Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Kormányzati kommunikáció helyett koraszülöttmentést!

Csütörtökön írta meg az Átlátszó, hogy a „Magyarország jobban teljesít” – kampány 256,7 millió forintba került. Mármint a nyomtatott és online sajtóban való, valamint a közterületi megjelenés költsége ennyi, a tévéspotokra és a postaládákba dobált füzetkékre vonatkozó adatokat ugyanis nem közölte a Miniszterelnökség, tehát az önfényezésre csak ebben az akcióban elköltött összeg még ennél is nagyobb.

füzet.jpg

Pénteken pedig megírta a Kreatív, hogy 1 milliárd 330 millió forint értékű közbeszerzést írt ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a 2013-2014 évi kommunikációs feladatai ellátására. A keretösszeg nettó 700 millió forint, amelytől 90 százalékban el lehet térni igény esetén, így jön ki az 1,33 milliárd. A tervek szerint 2013. július 22-től induló és 2014 június végéig szóló megbízás során a nyertesnek médiatervezést, médiavásárlást, reklámtevékenységet és btl-munkákat kell végeznie, valamint kommunikációs stratégiát kell kidolgoznia és rendezvényeket kell szerveznie.

Rég készítettünk már dumagyűjteményt, de a két egymást követő hír kapcsán egyszerűen muszáj volt. Most különösen érdemes visszaolvasni, hogy vélekedett a Fidesz ellenzékben a hasonló kampányokról.

2005.december 2.: Dumakalkulátor méri a kormány propaganda kiadásait
„Egyetlen egy kormány sem költött annyi pénzt maga népszerűsítésére, mint a jelenlegi. Ezen változtatni kell. Nem lehet közpénzből rekordösszegeket fordítani a nemlétező kormányzati tevékenység népszerűsítésére. A budapesti közlekedési csomópontban ma elhelyezett számláló segítségével percről percre nyomon követhetőek a kormány kommunikációs kiadásai – mondta Dobó László és Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatón.(…)
Naponta lehetne egy mentőautót venni abból a tízmillió forintból, amelyet propagandára fordítanak. Egyetlen egy kormány sem költött ennyi pénzt maga népszerűsítésére, mint a jelenlegi. Ennek a véget kell vetni. Változásra van szükség!

2008. január 29.: A kormány ne közpénzből terjessze a hazugságait
„Cser-Palkovics András felszólította a miniszterelnököt és kormányát, hogy állítsa le a közpénzből folytatott propaganda-hadjáratot.(…)
A választások óta eltelt másfél esztendő a megszorító csomagokról szólt – szögezte le(…). Mint mondta, a kormány, amely eddig semmibe vette az embereket, most hirtelen óriási kampányolásba kezdett, sajnos – tette hozzá – közpénzen.

2008.június 7.: Újabb kidobott milliók kormánypropagandára
„A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy állítson le minden propaganda, PR-kiadást az emberek pénzéből – jelentette ki Ágh Péter szombati sajtótájékoztatóján az újabb 130 millióba kerülő kiadványával kapcsolatban. (…)
Szórják az emberek pénzét. Olyan célokra fizetnek ki milliárdokat, milliókat, amelyek nem szolgálják az emberek érdekét – tette hozzá.(…) Semmi oka a kormánynak a büszkeségre, semmi oka arra, hogy propaganda kiadványokban sztárolja a nem létező eredményeket – fűzte hozzá a Fidelitas alelnöke.(…)
Ez az anyag tele van hazugsággal, nem szolgálja az emberek érdekét, nyilvánvaló, hogy az ország jelenlegi állapotában semmi szükség ilyen füzetekre – szögezte le a képviselő. Ennek a 130 milliónak jobb helye is lehetne, gondoljunk csak a koraszülött ellátásban jelentkező súlyos problémákra, és nincs elegendő ágy a kismamáknak sem – sorolta a politikus. Folyamatosan szórják az emberek pénzét, olyanokra fizetnek ki nagy pénzeket, amelyek nem szolgálják az emberek érdekeit. Visznek mindent, ami mozdítható, fizetik ki a kádereket – hangsúlyozta Ágh Péter.”

2008.október 27.: Újabb 100 milliók üres kormánypropagandára?
„Tudjuk, hogy mára a kormányzati politika szinte divatot csinált abból, hogy 100 milliókat költenek el soha meg nem valósuló beruházásokra, kommunikációra, valamint üres kormánypropagandára – szögezi le Cser-Palkovics András. Hozzáteszi: a sajtóban megjelent hírek alapján egyértelműen látszik, hogy a kormány még a legnagyobb válság idején – miközben újabb gigantikus megszorításokon dolgozik – sem mond le a pénzkidobásról.”

2008.november 14.: 1,2 milliárdot dob ki a kormány kommunikációs célokra
„Valóban azt gondolja Gyurcsány Ferenc, hogy ma Magyarországon a válságot kommunikációs kampányokkal, propagandakiadványokkal, meg reklámügynökségi szolgáltatásokkal lehet kezelni?” – tette fel a kérdést.(…)
A válságon nem lehet túl lenni úgy, hogy a kormány propagandakiadványokkal és reklámügynökségi szolgáltatásokkal megpróbálja elhitetni az emberekkel, hogy kijutott az ország a válságból – húzta alá. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc személyesen felelős azért, hogy az ígéretével ellentétben a brutális megszorítások mellett a kormány most 1,2 milliárdot kidob kommunikációs- és propagandacélokra. Ez szégyen, ezt azonnal le kell állítani – jelentette ki.”

2008.december 2.: Kormányzati kommunikáció helyett koraszülöttmentést!
Kormányzati kommunikáció helyett a koraszülöttmentés támogatását emelné a Fidesz és a KDNP a jövő évi költségvetésben. Kapcsolódó módosító javaslatukban a mindössze 287 millió forintos állami finanszírozás 30 százalékos növelését kezdeményezik a biztonságos ellátás érdekében.”

2009.augusztus 25.: 200 milliós hazugsághadjáratra készül a kormány
„Minősíthetetlen, hogy 200 millió forintot akarnak elkölteni a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kommunikációs akciójára, miközben a kormány újabb megszorításokkal keseríti meg az emberek életét – húzta alá Ágh Péter keddi sajtótájékoztatóján. (…)
Ha a kormány mindenképpen újabb hazugsághadjáratot akar kezdeményezni, akkor azt ne az emberek pénzén tegye. Ne az emberek pénzén etesse az országot, hanem dobják ők össze saját maguk, dobják össze a miniszterek” – jelentette ki Ágh Péter.”

2009.augusztus 30.: A 100 milliós MÁV-reklám leállítását kéri Bajnaitól a Fidesz
„A Fidelitas elnöke az elmúlt napok hírei alapján úgy vélte, hogy amíg az MSZP és Bajnai arról egyeztetnek, miként lehet az emberek utolsó 10 és 20 ezer forintjait elvenni a megszorításokkal, addig a haveroknak és fölösleges kiadásokra mindig van pénz. (…)
A választópolgároknak dönteni kell, hogy mi az, amit választanak: a felelőtlen pénzpocsékolást vagy egy olyan kormányt, amelyik végre határozottan megálljt parancsol ezeknek az állandó pénzköltéseknek – mondta Ágh Péter.”

2009.december 30.: Kétszázezer adag étel ára a kampány költsége
„A Fidesz szerint kétszázezer adag meleg ételt oszthattak volna szét a hajléktalanok között abból a pénzből, amit a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a „szegénység éve” program ügyében „saját maga fényezésére” költ – közölte a párt helyettes szóvivője szerdán az MTI-vel.
Cser-Palkovics András közleményében „pofátlanságnak” nevezte, hogy a kormány 47 millió forintot költ kormányzati kommunikációra, miközben a hajléktalanszállók telítettsége Korózs Lajos államtitkár szerint is sok helyen 100 százalék feletti és sorok kígyóznak az ingyen ételt osztó sátrak előtt.
A Fidesz úgy látja, ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a kormány semmibe veszi az embereket.”

2010.január 13.: Burkolt pártfinanszírozásra készül a kormány
Tiltott pártfinanszírozásra készül az MSZP-kormány azzal, hogy az uniós pénzekből megvalósult fejlesztéseket a tavaszi kampányidőszakban reklámozná. Erről Balsai István fideszes politikus beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.”

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás