Dugódíj nélkül elveszítjük a 4-es metró EU-s támogatását?
5
Tarlós István múlt héten az alábbi szavakkal indokolta, hogy miért is kell Budapesten 2013. július 1-től bevezetni a dugódíjat:
„A dugódíjat azonban muszáj bevezetni, mert az előző városvezetés által kötött 180 milliárdos EU-s támogatásokról kötött megállapodásban feltételként szabták meg a díj bevezetését, amit Demszkyék el is fogadtak. Vagyis ha a főváros nem akarja, hogy elússzanak az előző ciklusban megpályázott uniós támogatások, akkor mindenképpen be kell vezetni a behajtási díjat.”
A 4-es metróvaltöbbszörisfoglalkoztunk már, többek között a metrószerződésekkel is, így nekiálltam a keresésnek, hogy kinek is köszönhetjük a dugódíjat? Az EU-nak? Demszkynek?
A 4-es metró honlapjáról letölthetőek a szerződések, az EU-s pénzekről a 2008-ban kötött támogatási szerződés rendelkezik, amit a Főváros és a NFÜ kötött, de ebben egy szó nincs semmifélre dugódíjról. A szerződést 2010-ben módosították, azt is Demszky Gábor írta alá, de abban sincs egy fél mondat sem a dugódíjról.
Rákérdeztünk a BKK-nál, akik elküldték azt ominózus szerződést, amire Tarlós hivatkozott, ami nem más mint az Európai Bizottság határozata a „konvergencia célkitűzés keretében a magyar régiókban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a Kohéziós Alapból származó közösségi strukturális támogatásra vonatkozó „Közlekedés operatív program” részét képező „Budapest 4-es metó I. szakasz” nagyprojektjéről” 2009. szeptember 6-án.
A határozatban ez a bekezdés tartalmazza a dugódíjat:
A „Budapest közlekedésfejlesztési terve 2020-ig” című Főmterv tanulmányt Hagyó Miklós előterjesztésére 2009 elején szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés az MSZP-SZDSZ-MDF szavazataival.
Ezt a „merjünk nagyot álmodni” tervet nagy merészség volt az EU-nak elküldeni, amikor olyan – minden bizonnyal határidőre elkészülő – projektek szerepelnek benne, mint „az észak-déli regionális gyorsvasút (5-ös metró), a 3-as metró északi és dél-keleti meghosszabbításai, a 2-es metró nyugati (esetleg keleti) meghosszabbítása, egy kelet-nyugati gyorsvasúti tengely létrehozása, a budai és pesti közúti-vasúti hálózat rendszerbe szervezése és a regionális gyorsvasúti (S-Bahn) hálózat ütemezett megvalósítása.„
A dugódíjról szóló rész (28. oldal) feketén emeli ki, hogy „behajtási díj fenntarthatóműködtetéséhez az érintett zóna és a díjtétel helyes megválasztása mellett: = az egyéni közlekedés esetén a Körvasúti körút és Duna-hídjainak mielőbbi megvalósítása szükséges, = a közösségi közlekedés esetén az eszközkínálat és színvonal jelentős fejlesztése szükséges, kiegészítve azt hatékony P+R hálózattal. (…) Az úthasználati díj bevezetésének előnyei, hasznai, hatásai jelentősek, középtávon való bevezetése indokolt, de a működtetés alapos előkészületek után, kapcsolódó intézkedésekkel és fejlesztésekkel együtt lehet csak fenntartható.„
A közlekedésfejlesztési terv csodálatosan hangzik, nagyon meggyőző így együtt ezekkel a feltételekkel.
Ezt a tervet bevonta az EU a szerződésbe, de ebből csak a puszta dugódíjat akarják Tarlósék megvalósítani, se új hidak, se új körút, de új BKV-járművek, se többlet BKV-kapacitás, se P+R parkolók …akkor most ki ver át kit?
Tarlósék bőszen mutogatnak az EU-ra és Demszkyre, de azt elhallgatják, hogy milyen pontokat tartalmaz még a közlekedésfejlesztési terv a dugódíj előfeltétele kapcsán.
Másrészt pedig emiatt a fél bekezdés miatt nem vennék el az EU-támogatást, például a határozat szövegében olyat is olvashatunk, hogy „annak érdekében, hogy a projekt a Közlekedésfejlesztési Tervvel kompatibilis legyen, az alábbi intézkedések kerülnek megvalósításra: új autópályacsomópont az M1-M7 utakhoz kapcsolódóan, a városi és elővárosi buszok, valamint a P+R parkoló könnyebb megközelítése érdekében.„ Ennek a megvalósítását még a DBR is csak 2015-2016-re teszi, mondjuk, hogy ez egy nagyon-nagyon optimista becslés, mivel még csak a tervezőasztalon sem létezik semmiféle közös M1-M7-4esmetró csomópont … csak nehogy ugorjon miatta az EU-s támogatás.
