Bezárás

Jöhet az első Nemzeti Elsőssorsolás

Már a második napja zajlanak az elsősök beíratása, így természetesen máris újabb részletek látnak napvilágot ebből a sikertörténetből. 

Míg tavaly 100 195 elsős iratkozott be, idén a megváltozott jogszabályok miatt a becslések szerint kb. 20%-kal több. A területileg egyenletlen elosztás miatt azonban Budapesten és a nagyobb városokban túljelentkezések alakultak ki, a KLIK szerint eddig összesen 8000-el több elsős jelentkezett, de az adatokat csak szerdára összesítik.
A szabály szerint az iskoláknak minden körzetükben lakó gyereket fel kell venniük, ha viszont nincs elég hely az iskolában, akkor az igazgatónak ki kell sorsolnia, hogy ki maradhat, és ki kerül egy másik közeli intézménybe. “A hideg futkos a hátamon, ha arra gondolok, hogy a gyerekem sorsa attól függ, hogy az igazgató kihúzza-e a nevét a borítékból” – panaszkodott egy szülő az Origo cikkében.

A szombat esti Szerencseszombatban az ötöslottó sorsolás után ki lehet sorsolni az elsősöket is, hadd szórakozzon a NER boldog népe:

sorsolás.jpg

Hogy a KLIK mit fog csinálni az iskolákból kapott névsorokkal, nem tudjuk. Az osztálylétszám növelése már folyamatban van, igaz, nemrég csökkentették le 27 főre, hogy hatékonyabb legyen az oktatás. Ezt most megnövelnék 32 főre. Gloviczki Zoltán a köznevelésért felelős helyettes államtitkár már beadta a lemondását, persze a reformot ez nem befolyásolja, főleg, hogy azt nyilatkozta, hogy “szakmailag kétségtelenül hatékonyabb a kisebb létszámú csoportok nevelése oktatása. Ezen az elvi alapon azonban ebben a pillanatban a valóság felülírása nem lehetséges.

A közoktatásért felelős államtitkárságnak csak annyi lett volna a feladata, hogy összeadja, hogy hány olyan gyerek lesz, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, majd ezt a számot összeveti a jelenlegi osztálylétszámokkal.

Nem sikerült nekik ez a “bravúr”.

Végül is nagy gond nincs, kiszúrnak pár tízezer, semmiről sem tehető kiselsőssel, akik a 30-32 fős osztályban próbálnak tanulni (ha lesz egyáltalán tantermük), és a szüleikkel, akik megpróbálnak mindent megtenni, hogy a gyermeküknek a lehető legjobb legyen.

A legjobb kontentet persze szokás szerint maga Hoffmann Rózsa nyomja, elvették tőle a felsőoktatást, de már itt lenne az ideje, hogy a közoktatást is elvegyék:

“Nem drámai mértékű a túljelentkezés, illetve a helyhiány az általános iskolákban, sajnos nem bújtak elő a föld alól hatéves gyerekek nagy számban.
Az eltérő szabályozás talán kicsit átrendezi a gyerek helyzetét, és ebből adódhat, hogy országos mértékben a tízezret közelítő mértékben megnövekedett számban kezdik el az idén az általános iskolát, mint a megelőző években.
Ez ismét egy olyan alkalom lesz, amely azt tanúsítja, hogy az iskolák állami fenntartásba vétele mennyire jó, mert az országban egységesen lehet arról gondoskodni, hogy minden tanköteles korú, iskolaérett gyereknek meglegyen a helye valamelyik hozzá közeli intézményben.

Igen Rózsa, tényleg szuper ez az államosítás, egyszerűn köszönjük, hogy vagytok, köszönjük hogy dolgoztok értünk!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom