Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Seggnyalás visszajár

A Polgári Magyarországért Alapítvány a Fidesz pártalapítványa, elnöke Balog Zoltán miniszter.

„A PMA 2005-ben hozta létre a polgári oldal életműdíjának is tekinthető Polgári Magyarországért Díjat.  Az alapítvány minden évben egy olyan személynek vagy közösségnek adományozza az elismerést, aki, amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. A Polgári Magyarországért Díj egy plakettből és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege nettó két millió forint.

Az eddigi díjazottak:
2005: Mádl Dalma
– 2006: Dr. Schmidt Mária, F. Kovács Attila és Kovács Ákos megosztva
– 2007: Ékes Ilona és Dr. Gaudi-Nagy Tamás megosztva
– 2008: Kopp Mária és Skrabski Árpád megosztva
– 2009: Lezsák Sándor
– 2010: Wilfried Martens
– 2011: Duray Miklós

dij.jpg

A Hvg kitette a PMA idei díjátadójára invitáló meghívót, melyből kiderül, hogy a 2012. évi díjazott

a Békemenet.

A Békemenet főszervezője Csizmadia László.
A Békemenetre szóló felhívások legfőbb kibocsátója a Civil Összefogás Fórum, melynek elnöke és egyik szóvivője Csizmadia László.
Szintén Csizmadia László az elnöke a Nemzeti Együttműködési Alapnak (NEA), amely nem sajnálta az állami  támogatást a kormányközeli civil szervezetektől, ahogy azt az Átlátszó cikkében olvashattuk nemrég.
A NEA  elnökét a területért felelős miniszter nevez ki, aki a döntés idején még Navracsics Tibor volt, de azóta a terület átkerült az Emberi Erőforrások Minisztériumához, vagyis Balog Zoltánhoz.

Most pedig Balog Zoltán kitünteti Csizmadia László Békemenetét.
Hát van ennél szebb?

Természetesen nem irigyeljük a Békemenettől a Fidesz-alapítvány díját, megdolgoztak érte. A 2 milliót sem sajnáljuk, jól tudjuk, hogy elenyésző ez az összeg a Gyurcsány&Bajnai-ellenes kampány költségeihez képest, hisz óriásbannereken, BKV-buszokon, és füzetkével is harcolnak a Fidesz-kormányért.

De azért csak gusztustalan ez az egész. Viszont soha ennél igazabb nem volt ez a januári transzparens.

békemenet.jpg

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás