Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Franatolo – Magyarország 1:0

„Franatolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 akkori elnöke egy 2004. május 1-jén Pécsett tartott szakszervezeti rendezvényen a zakója hajtókáján egy nagyjából 2 cm átmérőjű ötágú vörös csillaggal vonult fel, majd a helyi televíziónak nyilatkozott; a vörös csillag ezáltal a nézők számára is észlelhető volt. Elmondta, hogy a munkásmozgalom nemzetközi ünnepén, Magyarország európai uniós csatlakozása alkalmából, továbbá szolidaritásból viselte a szimbólumot, mivel akkor pártja egyik vezetője, Vajnai Attila ellen ugyanilyen cselekmény miatt folyt büntetőeljárás. (Gyurcsány, Gurmai, TGM és még kb 47-en közleményben tiltakoztak)

Ezen cselekménye miatt Franatolo ellen 2007-ben büntetőeljárás indult. 2008. március 6-án a Pécsi Városi Bíróság első fokon megrovásban részesítette önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt. A vádlott fellebbezése folytán eljárt Baranya Megyei Bíróság 2008. szeptember 23-án – bűncselekmény hiányában – felmentette. Az ügyészség fellebbezését követően a Pécsi Ítélőtábla 2010. március 5-én bűnösnek mondta ki, és megrovásban részesítette.”

Franatolo a strasbourgi Emberi Jogi Európai Bírósághoz fordult, és ott tavaly neki adtak igazat, ahogy Vajnainak is 2008-ban. Az EJEB nagyjából ugyanúgy érvelt, mint akkor. „Így megismételte, hogy bár a jelkép nyilvános használata rossz érzeteket kelthet a kommunizmus múltbeli áldozataiban és hozzátartozóikban, semmilyen arra utaló jel nincsen, hogy reálisan fennállna a kommunista diktatúra visszaállításának veszélye. Márpedig elsősorban ez utóbbira hivatkozva lehetne érvényesíteni a tilalmat. Megerősítette a bíróság azt a véleményét is, hogy a vörös csillagra vonatkozó magyar tilalom túlságosan széles körű, mert olyan esetekben is lehet rá hivatkozni, amikor a jelkép használatának korlátozása nem megalapozott. Ennek a jelképnek többféle jelentése lehet – mutatott rá az ítélet.”

Amely a magyar államot 4.000 euró kártérítés és 2.400 euró perköltség megfizetésére kötelezte.

A kormány fellebbezett, de ezt márciusban elutasították, így a sztorinak vége, Franatolo nyert.

Faramuci vagy sem, tetszik vagy hányinger, így döntött a nagy strasbourgi bíróság, be kell tartani.

Persze a június 8-i fizetési határidő rég elmúlt pénz, de nem úgy csodálatos dolgok nélkül.

Áprilisban Navracsics Tibor KIM-miniszter nyújtott be egy határozati javaslatot, miszerint a parlament nem ért egyet az ítélet végrehajtásával. Vagyis kitart a kormány a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett (helyes), és nem akaródzik fizetnie.

Na mármost ez szerintem nem működik. Vagy-vagy. Ha valaki látja ugyan a 70-es táblát, de leszarja, és 110-el száguld, mert neki úgy tetszik, akkor ne sírjon, ha megjön a csekk a rendőrségtől. Ne sírjon, hogy nincs pénze befizetni. Pláne ne a gyerek malacperselyéből akarja kivenni az összeget.

Ha annyira biztos benne a kormány, hogy nálunk nem csak a horogkereszt, hanem a vöröscsillag is önkényuralmi jelkép, és vállaljuk az emiatti jogvitákat Strasbourggal, akkor büszkén fizesse a büntetéseket. Gondoljon erre, tegyen félre, vagy ha kell, dobják össze a tagjai. Állja méltósággal a nyugati kokikat/sallereket, ne másokkal fizettesse meg a saját elhatározásának árát, és pláne ne használja a helyzetet egy álságos ötlet kísérleti nyulaként.

Ugyanis ez történik.

Két kormánypárti politikus a fizetési határidő után 3 nappal, az Alaptörvényre hivatkozva azzal a javaslattal állt elő, hogy a büntetést az MSZP költségvetési támogatásából fizesse az állam.

franatolo1.jpg

Végül nem ezt, hanem a fideszes Vas Imre és a KDNP-s Vejkey Imre javaslatát támogatták az alkotmányügyi bizottságban és ezután a parlamentben is, miszerint „a pártok költségvetési támogatásából” biztosítsa az állam ezt a körülbelül kétmillió forintot.

Igazából csak egy csepp a tengerben/ből ez az összeg, mégis komoly üzenete van annak, hogy ezt meglépték. Nem csak a fentebb említett „büszkénvállaljukatetteinkkövetkezményét, nemnyekergünkfürdőskurvamódjára” elvi probléma merül fel, hanem az a gyakorlati is, hogy ezentúl bármikor bármire találhatnak fedezetet ilyen „formabontó” módon, ha úgy tartja kedvük.

Nagyon meglepődtem, de a képviselői fizetéscsökkentést hevesen ellenző Kdnp-s Rubovszky György nemmel szavazott a javaslatra, mert szerinte ezzel a módosítással olyan kaput nyitnak ki, amelynek beláthatatlan következményei vannak. Magyarországnak ki kell tudnia fizetni a kártérítést, nem lehet bűnbaknak állítani a pártokat – jelentette ki a kormánypárti politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a kártalanítások fedezetére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetében elkülönített összeg áll rendelkezésre.”

(forrás: HVG)

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás