Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Az önkormányzatok adóssága – „megoldva”

Orbán Viktor az „Önkormányzatok az adósság csapdájában” konferencián a következőket jelentette be:
1. Az 5 ezer fő alatti települések adósságát teljes mértékben átvállalja a kormány (ez összesen 1700 falut jelent).
2. Az 5 ezer fő feletti településeken részleges és differenciált, átlagosan 40 százalékos mértékű adósságátvállalás lesz. A gazdag településeket kisebb, a szegényebbeket nagyobb mértékben fogják segíteni.

Vagyis a kormány összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át, mintegy 1900 önkormányzattól, ebből az 5 ezer fő feletti települések átvállalt adóssága 515 milliárd forint lesz.
Hogy honnan lesz erre pénze a kormánynak, azt nem árulta el Orbán Viktor. Illetve sokat sejtetően annyit mondott, hogy „akik előre gondolkodnak, azoknak van egy-két rossz sejtésük” illetve „a döntés nem fog tetszeni azoknak, akik abban voltak érdekeltek, hogy szedjék a sápot a településektől„. Mindenesetre már túl vagyunk egy Lázár János – Erste meneten, a Bankszövetség és kormány pedig nem cimborálnak manapság, a kormány „finom” módszereit pedig már ismerjük… lehet kombinálni. 

Pokorni azért tett egy fontos kijelentést is a konferencián: „nincs ingyenebéd: szívesen segít a kormány az adófizetőkön a kis- és közepes településeken, de csak akkor, ha a kilátástalan helyzet nem termelődik újra a következő években„.

Pont ez lenne a lényeg: Az okosan gazdálkodó önkormányzatok most azt látják, hogy a súlyosan eladósodott szomszéd települések „jól járnak”. Hányszor láttunk már ilyen adósságkonszolidálást? Konszolidálták már a MÁV adósságát, a BKV adósságát, a kórházak adósságát, de még az NB1-es klubok adósságát is. És mi történt a konszolidálás után? Az adósság szépen újratermelődött. Vajon most mi lesz a garancia, hogy az önkormányzatok nem fognak újra nyakig eladósodni? A Fidesz pompás önkormányzati törvénye? A dübörgő államosítás? Hogy lesznek akkor így szalagátvágások 2014 tavaszán?

Nagyon jellemző két mondat:

– Bánjátok már, mi?

– Ja! Azon gondolkodom, mégiscsak fel kellett volna venni még kétmillárdot!

Így tréfálkozott egymással a HVG munkatársának füle hallatára több fideszes polgármester szombaton.

A önkormányzati „pánik” jelentős, mivel a válság előtt (2007-2008-ban) felvett devizahitelek 4-5 éves türelmi ideje jövőre lejár, el kellene kezdeni törleszteni a tőkerészt, de erre semmilyen forrásuk nincs az önkormányzatoknak, az államosítások révén viszont jövőre sokkal kevesebb (kb. 400 milliárddal) állami támogatást kapnak.

A megyei jogú városok és a 23 budapesti kerület adósságállománya (~460 milliárd forint), a Magyar Progresszív Intézet 2011-es tanulmányából:

hitel2.jpg
 
Nézzünk egy példát:

Orosháza polgármestere Dancsó József országgyűlési képviselő,  a „2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság” elnöke, 2006-2010 között a pénzügyekért felelős alpolgármester. 2011-re a város adósságállománya elérte a 6 milliárd forintot. Emellett a város 1,5 milliárd forint értékben svájcifrank-alapú kötvényt bocsátott ki, ami a jelenlegi árfolyamon 2,2 milliárd forint tőketörlesztést és több mint 500 millió forint kamatterhet jelent. 

Ennek ellenére a kötvénykibocsátás technikáját és kezelését a polgármester jónak nevezte. Megítélése szerint más idegen forrásnál ilyen alacsony kamatot aligha érhettek volna el: 2010-ben csupán 18-20 millió forint volt az emiatti kamatkiadás. „Azt pedig nem tudhatjuk, hogy a 2013-tól esedékes tőketörlesztés milyen árfolyamon történik. Abban bízom, hogy addigra javul az ország gazdasági és pénzügyi helyzete, így kedvező feltételek mellett kezdhetjük meg a kifizetéseket” – nyilatkozta 2011-ben a Magyar Narancsnak. Nos, nem kell elkezdenie a törlesztést, mert megjött az felmentő sereg …

Dancsó szerint az adósságnövekedés oka, hogy „a város igyekszik kihasználni az EU-források adta fejlesztési lehetőségeket, ez pedig önerővel jár, másrészt pl. 2006-hoz képest kb. éves szinten 800 millió Ft-tal kevesebb állami normatívát kapunk.

De nem Orosháza volt az egyetlen város, önkormányzatok, megyei önkormányzatok sora bocsátott ki devizalapú kötvényt, jellemzően 5 éves türelmi idővel … például a jelenlegi ÁSZ elnök, Domokos László vezetésével 2007. októberében nyolcmilliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt a Békés Megyei Önkormányzat.
hitel.jpg

Dancsó úr kvalitását tökéletesen tudjuk demonstrálni ezzel az 1 perces HVG-videóval:

Az EU-források kihasználása természetesen nagyon fontos, meg lett mondva, hogy 2014-ben a kampányban pörögni kell a szalagátvágásoknak, átadóünnepségeknek.

Orosháza egyik ilyen „nagyprojektje” az új főtér megépítése. A projektet egyből az önkormányzati választások után, 2010 decemberében megkezdték, a támogatást 2011 novemberében ítélték meg, és a tervek szerint 2013 év végén adják át. A 740 milliós EU-s támogatás mellett a város önrésze 200 millió forint. Vagyis összesen közel 1 milliárd forint elköltenek Orosháza új főterére.

A beruházás célja a városközpont fizikai megújításán túlmenően a belváros látogatottságának növelése, több funkciós városközpont életre keltése, ami kiemelt találkozási pontja lesz a városban és a térségben élő közösségeknek és méltó helye Orosháza nagy rendezvényeinek.” – nyilatkozta a tavasszal az alpolgármester.

A tervek impozánsak:

76047foter001.jpg

76047foter003.jpg

Tegyük mellé, hogy  2011 év végén 7,5 milliárdot osztott ki a Belügyminisztérium az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatokat (önhiki) pályázaton, melyből a 3. legnagyobb összeget, 95 millió forintot Orosháza kapta.

Idén júniusban újra volt önhiki pénzosztás, ekkor már 10 milliárd forintot utaltak ki 1345 önkormányzatnak, Orosháza 65 millió forintot kapott.

A példa sajnos nem egyedi, adott egy súlyosan eladósodott város, megfejelve még kötvénykibocsátással, egy kétségkívül nagyon szép, ámde munkahelyeket nem igazán teremtő beruházással, miközben évről-évre kérik és kapják az önhiki támogatásokat …

A végén pedig az állam, vagyis az összes adófizető átvállalja az adósság egy részét, miközben akkora lyukak tátonganak a 2013-as költségvetésben, hogy egy Hummerral meg lehetne benne fordulni, Orbán le akarja győzni Brüsszelt, hogy senki ne ugasson bele, ha még több pénzt költenek hogy még több szalagátvágás legyen és nyerjen 2014-ben, az IMF berágott ránk, de a kormány szerint nem is, de az igaz, hogy nem jönnek tárgyalni, de mi még mindig az asztalnál ülünk és várunk … nem lesz ez így jó.

Megosztás