A BKK a következőt közölte velünk ezzel kapcsolatban:
„Az új autópályacsomópont engedélyezése folyamatban van, nemsokára indul a kivitelezési tender. Felvetése másik felére válaszul engedje meg elmondanunk: nem a mi értelmezésünk kérdése, hogy ez vállalás vagy sem, az Európai Bizottság döntésében szereplő projektelemek a beruházás részét kell képezzék. Azt pedig sosem állítottuk, hogy a szerződésben benne van a 2013 júliusi indulási dátum, a határozat szerinti programozási időszak vége 2013. december 31. A júliusi dátum a BKV finanszírozására vonatkozó Kormány-Főváros szerződésben szerepel.”
Hogy mennyire „reális” az Európai Bizottság határozata, amire most ezerrel hivatkozik Tarlós és a BKK, annak egy másik rész a határozatból:
Ez alapján persze már sokkal érthetőbb: az EU-nak beadták, hogy – 2012 végén már utasok százezrei fognak utazni a 4-es metrón – 2013-ig építünk rengeteg P+R parkolót, felújítjuk a vonalakat, veszünk új járműveket, növeljük a kapacitást – meglesz a Körvasúti körút új Duna-hidakkal – majd utána bevezetjük a dugódíjat.
És hogy állunk most? – 2012 végén már utasok százezrei fognak utazni a 4-es metrón – 2013-ig építünk rengeteg P+R parkolót, felújítjuk a vonalakat, veszünk új járműveket, növeljük a kapacitást – meglesz a Körvasúti körút új Duna-hidakkal – majd utána bevezetjük a dugódíjat.
A VEKE-t is megkérdeztük, hogy valóban ugrik-e az EU-s támogatás, ha nem lesz 1 év múlva dugódíj Budapesten:
„Az eredeti cél, hogy a dugódíj egy forgalomszabályozó eszköz legyen, mára szinte teljesen eltűnt és csak és kizárólag BKV-adóként funkcionálna. Érezhető, hogy ezt a közvélemény így nem veszi be, nagyon nem támogatja, nem véletlen, hogy a főpolgármester is úgy emlegeti, mint örökölt kötelezettséget, amit kötelező megcsinálni és úgy beszél mindig a dugódíjról, hogy saját magát gyakorlatilag ellenzőként tünteti fel. Mivel a dolog szakmailag is egyre kevésbé vállalható, kérdéses, hogy lesznek-e, és ha igen, milyen szakemberek, akik kidolgozzák a részleteket.
Az Európai Bizottságban szereplő félmondat mint látható, teljesen gumi, semmit nem szabályoz, sem az övezetet, sem a díjat, sem a díjfizetők körét, sem a módszert, semmit. A belső, legforgalmasabb terület alatt meg mindenki azt ért, amit akar.”
Tarlós Istvánban a hétvégén időközben lefutott a dugódíj-kalkuláció, mert míg múlt hét csütörtökön azt mondta, hogy dugódíj nélkül elveszik a 4-es metró EU-s támogatás (budapest.hu:”A Hungária-gyűrű lesz a dugódíj zónahatára”), hétfőre már változott a véleménye, a legújabb ötletük, hogy dugódíj helyett hídpénzt szednének, a hídon való áthajtásért kellene fizetni. Nyilván olcsóbb arra kevés budapesti hídra a kamerákat kiépíteni, mint az összes, a zónába vezető utat, utcát mellékutcát bekamerázni.
„Tarlós szerint ezt a megoldást az unió is elfogadhatja„. Nafene, még sincs ez akkor betonba öntve?!
Az EU a környezetvédelmi célok miatt fogadta be a behajtási díj ötletét, nem azért, mert az állam kivonul a BKV finanszírozásából, és kellene évi 20 milliárd forint. A hídpénz milyen környezetvédelmi céloknak felel meg? Tehermentesíti a a Belvárost?
Nem lenne könnyebb kiállni, és elmondani, hogy elkúrtuk a tárgyalásokat a kormánnyal, és kell 2013-ben 20 milliárd forint a BKV-ra? Nem vagyunk ostobák, viszont nem szeretjük, ha hülyének néznek, nyugodtan lehet hivatkozni Demszkyre meg az EU-ra, csak napi ötletelgetéssel már nagyon kilóg a lóláb.
Az Önök dugódíja, ha tényleg megvalósítják, pontosan annyi napot fog megérni, mint a nagy sikerű buszsávjuk az M1-M7 bevezető szakaszán. Három napot.
(A dugódíj-témát holnap folytatjuk, mégpedig a stockholmi helyszíni tudósítónk, Rékuc jóvoltából.)
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!