A parlamenti zsidózás médialeple alatt a Fidesz beteljesíteni látszik az utolsó debreczenijózsefi víziókat is: az új választási törvénnyel keresztülvitték a választási regisztrációt, a kultúrában pedig csúcspontjához érkezett a kultúrkampf.
Gulyás Gáborral, a Műcsarnok jobboldali vezetőjével például csak annyi probléma volt, hogy szervezett egy „Mi a magyar” nevű tárlatot és nemzetközi Makovecz-kiállítást szeretett volna. Erre Fekete György (belsőépítész, a KDNP volt elnöke) az MMA vezetője (a Magyar Művészeti Akadémiát beleírták az Alaptörvénybe is) aki megkapta Orbántól a Vigadót, a Műcsarnokot és 2,5 milliárd költőpénzt, hogy ezentúl ő mondhassa meg, mi a művészet.
Ismerd meg Fekete Györgyöt három percben:
Gulyás egyébként eddig korrekt, hozzáértő művészeti vezetőnek tűnt, pártszimpátiától függetlenül. Felfuttatta a debreceni MODEM-et, kiállt a megtámadott filozófusok mellett és nem volt hajlandó rá kiírt álpályázatokba belemenni (ellentétben például Vidnyánszkyval, aki közel sem volt ilyen finnyás). Amikor ő beszél arról, hogy „elfogadhatatlan, hogy művészetszakmai vitákat politikai szempontok mentén döntenek el„, akkor az talán jelent valamit. Miután a Műcsarnokot törvényileg átpasszolták az MMA-nak, rögtön le is mondott, és az első ajánlatai külföldről érkeztek – ez csak azért fontos, mert ha legközelebb egy fideszes KIM-troll a gonosz balliberálisokról és azok külföldi kapcsolatairól illetve emigrációjáról kezd értekezni, akkor lehessen emlékeztetni, hogy a saját embereiket is sikerült elüldözni, frankón.
Szeged
Szóval volt egy művész, aki egy szegedi kiállításon szart helyezett az utolsó vacsora tányérjaira (legalábbis a tiltakozó egyházak szerint ez az utolsó vacsora volt, a művészettörténész szerint nem), amire egy rendkívül erkölcsös KDNP-s képviselő (aki korábban gyermekrajz pályázatot indított Botka lejáratására) a katolikus és református egyház tiltakozásának hatására a leváltását kezdeményezte az elmúlt 10 évben gazdaságilag és szakmailag kifogástalanul működőintézményvezetőnek, Bátyai Edinának. (A REÖK üzemeltetője a Szegedi Szabadtéri Fesztivál és Játékok Nonprofit kft., de a művészeti vezető az a Nátyi Róbert, akinek a felelősségét fel sem vetették a jobboldalon.) A kulturális bizottság ülésére meg sem hívták Bátyai Edinát, viszont megjelent rajta az a Kelemen Csaba (színész, volt kisgazda politikus) aki azt mondta, hogy „nem titok, Kohári Nándor hívott fel”, majd hozzátette, a képviselő arról beszélt neki, hogy a közgyűlés nagyobbik része gondolkodik egy koncepcióváltáson a szabadtéri ügyében, és vállalná-e a vezetői szerepet, ha felkérnék”. Kohári Nándor fideszes képviselő úgy nyilatkozott, hogy „már tavaly sem tetszett a műsorpolitika, így nem új dolog, hogy kezdeményezte Bátyai Edina leváltását.”
A kiegészítő magyarázatok között természetesen homályos utalások történtek bizalomveszésre és arra, hogy veszteségessé vált a Bátyai vezette intézmény (amiről utólag kiderült hogy nem igaz, mert a társasági adókedvezmény még nincs jóváírva), végső érvként felbukkant a műsortervvel való elégedetlenség és Alföldi Róbert neve is. Annak ellenére, hogy valami egészen abszurd koalícióban a szakmai szervezetek a szegedi-csanádi püspökkel valamint a Szörényi-család tagjával és az István, a király jogainak kezelőjével, Rosta Máriával karöltve érvelnek a művészi szabadság, a szakmai szempontok és Bátyai Edina mellett, mégis azt a Kelemen Csabát akarja a Fidesz fél évvel Bátyai mandátumának lejárta előtt idehozatni, aki korábban képes volt Dörner György pályázatát és Tarlós István döntését duplanyelvvel megvédeni. A leváltást végül 15:14 arányban szavazta meg szombaton a szegedi közgyűlés, a 15. szavazatot a Jobbik képviselője, Keresztúri Farkas Csaba adta. Róla érdemes a NOL cikkének utolsó bekezdését elolvasni. Ráadásul a menesztés előterjesztői és akik a haverjukat akarják kinevezni még a jogszabályokkal sincsenek tisztába, mivel a jegyző rámutatott, hogy „Kohári Nándor kizárólag a munka törvénykönyvére és a gazdasági társaságokról szóló törvényekre alapozott előterjesztésében, nem vette figyelembe azt a speciális ágazati szabályt, amely az előadóművészeti szervezetekről szól. Ez rendelkezik arról, hogy a vezetői feladatok ellátásánál kötelező pályázatot kiírni.„
Alföldi
Minden évben van három nap, amikor minden címlapon Alföldi szerepel. Valami lehet a fickóban hogy ennyire sikeres, mert bár ebben az évben ez a három nap majd az érdekes módon leszervezett pályázat eredményhirdetése körül fog feltorlódni, már most, a szegedi botrány kapcsán is részben róla szólnak a hírek. Az elmúlt 10 évben Alföldi kiemelkedő sikerrel szerepelt ugyanis a Bátyai által igazgatott Szegedi Szabadtéri Játékokon, Csárdáskirálynője annyira sikeres volt, hogy két egymás utáni évben kellett játszani, a múlt évi Mágnás Miskája90%-os nézettséget produkált a rossz gazdasági helyzet és a tízezres jegyárak ellenére. A Valahol Európában, amiben szereplőként volt jelen szintén teltházakkal ment. Ezért is dönthetett úgy a Szörényi-Bródy kettős (igen, az a Szörényi aki mindenki megdöbbenésére pár hete nyíltan méltatta Alföldit, a művészt), illetve a a jogokat kezelő családtag, Rosta Mária, hogy rá, illetve a Szegedi Szabadtérire bízza a 30 éves István, a király rendezését. Rosta Máriát aki kicsit is ismeri, tudja róla, hogy egy tank, aki ha fejbe vesz valamit, végigviszi. Márpedig ő közel tíz éve fűzi Alföldit, hogy rendezze meg az Istvánt, de Alföldi csak most mondott neki igent. Szóval ha nem Alföldi rendez jövőre a Szabadtérin, akkor senki se fog, hiába dobták be Koltay Gábor nevét. Rosta Mária (aki egyébként Szörényi Szabolcs felesége) ugyanis előbb fogja más helyszínre vinni megrendeztetni az Istvánt Alföldivel, mint hogy ezeknek a kontár kultúrbarbároknak a kezébe adja a művet. A műnek ugyanis, kvázi-jogállamról lévén szó, vannak jogtulajdonosai, akik eldönthetik, ki játszhatja-rendezheti az alkotást. Márpedig, bármennyire is szar érzés a Fidesznek, a Szörényi család Alföldi mellett döntött, és bár elképzelhető, hogy a magántulajdon védelmében a MANYUP után az István, a király jogait is államosítja a Fidesz, kurvára ciki lesz majd kimagyarázni nekik azt, amikor legközelebb Szörényi Levente Bródyval párban szólal fel a Milla-tüntetésén.
