
Schmidt Mária 10 legdurvább Amerika-ellenes kirohanása
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Tegnap, április 11-én, József Attila születésnapján, ami 1964 óta a Magyar Költészet Napja, bejelentették, hogy a költő Kossuth térről eltávolított szobrának ez lesz az új helye:
Értem én, hogy komcsi volt szegény, de ennyire?!
Lerakjuk egy falnak háttal a rakpartra, hadd mossa a Duna alkalomadtán?
Vadász György építész, a szobor társtervezője szerint az áthelyezésben a jó szándék és az örömszerzés vágya vezérelte, és úgy gondolja, a szobor valójában jobb, kifejezőbb helyre kerül, „közelebb a rakodópart alsó kövéhez”. – Index
—–
Vadász György elmondta, hogy az általa készített tervek szerint a Dunánál címet viselő József Attila-emlékmű a tér átrendezése során erre a sétányra, a jelenleginél méltóbb, „a rakodópart alsó kövén ültem” verssornak megfelelőbb helyre kerül. – Origo
—–
Elmondása szerint a költő szobrát úgy helyezik el, hogy az a valaha mért legmagasabb vízállásnál 20-30 centiméterrel magasabban helyezkedjen el. Az emlékmű felirata a rakpart falára, József Attila alakja mögé kerül. Vadász György újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az emlékmű áthelyezése senki ellen, legkevésbé barátja, a 2008-ban elhunyt Marton László ellen nem tekinthető támadásnak. „Hadd szülessen meg másodszor is ez a gyermek” – utalt közös művükre. – Hvg
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Megkérdeztük a chatbotot, mit gondol hazánkról. Nem sok jót sajnos.
És közben a baloldalt szidják, mert tüntetni és "lázítani" akart. Tragikomikus helyzet a kalocsai kórház környékén.
Majd az állam kifizeti a hiányt, hiszen állami cég.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!