közös megegyezéssel 2013. április 30. napjával megszüntettük.” – írta a Blikknek a Kormányzati Információs Központ. A KIM-től megtudta a Blikk, hogy Varga beszédeire vonatkozó szerződés március 6-án szűnt meg, ám addig 1,9 milliót fizettek ki a cégnek. Összességében tehát a Qualiton áfával együtt majd 8,5 milliót zsebelhetett be a két hivataltól az elmúlt hónapokban. Persze a KIM szerint nem áll fenn összeférhetetlenség.

De ez most mellékszál, térjünk vissza A dalra. Kotta.
A KIM egy, a KiMitTud-on keresztül beadott közadatigénylésre adott válaszából kiderül, hogy gyártási költsége 550.000 Ft + ÁFA volt, amely tartalmazza a jogdíját, és a hangfelvétel és videóklip-készítés költségét is az áthangszerelés mellett.

Hogy ennyi erőfeszítés ne vesszen kárba, és véletlenül se essünk ki az eddigi posztkommunista stílusból, a KIM az iskolákon keresztül a gyerekeket agitálja a dal éneklésére.

osszetartozas.jpg

(levél forrása: 444.hu)

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás